Vigyázat, a kutya nem harap!

Stílusosan egy robotkutya fogadja az érkezőket az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok bejáratánál. Nem ugat, a farkát sem csóválja, de két lábra állva integet, mintegy invitálja a látogatókat. Aki elfogadja a meghívását, az hirtelen egy más világban találja magát. Mondhatnánk úgy is: a jövőbe lépünk be. 

Kisebb-nagyobb robotok, önvezető járművek, drónok uralják a sportcsarnok küzdőterét: gyakorolnak a versenyre. Mozdulataik mögött fiatalok munkája áll. A laptopok fölé hajoló diákok figyelik a kijelzőt, javítanak, finomítják a programkódot, hogy végül a robotok pontos mozdulatokat, sikeres manővereket hajtsanak végre. 

A verseny ötlete Milibák-Veres Erikától, a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatójától származik. – Az országban az elsők között voltunk, akik robotkutyát vásároltak oktatási célra, hogy a diákok ne csak szemléljék a legújabb technológiákat, de ki is tudják próbálni. Hiszen a robotika és a mesterséges intelligencia egyre inkább része a mindennapoknak, így a munkaerőpiacnak is. Valamennyi szakmában ott van, vagy hamarosan ott lesz ez az új technológia. Az általunk szervezett verseny arra kínál lehetőséget, hogy a fiatalok megmutassák a tudásukat, hogy mire képesek a robotokkal – magyarázza a főigazgató. Azt mondja, amikor elkezdték a szervezést, nem számítottak ilyen intenzív érdeklődésre. Eredetileg csupán a robotkutyák bajnokságát tervezték, de végül a programot az Edutus Egyetem szakmai támogatásával kibővítették. A World Robot Olympiad (WRO) világából ismert robotikai versenyszámok, valamint drónos és önvezetőjármű-modellek versenyei is helyet kaptak a RoboTech Challenge Day programjában. A különböző versenyszámokban összesen 48 csapat 159 versenyzője áll rajthoz, az eseményre az ország minden részéből, sőt a határon túli magyarlakta területekről is érkeztek diákok. 

Miközben beszélgetünk, a Unitree Go2 Air robotkutyák felsorakoznak a képzeletbeli rajtvonalnál. A középiskolás diákokból álló csapatoknak három különböző feladatban – szlalom, formagyakorlat és foci – szükséges bemutatniuk, mennyire pontosan tudják beprogramozni, illetve irányítani az eszközöket. 

A Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola csapata Muki nevű robotkutyájával a nyolc méter hosszú szlalompályán próbál minél gyorsabban és pontosabban végigmenni. Bár itt nem kell attól tartani, hogy valami elvonja a „kutya” figyelmét és lefut a pályáról, a gyerekek mégis feszülten figyelnek. Azt nézik, a gép hogyan hajtja végre a programot, amikor megkerüli az öt bóját, egyiket jobbról, másikat balról. Ha szükséges, távirányítással is rásegítenek a mozgásra. Arra a kérdésemre, hogy mennyire izgulnak a verseny miatt, lakonikusan csak annyit válaszolnak: semennyire. 

A másik pályán a Heves Vármegyei SZC Remenyik Zsigmond Technikum REZSI Rangers csapata várja, hogy megkezdődjön a kutyafoci. A robotkutyának, akit az iskola neve alapján Rezsinek neveztek el, két labdát kell begurítania a 3×4 méteres pályán a hálóba, a feladatra összesen másfél perc áll rendelkezésre. A csapatban Győri Vince kezeli a távirányítót, gyors és ügyes manővereinek köszönhetően az első körben 28, a második körben 34 másodperc alatt végez a feladattal. Miközben a pálya széléről barátai, osztálytársai gratulálnak neki, ő kicsit elégedetlenül dünnyögi, hogy volt már jobb is az eredmény. 

– A háromkörös robotkutyaversenyben talán a formagyakorlat a legizgalmasabb. Itt a 4×4 méteres pályán meghatározott sorrendben kell végrehajtani feladatokat a robotkutyával, például körbeforgást, negyed vagy félfordulatokat, leülést. A diákok választhatnak, hogy programozással vagy távirányítással hajtják-e végre a feladatsort, de természetesen a programozásos megoldás több pontot ér – tudjuk meg a verseny egyik bírójától. 

– Nem nehéz programozni? – erre a kérdésemre már az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum informatikaoktatója válaszol. Tapasztalata szerint az irányítást szinte pillanatok alatt megértik és elsajátítják a gyerekek, de a programozás sem okoz nagy gondot. – Kicsit többet kell vele foglalkozni, de a programozófelület egyszerű, átlátható – mondja, miközben fél szemmel figyeli, hogy tanítványai, a SzervÓzd Bródy csapata és Szervó kutya hogyan teljesít a pályán. 

A pálya mellett kadétok nézelődnek. Kipróbálnátok? – kérdezem őket. Kicsit haboznak, mielőtt válaszolnának, végül nyíltan megmondják: érdekes a robotvilág, de nem igazán ragadja meg őket. 
A sportcsarnok másik részén saját építésű, úgynevezett menekítőrobotokkal tartanak bemutatót a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium diákjai. A Sufni Tech csapat idén megnyerte a magyar bajnokságot, egy németországi nemzetközi versenyen hatodik helyezést értek el, és jelenleg a dél-koreai világbajnokságra készülnek. 

– Egy jó robot igazából sosincs kész, mindig lehet rajta valamit fejleszteni, javítani – osztja meg velünk a robotépítés egyik titkát Szűcs Gábor Nándor. A 10. évfolyamos szoftverfejlesztő tanuló a saját maga által épített robotot is szeretné továbbfejleszteni. – Ez az eszköz most feltérképezi a területet, és ha már a program is meglenne hozzá, akkor tudná, hogy merre mehet, hol kell megállnia – magyarázza. 

Ha már a fiatalember ennyire készséges, hogy szakmai titkokat is elárul, megkérdezem tőle, milyen képességek kellenek ahhoz, hogy valaki robotot építsen. – Először is nagy elköteleződés. Én 250 órát dolgoztam azzal, hogy megépítsem ezt a robotot. Ha a csapattagok idejét is hozzászámoljuk, akkor az már 800 óra. A másik fontos dolog a kíváncsiság, a megértés vágya. Például nagyon sok elektronikai ismeretre tettem szert, miközben építettem. Szinte mindenre saját magamtól jöttem rá azáltal, hogy dolgoztam a robottal – sorolja. 

– Az eredményeitekre biztosan büszkék a barátok, ismerősök – jegyzem meg. 
– Elfogadják. Nem is annyira a robotok nyűgözik le őket, hanem az, hogy milyen sok helyre eljutunk velük. A dél-koreai versenyre például szinte ingyen tudtunk kiutazni, mert alapítványi és állami támogatást kapunk, valamint szponzorok is segítik az utat. 

Az ígéretes versenyeredmények ellenére Szűcs Gábor Nándor még nem tudja, hogy az iskola után is robotikával akar-e foglalkozni. 
Az egri versenyen a nézők a World Robot Olympiad (WRO), azaz a nemzetközi robotépítési és -programozási verseny világába is betekinthettek, elsősorban az úgynevezett RoboMission kategóriát ismerhették meg jobban. 

Ebben a kategóriában a csapatok – jellemzően legó­elemekből – egy autonóm robotot építenek és programoznak, amelynek egy adott pályán kell különböző feladatokat végrehajtania emberi beavatkozás nélkül – ismertette a verseny lényegét Szilasi Péter Tamás WRO-projektvezető, az Edutus Egyetem digitális oktatástudományi, fejlesztési és nemzetközi igazgatója. A versenyt 3 korosztályban rendezik meg: 8–12 (általános iskolás korcsoport), 11–15 (junior) és 14–19 éves (senior) fiatalok számára. A robotok egy előre meghatározott területen mozognak és különböző küldetéseket hajtanak végre, például tárgyakat mozgatnak vagy akadályokat kerülnek ki. – A játékos kihívás jó lehetőség arra, hogy már a legfiatalabbak is megismerkedjenek az alapokkal és gyakorlatilag építőkockák felhasználásával működő gépeket építsenek. Észrevétlenül bontakozik ki bennük a mérnöki leleményesség, a matematikai gondolkodás és a problémamegoldás képessége – mutat rá a verseny jelentőségére az igazgató. 

A WRO-versenyben a feladat világszerte egységes: minden csapat ugyanazzal a kihívással találkozik. Az előzetes kiírás alapján a diákok otthon készítik el a robot alapját, és beprogramozzák a működését, a felkészülésre általában egy-két hónap áll rendelkezésükre. 

Ami igazán izgalmassá teszi a versenyt, hogy csak a helyszínen derül ki a pontos feladat, azaz otthoni körülmények között nem lehet százszázalékosan felkészülni, a programozás finomhangolását a helyszínen kell elvégezni. Sajnos ez nem mindig sikerül, néha a technika ördöge is közbeszól. 

– Több mint egy hónapja gyakorolunk otthon, és eddig mindig működött, amit beprogramoztunk. Itt valamiért nem – mondja csalódottan a junior kategória egyik versenyzője. 
A pálya mellett álló bíró szerint ilyesmi gyakran előfordul, az okok között szerepel például, hogy a versenyhelyszínen más a megvilágítás, és a robot másként érzékeli a színeket, mint otthon. 
Aki azt gondolja, hogy a robotika világa csak a fiúkat vonzza, az bizony téved: a lányok is szép számmal képviseltetik magukat minden versenyszámban, legyen szó a robotkutyaversenyről, a drónreptetésről vagy a RoboMission-kihívásról. – A lányok sokszor másképpen közelítenek egy-egy problémához, és az építésbe gyakran esztétikai, sőt művészi szempontokat is beemelnek. Vannak olyan kategóriák is, ahol külön értékelik, mennyire átgondolt, harmonikus a robot megjelenése – mondja a WRO-bíró. 

– Ez nagyon jó! Lehet, hogy én is építek robotot – álmélkodik csillogó szemmel egy kislány, aki az Egri Lenkey János Általános Iskolából érkezett a versenyre, egyelőre csak nézőként. Mások nem osztják ennyire a lelkesedését. A Heves Vármegyei SZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diák­jai például azt mondják, őket inkább egy autófényező-verseny érdekelné, hiszen azt tanulják, az lesz a szakmájuk. Úgy fogalmaznak, hogy érdekes az esemény, és résztvevőként biztosan izgalmasabb is, mint nézőként. 

Valóban, aki nem mozog otthonosan a robotika ­világában, annak nehéz követnie, mi történik a pályákon. Több verseny fut párhuzamosan, a programozás sokszor csendes, befelé forduló munka, a valódi izgalom ezért inkább a képernyők mögött zajlik. Mindenesetre érdekes látni, hogy a robotépítés vagy robotirányítás iránt rajongó fiatalok magabiztosan mozognak a jövő világában.