Gyárvárosból gyöngyszem

Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom / A várost, ahol élek / Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott / Igen, holnap, holnap indulok. 46 éve énekelte ezt a számot Pataky Attila és az Edda. Akkoriban még dübörgött a gyárváros, Miskolc a nehézipar egyik fellegvára volt. Acélvárosként is emlegették, és ez a „bélyeg” hosszú-hosszú ideig Miskolcon ragadt. Éppen ezért talán még a miskolciak is meglepődtek azon, hogy idén egy neves nyugat-európai turisztikai magazin, a Time Out Miskolcot is felvette európai városajánlójába, negyedik helyezettként megelőzve például Krakkót, Grazot és Zágrábot. A Time Out olyan úti célokat mutat be, amelyek jó ár-érték arányuk, kulturális kínálatuk és élhetőségük miatt kínálnak valódi alternatívát a túlzsúfolt megapoliszokkal szemben. Az értékelés szerint Miskolc mára látványos átalakuláson ment keresztül, és Magyarország egyik legsokoldalúbb úti céljává vált. 

A Time Out ajánlásának mi sem tudtunk ellenállni, elindultunk a városba, hogy megnézzük, mi is történt ott valójában. 

Aki nem hiszi, járjon utána 

Első utunk a városházára vezetett, ahol Hollósy András alpolgármester fogadott. Adódott a kérdés: 

– Amikor meghallották a Time Out magazin kitüntető helyezését, meglepődtek? 
– Nagyon örültünk neki, egy ilyen elismerés a város életében óriási siker! Főleg, hogy nemrégiben kiesett a leégett barlangfürdő a kínálatból, és a diósgyőri várat is most renoválják, emiatt elég sok vendégéjszaka elmaradt. 

Évtizedekkel ezelőtt ha valakit Miskolcról kérdeztek, legtöbbször negatív asszociációk ugrottak be: acélváros, gyárak, lakótelep, füst, miegymás. Arra voltam kíváncsi, hogyan lehetett ezt a képet ilyen, viszonylag rövid idő alatt megváltoztatni. 

Az alpolgármester szerint a titok a komoly turisztikai munka. Azon voltak, hogyan lehet ebből a bizonyos acélváros imidzsből a Bükk városa, gyöngyszeme képét kialakítani. A szocialista nagyipar összeomlása után ez igazi kihívást jelentett. Az egykori gyár, a DAM helyén barnamezős beruházással azt a tájsebet is be tudják gyógyítani. Nemrégiben került a terület önkormányzati kezelésbe, és a hasznosítás mikéntjébe bevonják a miskolci lakosokat is, egy közösségi gondolkodás keretében döntik el, mit kezdenek a lehetőséggel. Több kilométeres iparvágány-hálózat, egy komplett vasúti pályaudvar, az ország leghosszabb vasúti alagútja, 3 méteres betonalappal rendelkező úthálózat – ezek például arra is lehetőséget adnak, hogy közvetlen összeköttetést teremtsenek a trieszti kikötővel. Ebben a projektben szociális bérlakásokat építhetnek, de a turizmus szempontjából az a fontos, hogy új, vonzó közösségi tereket, indusztriális szórakozási központokat alakítsanak itt ki. Az is újdonság, hogy uniós forrásból elkezdik építeni a városi libegőt, ami majd a belvárost köti össze az Avasi Kilátóval. 

Fekete-Angyal Enikőhöz igyekszünk, ő az önkormányzat turisztikai cégének vezetője, akinek az irodája a város főutcáján éppen a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben fekszik. A Visit Miskolc (MIDMAR Kft. ) ügyvezetője büszkén meséli, hogy a Miskolci Nemzeti Színház a legelső, magyar nyelven játszó kőszínház, azt szokta mondani, ez a város szívcsakrája, együtt dobban a szíve velük. A világon az is egyedülálló, hogy a belvárosban lévő színháztól öt perc alatt felsétálhatunk az Avason lévő borospincékhez. A török elől menekülve egy jelentős görög-makedón kolónia telepedett le itt, Miskolc borkereskedő város lett. Az is roppant érdekes, hogy az Avas nem a Bükk része, hiszen nem karchegység! Ha az lenne, a kemény kőzetbe lehetetlen lett volna 800 pincét vájni. Hanem évmilliókkal ezelőtt egy mátrai vulkánkitörés puha lávakőzete alkotja az Avast. Az 1800-as évek végén a filoxéra elvitte az itteni szőlőt, viszont a tárolásra alkalmas pincék tovább funkcionáltak a kereskedők számára. 

– Minek köszönhető ez a hirtelen reflektorfény? – kérdezem tőle is. 

Nem szépíti, ez egy nagyon tudatos és kemény munka gyümölcse. Egy évvel ezelőtt kérte fel őt ugyanis Tóth-Szántai József polgármester, hogy vezesse az önkormányzat turizmusért felelős cégét. Harminc éve dolgozik ezen a területen, utazási irodát vezetett, így van rálátása arra is, hogy Miskolcnak turisztikailag milyen lehetőségei vannak. Viszont azt is látta, hogy Miskolc nincs a hazai és 

– Abból indultunk ki, hogy a város „mindent tud”, amit egy vonzó ajánlatnak szükséges, csak nem tud róla a világ. 

Az egyetlen miskolci attrakció, ami fókuszban volt, az a barlangfürdő. Amikor 2024-ben leégett, a szakma megkongatta a vészharangot: 30-40 százalékkal csökkenni fog a turisták száma. (Egyébként még az idén újra megnyitják.) Azonnal egy 180 fokos fordulatot vettek a kommunikációban, nem arról beszéltek, ami nincs, hanem arról, ami van. A baj addig az volt, hogy nem történt meg a brandváltás. Négy fókuszról ismerték a régi Miskolcot: a történelmi belváros az Avassal, Tapolca, Diósgyőr és Lillafüred. Viszont ez inkább földrajzi széttagolás volt, ők most egy egységes megközelítést helyeztek a középpontba, ez pedig a Bükk városa. A Bükk ugyanis az egész város erőforrása, nincs még az országban egy város, amelyik elmondhatná magáról, hogy egy része nemzeti park területén fekszik. Ezért a zöld és fenntartható turizmust tűzték a zászlajukra, ezen keresztül szeretnék a városról kialakult képet átformálni. A piszkos gyárváros hamis képe helyett. Természetesen „ez alá” összefésülik mindazt a hagyományt és adottságot a fürdőkultúrától a történelmi örökségig, ami amúgy is megvan. 

Enikő azt is kihangsúlyozza, hogy a civil lokálpatrióták összefogása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Azt szokta ironikusan mondani: ők azok, akik annak idején „kalandvágyból” itt maradtak Miskolcon. A Bükki Kör egyesületében összefogtak a helyi vendéglátásban, turizmusban érdekelt szereplőkkel egy komoly projekt kialakítására. A gasztronómiában is előreléptek, immár három Michelin-ajánlással rendelkező éttermük van, és ez az egész városi vendéglátás színvonalát is megemelte. 

– A lényeg tehát, hogy láthatóságot teremtsünk a városnak, de ez az elvesztegetett évtizedek miatt lassú és költséges folyamat. Arról nem is beszélve, hogy sok a bel- és külföldi versenytárs, nagy a „zaj”, amiből a mi hangunknak kell kicsendülni. Fanatikusokra és összefogásra van szükségünk ehhez – teszi hozzá lelkesen. 
Amikor a számokról kérdezem, kiemeli, hogy az adatalapú digitalizált rendszernek köszönhetően napra kész adatokat láthatunk. 2023-ban és 2024-ben 220 ezer vendég érkezett Miskolcra, a kritikus 2025-ben (a fürdő leégése után) csak alig esett vissza a szám 213 ezerre. Ezek a vendégek 480 ezer vendégéjszakát töltöttek el, tavaly 450 ezret. A vendégek összetétele: 85 százalék belföldi, a többi külföldi. A cél nyilvánvaló: a stagnálás után el kell indítani a növekedést, az idelátogatók arányát pedig úgy kell változtatni, hogy minél több külföldi érkezzen. A mostani sikerek ezt még inkább elő fogják segíteni. 

Újabb elismerés 

Már az utazásra készülődtem, amikor „robbant egy újabb bomba”: Miskolc „Ehető erdő” programját választották a világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezésének a Green Destinations berlini nemzetközi díjátadóján. 

Enikő számol be róla, hogy mi is ez a projekt. Abból indultak ki, hogyan lehet az erdei alapanyagokból újszerű, „fine dining” receptúrákat kifejleszteni. Ezek az alapanyagok nem a világ túlfeléről érkeztek, és soha nem láttak vegyszert. A lillafüredi Palota Szálló megszervezte az erdei gasztroexpressztúrákat a vendégeinek, tudva, hogy a turisták leginkább különleges élményekre vágynak. De mindez akkor válhat az egész város márkájává, ha belép egy intézményi szereplő, és ezért volt fontos, hogy az önkormányzat és a városvezetőség is beállt e mögé. Berlinben aranyérmet nyertek a 600 résztvevő közül Japánt és Szlovéniát is megelőzve. Az élménytúra egy kisvasutas utazással kezdődik, majd a kiszállás után a szezonnak megfelelő alapanyagokat gyűjtenek a bükki erdőben a túravezetővel. A vissza­utat követően a gyűjtött és megismert alapanyagokból a ­Michelin-ajánlással büszkélkedő Végállomás étteremben egy 6-7 fogásos menü készül, amit vacsorára elfogyasztanak. A szervezés és a megvalósulás egyaránt egy közösségformáló történet, ezért is lehettek sikeresek a pályázaton. 

Ez az attrakció azért tud sikeres lenni, mert unikális, nem sok ilyen van belőle, már jogilag is védjegynek számít. Sokan vannak, akik csak azért jönnek vissza a következő évben is a Palota Szállóba, hogy ismét részt vehessenek a túrán – ezt már Bozsó Gyula erdész mondja, az ötletgazda, aki ezt a gasztrogyűjtögetést vezeti. 

Amikor elindul a kisvasút, ahogy ő nevezi, egyfajta erdész-standuposként avatja be a látogatókat az erdő rejtelmeibe. Az idős erdészek tudását gyűjtötte össze az erdő kincseiről, ehető növényeiről. 
Etnobotanikai tudás! – Az erdészek fejében lévő generációs tudás átadása, ez volt a célja. Amikor leszállnak a vonatról, kezdődik a gyűjtögetés, Gyula részletes ismertetésével, mikor, mit lehet találni az erdőben. Hite szerint ez egy küldetés, hogy minél több ember ismerje meg a tiszta forrásból származó erdei alapanyagokat. Ezek a vadzöldségek egyben gyógynövények is. Az erdei alapanyagok ingyen vannak, az etikus gyűjtés azt jelenti, hogy csak a magának elegendő mennyiséget szedhetik le, és természetesen a védett növények kivételével. 

Bár nem az erdő sűrűjében kalandozunk, hanem a kisvasút fülkéjében üldögélünk, a kedvemért említ néhány tavaszi kincset is. A hagymaszagú kányazsombor egy erdei superfood(!) – ízvilágában azonos a medvehagymával, azonban a fokhagymás íz 10 perc alatt elillan a nyálkahártyánkról. Így munkaidő előtt is bátran fogyasztható. Gyűjthetünk podagrafüvet (püspökfű). Nyersen, de főzelékben is kiváló. Köszvényre az egyik legjobb természetes megoldás (ezért is hívják püspökfűnek, mert régen az egyházi vezetők túl sok húst fogyasztottak). Az erdei madársóskából pedig akár fagylaltot is készíthetünk. Nagyon jó szomjoltó, az oxálecetsav-tartalma miatt kellemesen savanykás ízű. 

– A mostani díj azt is előrevetíti, hogy egyre több lesz a külföldi turista is – vetem fel. 
– Ennek jegyében az Ehető erdő kötetét angol nyelven is kiadjuk. A következő lépés pedig az Éltető erdő megjelenése 2027-ben, ami a gyógynövényekre helyezi a hangsúlyt. Tervezzük, hogy az erdőpedagógiában nyitunk az iskolák felé, hogy a gyerekek minél korábban megismerkedjenek az erdő világával. Ebben a digitális világban egy pozitív alternatívát tudunk kínálni. Már az, ahogy a pöfékelő kisvonatra felszállnak, jó kezdő lépés, és ők kifejezetten fogékonyak arra, hogy megtapogassák, megízleljék az új, általuk még nem ismert növényeket. Tetszik nekik, ha például megmutatom, hogy egy csalánt hogyan kell megfogni, hogy ne csípjen, sőt, meg is kóstolhatják. 

Labirintus a mélyben 

Szombat reggel a nemzeti park „kapujában”, a Szeleta parkban éppen egy faültetés zajlik, először erről kérdeztük Rónai Kálmánnét, a Bükki Nemzeti Park igazgatóját. 
– A Szeleta park látogatóközpontja már két éve működik, nagyon népszerű a miskolciak körében. A mai faültetés egy Japánból származó kezdeményezés itteni megvalósítása, ez a Miyawaki Erdő Program. A program lényege, hogy városi környezetben viszonylag kis területre ültetünk olyan növényeket (fákat vagy cserjéket), amelyek egymás közelében is gyorsan tudnak növekedni, fejlődni, és kicsiben bemutatják a helyi természeti környezet sajátosságait, tehát invazív (tájidegen) növény nem kerülhet közéjük. A növényszigetre pedig hamarosan megtelepszenek a madarak és a bogarak is. 40 m2-re 20 őshonos faj 181 egyedét ültetjük most ide. A Szakóca Ökoturisztikai Alapítvánnyal karöltve pályáztunk és nyertünk erre a projektre. A célunk ezzel egy példaadás, hogyan lehet a városi közegben egy kis zöld szigetet létrehozni. 

A tervekről is szívesen számol be, mert van miről. Már harmadik alkalommal rendezik meg augusztus elején a Vaskenyér Napokat az Újmassai Őskohóban. A hagyományokat újragondolva a középkori kohót a program keretében újra megépítik szakértők segítségével, majd a boksában és a kohóban a résztvevők maguk készíthetik el a maguk által megálmodott vaseszközöket. 
Egy másik tervük a Hámori-tó mellett, a Palota Szállóval szemben található Szikla átalakítása turisztikai látogatóközponttá. Itt van egy felszíni épület, alatta pedig egy atombiztos bunkerrendszer. Eredetileg még Horthy idejében titkos katonai objektumként szolgált, az ötvenes években a néphadsereg légvédelmi központja működött a mélyben. Ebből alakítanak ki egy olyan létesítményt, ami egyaránt bemutatja a táj geológiai sokszínűségét és az egykori katonai bunker titkait. 

(Később mi magunk is bejárjuk a mélyben fekvő labirintust. A folyosók és a termek nemcsak a katonai múltról árulkodnak, hanem arról is, hogy a rendszerváltás után, a kilencvenes években itt működött a világ egyetlen „atombiztos” diszkója ketreclányokkal, kubai rúdtáncosokkal. Állítólag olyan népszerű volt, hogy emiatt is kellett bezárni: a tömeg balesetveszélyessé tette ezt a zárt helyet.) 

Búcsúzáskor szállásadónkat, a Hotel Kikelet igazgatóját, Orosházi Renátát is kérdezem, mit vár ezektől a fejleményektől. Mit is várhatna? Növelheti az érdeklődést, a foglalások számát, és hozzájárulhat ahhoz is, hogy a vendégek több időt töltsenek a városban. 

Nekem is ez a tervem. Visszajövök.