A kijózanítónő

Budapesten, egy belvárosi kávézóban találkozunk. Hamarabb érkezem, így távolabb ülök le, míg Molnár Mirtill és férje, Massimiliano Scaringella olasz ügyvéd egy hölggyel tárgyal. Ő az egyik kárvallott, akivel Szicíliában marokkói migránsok 2025 őszén erőszakoskodtak. A budapesti találkozón megbeszélik a jogi részleteket, hogy a cataniai bíróságon akaratuknak érvényt szerezhessen Scaringella ügyvéd. 

A világsajtóba is bekerült az, ami akkor történt. Az olasz Corriere della Sera napilap azt írta, hogy a két nő a tengerparton töltötte a napját, amelynek végén szerettek volna visszajutni a panziójukba. Két férfi fuvart ajánlott nekik, de a kocsival kihajtottak a városból, és hamarosan zaklatni, fogdosni kezdték őket. Útközben az egyik nőnek végül sikerült felhívnia a testvérét, és jeleznie neki, hogy veszélyben vannak, aki azonnal hívta a rendőrséget, és elmondta, hogy merre jár az autó, amelyet végül megtaláltak. A marokkói származású gyanúsítottak illegálisan tartózkodnak Olaszországban, letartóztatták őket. 

Hamar megismerkedem Scaringella ügyvéd úrral, jó kedélyű, a mechanikus karórák rajongója, másik kezén viszont okosóra, amely a telefonhívásokat jelzi, sőt beszélni is lehet rajta, mert hiába most a szabadság, a budapesti lakásuk nyugalma, a múzeum- és étteremlátogatásos napokat követően a leányukkal síelni mennek Ausztriába, ugyanakkor a római ügyvédi iroda vezetőjeként elérhetőnek kell lennie, s a jogi ügyek kibogozása – bárhol is jár a világban – olykor nagyon sok telefonos tárgyalást is igényel. 

A feleség, Molnár Mirtill, e portré főszereplője debreceni. Érettségi után Budapestre került, tanárképző főiskolára járt, ám otthagyta, gazdasági és fordítói szakképesítéseket szerzett, s az Alitalia légitársaságnál helyezkedett el, majd egy utazási irodánál a magyarok Olaszországba történő kiutaztatásának a menedzselése volt a feladata. Massimilianóval Balatonakarattyán ismerkedett meg 1987-ben, aki akkor egy olyan olaszországi barátjával tartózkodott nálunk, akinek az édesanyja magyar. Egymás mellett volt a felmenőik nyaralója. Két évvel később elmélyült Mirtill és Massimiliano kapcsolata, a lány 1993 tavaszán kiköltözött, és októberben összeházasodtak. Mirtill Rómában egy olasz–magyar utazási irodában már a magyarok olaszországi beutaztatásával foglalkozott, s azt tizenhét évig csinálta. 

– Jó kapcsolatot alakítottam ki a konzulátusokkal, sokféle problémával találkoztam. A jogi ügyek iránti fogékonyságom megvolt, hiszen a nagyapám, az édesanyám és a húgom is ügyvéd, s olaszul beszélve olasz bíróságok tárgyalásain vállaltam tolmácsolást. Idővel a férjemnek általam magyar ügyfelei lettek, sőt egyre több ügyfele, és megszaporodtak az ingatlanvásárlással, tulajdonlással kapcsolatos ügyek. Néhány éve elkezdtem a férjemmel arról beszélni, hogy hogyan lehet ezeknek elejét venni, mi lenne, ha az elejétől végigkísérnénk ezt a folyamatot. A Facebook-oldalakon jelentős a magyar közvetítők által kínált olasz ingatlanok iránt a kereslet, ugyanakkor nem mindegyik kommunikációja őszinte, sokan nem tudnak a törvények között eligazodni, és később szembesülnek a tulajdonuk felújításával, fenntartásával, kiadásával kapcsolatos akár tetemes költségekről. Mi a jogi folyamat menedzseléséért nem kérünk többet, mint ha bárki egyedül próbálna ingatlant venni a kiutazásokkal, tolmácsolással, hiteles fordításokkal, a közjegyzői költségekkel együtt. Ám magánúton könnyű pórul járni. 

– Az álomvilágból hogyan lehet kijózanítani az embereket? Gondolok itt arra, hogy van, aki úgy keres ingatlant Dél-Olaszországban, hogy azt hiszi, ott sohasem szükséges fűteni. Ön nemrég feltett a több tízezres követésű olaszországi ingatlanvásárlási oldalakra egy olyan térképet, mely szerint nincs olyan régiója az országnak, ahol ne kellene fűteni. De ez csak egy apróság a tisztán látás érdekében.

– Ki lehet józanítani. Sokan nem gondolják végig az ingatlanvásárlást, nincsenek tisztában a felújításra, bérbeadásra vonatkozó, s az adójogi előírásokkal. Elrettentő példák azok, amelyeknél utólag jönnek rá, hogy kár volt belekezdeni. Konkrétan: megvettek két-három apartmant Szicíliában vagy Pugliában, Bariban – hiszen ezekbe a régiókba naponta megy repülőjárat Budapestről, de nem gondoltak bele abba, hogy milyen autóval fogadják a vendégeiket a reptéren, majd viszik később újra a reptérre. Magyar rendszámú autóval ezt nem tehetik meg, illetve csak az első rendőri igazoltatásig, s az ott lakó olaszok sem örülnek annak, ha látják, hogy elveszi valaki a munkájukat, s folyamatosan transzferál. Előbb-utóbb telefonál majd valaki a rendőrségnek, kérvén, nézzétek már meg, hogy mi a helyzet ezzel és ezzel az autóval. Innentől szem elé kerülnek. Nekünk itt, Közép-Európában teljesen más a gondolkodásunk, mint Dél-Olaszországban, ahol a néhány napos ott-tartózkodás alatti benyomásunk az, hogy kedvesek, meleg van, és szép a környezet. A kínálat jelentős. Az érdeklődés is. Viszont a megvásárolt ingatlan az adóhatóságok előtt is ismert kiadását, bérbeadását követően könnyen meglehet, hogy semmi nem marad az ingatlantulajdonos kezében. Nem jó befektetés. Azt gondolom, hogy csak akkor éri meg bárkinek ingatlant venni, ha 35–60 ezer euróért veszi, s tavasztól októberig a nagy család – testvérek, unokatestvérek, barátok, egyfajta anyagi alapot is teremtve – az ingatlant ki tudja használni. 

Molnár Mirtill úgy fogalmaz, tegyük fel a kérdést, miért adják el az olaszok a lakásaikat, házaikat, miért van ennyi eladó ingatlan? Mert megváltozott az olaszok családi összetétele. Ma már a nők is dolgoznak, nincs három hónapos iskolaszünet, a rossz infrastruktúrájú régiókban örökölt és üres lakást nem tudja fenntartani egy család, mert azt annyira megadóztatják, kiadni nem tudják, mert nincs megbízható emberük az üzemeltetéshez. És akkor jön egy magyar, aki megveszi! Lehet, hogy ugyanez a sors vár reá. Ráadásul a beilleszkedés sem egyszerű: az idegenekkel szemben óvatosak, ám ha türelmesek és kedvesek vagyunk, az jó döntésnek bizonyulhat. Ez a „beköltözés” odáig fajulhat, hogy mint példával is szolgál, az egyik ügyfele 1500 négyzetméter földet vett Szicíliában, Marsala mellett, ingatlan nélkül, 18 olajfával. Évek alatt háromszor ment ki a földjére, és legutóbb megdöbbenten azt tapasztalta, hogy a fák egy részét kivágták, egy részét felgyújtották, ott volt mellettük elhajítva a benzineskanna. Bármi lehetett az indíték. Az, hogy magukra hagyta az olajfákat, s ezzel tradíciókat sértett, vagy az, hogy egyszerűen nem köszönt annak, akinek kellett volna… Ebben a konkrét ügyben az lehetett a baj, hogy a magyar tulajdonos kerítést húzott a földje köré egy olyan, turizmustól távoli vidéken, ahol a birtokvédelem kerítéssel ismeretlen dolog. Milyen szép is Olaszországban! „Torz Dolce-vita érzés alakult ki az emberekben, s nem látják az olasz élet negatív oldalait. Az olasz élet egy idea, de te is kellesz hozzá, hogy az maradjon, egy idehaza Magyarországon mindenben problémát kereső ember semmiképpen ne költözzön oda” – figyelmeztet Molnár Mirtill. 

∗ 

A Facebookon, amely a középkorú és idősebb korosztály kapcsolattartási közösségi portálja, az olaszországi ­turizmussal kapcsolatos csoportokban mintegy egymillió magyar található, az olaszországi ingatlanokra magyar nyelven nyitott csoportokban pedig közel százötvenezer. Mirtill kijózanító bejegyzései az utóbbi csoportokban rendre feltűnnek: „Az elmúlt években több olyan magyar személlyel találkoztam, akik, bár nem rendelkeznek ingatlanközvetítői képesítéssel, mégis szívesen szerveznek »ingatlanos túrákat« és segítenek honfitársaiknak az olaszországi vásárlásban. Önmagában ez nem lenne probléma – a jó szándék mindig értékes – azonban sajnos előfordul, hogy a tájékoztatásuk pontatlan vagy félrevezető, különösen akkor, amikor az ingatlan eladása a cél. Ez komoly kockázatokat jelenthet a vásárlók számára, főleg jogi és adózási szem­pontból” – fogalmazza meg az egyik szakmai hozzászólásában. 

– Akár ott élünk, vagy csak nyaralót veszünk, adót szükséges fizetnünk. Az IVIE (Imposta sul Valore degli Immobili situati all'Estero) egy adó, amelyet Olaszországban élő magánszemélyek kötelesek fizetni, ha külföldön ingatlannal rendelkeznek, függetlenül annak rendeltetésétől – mondja Molnár Mirtill. 
Ezzel kapcsolatos észrevétele a szakmai csoportokban: „Olaszországban nincs egyetlen hivatalos, országos összesítés, amely tartományonként, táblázatban mutatná az ingatlanadót, szemétszállítást és energiaárakat. Az ingatlanadó második (nyaraló) ingatlannál mindig fizetendő. A szemétszállítás díja (TARI) teljesen településfüggő. A díjat befolyásolja: a lakás mérete, a lakók száma. Általános tapasztalat: északon drágább, délen olcsóbb, a turisztikai városokban magasabb. 

Konkrét összegeket is ír: „A szemétszállítás díja évi 150–450 euró, de a nagyvárosokban lehet több is. És az energiaárak és alapdíjak, mint további költségek. Az energiaárak országos szabályozás alatt állnak, de a szolgáltatók között vannak különbségek. A friss elemzések szerint az energiaárak Olaszországban közepesen magasak, és az ingatlan fenntartási költségeinek jelentős részét adják. 

A források és a tapasztalatok alapján egy kis lakás vagy nyaraló éves fenntartása: IMU (másodikingatlan-adó) 300–900 euró, TARI (szemét) 150–450 euró, energia (áram és gáz) költsége 600–1500 euró. A társasházi közös költség 300–1200 euró. Összesen tehát 1400–4000 euró évente az ingatlan helyétől és méretétől függően." 

∗ 

Aki azt gondolja, hogy olcsón vesz egy lelakott lakást, s üdülni vágyó mestereket visz ki Magyarországról felújítani, nagyot téved. 

„Figyelem! Lakásfelújítás Olaszországban – komoly kockázat engedélyek nélkül!” – írja erről a témakörről Molnár Mirtill. Egyre többen keresnek „olcsó” munkásokat Olaszországban lakásfelújításhoz, de fontos tudni: engedélyek és hivatalos szakemberek nélkül ez súlyos bírságokhoz és jogi problémákhoz vezethet. 
A felújítás nem játék: minden beavatkozásnak ­megvan a hivatalos útja. Olaszországban csak engedéllyel rendelkező szakemberek újíthatnak fel lakást, és a szükséges engedély típusa attól függ, milyen jellegű munkát végzel. Olaszországban nem lehet „fai da te” (saját kezű) komolyabb felújítást végezni, csak nagyon kicsi munkák: festés, burkolatcsere, bútorok, konyha cseréje és klíma karbantartása erejéig, például a víz- és villanyszereléshez még ilyenkor is képesített szakember kell. Nos, engedély nélküli munka esetén a bírság ­500–10  000 euró is lehet, vagy akár lefoglalás, eladhatatlan lesz az ingatlan, ha nincs rendben a doku­mentáció. 

Egy nyaralót kiadni másoknak az adó elkerülésével lehetetlen, adózva pedig többnyire nem éri meg. Sokan úgy gondolják, hogy Olaszországban fognak dolgozni, sajnos egy részük azt hiszi, hogy ezt megteheti nyelvtudás nélkül. Mirtill ebben a kérdésben is megfogalmaz nagy port kavaró gondolatokat. 

„Ezt a bejegyzést nem elijesztésnek, nem panaszkodásnak és nem drámának szánom. Egyszerűen szeretném reálisan megmutatni, milyen kihívásokkal szembesül ma az, aki Olaszországban vállalkozik, dolgozik vagy értéket próbál teremteni. A célom nem a negatív hangulatkeltés, hanem az, hogy tisztábban lássunk, beszéljünk a valóságról, és megértsük, miért érzik sokan úgy, hogy egyre nehezebb talpon maradni. Vállalkozni Olaszországban ma azt jelenti, hogy egy olyan rendszerben dolgozol, amely nem jutalmazza a kockázatot, nem védi az érdemet, nem segíti a növekedést, hanem akadályozza. Az adóterhelés az egyik legmagasabb Európában. A nyereség sokszor csak papíron létezik, miközben az adók azonnaliak és könyörtelenek. Gyakran előbb fizetsz, mint hogy bevételhez jutnál. Bürokrácia van, amely fojtogat, a szabályok instabilak, az engedélyek végtelenek, az ellenőrzések átfednek, a jogbiztonság illúzió, ami ma szabályos, holnap már büntethető. Az adóhivatal és az intézmények nem együttműködnek, hanem büntetnek. Olaszországban a profit gyanús, a kudarc szégyen, a siker ritkán tisztelt. Ez elriasztja a fiatalokat, elűzi a tehetséget, és magányossá teszi a vállalkozót.” 

∗

A személyes találkozások végén sokan felállnak, és megköszönik a kijózanítást. Másféle befektetésben kezdenek el gondolkodni. Ugyanakkor kár lenne letagadni, hogy Mirtill az elszánt és megalapozott szándékú ingatlanvásárlóknak üzleti szolgáltatást nyújt, többek között az eladó ingatlan és a tulajdonos adóügyeit ellenőrzi, és az előszerződések, adásvételek miatt Rómából autóval és repülővel utazik el a konkrét helyszínekre, sokszor felfedezi Olaszország eldugott részeit vagy ismert szépségeit: idén, 2026-ban már dolgozott Poggio San Vicinóban, Tarantóban, Piombínóban, Genovában, Arezzóban, Palermóban, és munka mellett csodálja a Vezúvot, vagy éppen túrósbatyuzik Cataniában. 

Egy 30 egy 25 éves fiú, s egy 18 éves lány anyjaként természetes, hogy az Olaszországban született gyermekei magyarul tökéletesen beszélnek. A legnagyobb testneveléstanár, a kisebbik fiú egyetemista, a kicsi lány gimnazista. Rugbyznak a fiúk az olasz első osztályban, és mellesleg Mirtillék működtetnek egy római rugby­klubot is, amelynek az elnöke Massimiliano, a férj, s mindhárom gyermek korosztályos edző. Az Appia Rugby megkapta már a „világ legszebb rugbypályája” elismerést az olasz újságoktól. „Nincs támogatás, önerőből működtetjük, csak viszi a pénzt, de soha sincs elmaradásunk” – mondja Budapesten, a találkozónkon. Rendszeresen járnak haza, Budapestre, olykor ebben a bizonyos kávézóban – olasz–magyar házasságok válóügyeiben tájékozódnak, áruikat lefoglalt kamionosok érveit hallgatják meg, de minden itteni tartózkodásuk során Debrecenbe is ellátogatnak, s a júliusi debreceni érettségi találkozót is Mirtill szervezi. És bár Rómához közel esik az ostiai tengerparti lídó, Molnár Mirtill számára a Balaton a Riviéra, júniustól augusztusig minden évben Balatonakarattyán, az ősi nyaralóban tartózkodik.