Életadó beszélgetések

A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1889-ben így írt: „A pomázi parochia területén 350 darab gyümölcsfa dicséri a lelkész ügyességét és szorgalmát”. Akkoriban S. Kovács Dániel pásztorolta a helyi lelkeket. De a korábbi lelkész, Szánthó Ödön sem volt rest: a hit dolgai mellett a kertészetben is bizonyította jártasságát. Szőlőt ültetett a papi földekre, és minden évben beszámolt a termésről. A mostani lelkipásztor, Nyilas Zoltán sem ijed meg a kétkezi munkától – amint fogalmaz, „vidéki srác vagyok”, akinek a barkácsolás és a kerti munka kikapcsolódást is jelent. De ne szaladjunk ennyire előre. 

*

Kis hídon érkezünk a csobánkai Élő kövek lelki ház kertjébe. Több évtizede ültetett gyümölcsfák, néhány meglett fenyő között jutunk el az egykori mészárszék építménye mellett a felújított imaházhoz. Az oda vezető lépcsőkön már megcsodáljuk a falu hegyeit, körbevesz minket az Oszoly és a Kevély. A Pilis kapujában vagyunk, a festői Csobánka sokak szerint az ország egyik legszebb fekvésű települése, emellett kitűnő kirándulóhely. „Mint a völgyből fölzengő szelíd harangszó, úgy cseng a neved: Csobánka” – írta egykor a településről szóló versében Berda József költő, akinek emléktáblája is van a Csúcs-hegy oldalában. A nyári hőségben különösen jólesik, hogy Csobánkán két Celsius fokkal hűvösebb van, mint a közeli Pomázon. 

Nyilas Zoltánt követve – a gyülekezeti terem és a lelkészlakás mellett – lépcsőn megyünk le az imaterembe, amely helyiség a korábbi tulajdonosok uszodájaként funkcionált. A medence ma is megtalálható a padló alatt. Ahol most a teakonyha található, ott volt a szauna. A régi imaházból áthozták az úrasztalát és a fából készített, faragott szószéket. Ezt az új imaházat 2020-ban vásárolták meg, majd rögtön hozzá is kezdtek a felújítási munkákhoz. A korábbi tulajdonos művészházaspár álma, hogy művésztelep jöjjön létre az épületben, nem valósult meg. Ezért sok ötletük félkész állapotban maradt. A presbitérium azonban nagy lehetőséget látott benne. Mivel két kultuszhely nem maradhatott, a szerb templom közelében található régi imaház épületét eladták. 

A parasztházból kialakított régi imaházat 1946-ban szentelte fel Ecsedy Aladár esperes – derül ki a gyülekezeti krónikából. A II. második világháború utáni kitelepítést követően erdélyi és felvidéki menekültek, illetve több alföldi család érkezett a községbe. Megkérték az akkori pomázi lelkipásztort, hogy vasárnap délutánonként tartson istentiszteletet Csobánkán. A régi épület előtt ma is megtalálható a járdában elhelyezett reformációi emlékkő, a Kálvin téren található 71-es számú utcakő másolata, amelyen Luther Mártontól származó idézet olvasható: „A Szentírás olyan, mint a gyógynövény: minél többet dörzsölöd, annál jobban illatozik.” 

A kis csobánkai közösség 2005-től Pomáz-Csobánkai Református Társegyházközség részeként működik. A társegyházközségi szervezeti forma azt jelenti, hogy több település reformátussága egy lelkipásztori szolgálatot tud vállalni, de mindkét közösségnek önálló presbitériuma van. Itt helyben mindkét gyülekezetnek Nyilas Zoltán a lelkésze, aki egyben az Északpesti Református Egyházmegye esperese is. Mellette még beosztott lelkészei is vannak a társegyházközségnek, Orbán-Bartha Máté és Eszter.

Az imaház közelében egy park közepén található a sváb elűzetés emlékműve, amely két drámai történést is megörökít. 

– Megjeleníti, hogy a kitelepítést követően az elhagyott otthonoknál a kutyák hetekig nyüszítettek a gazdájuk után. De az emlékművön egy babakocsi is látható. A kitelepítés hetvenedik évfordulóján, tíz évvel ezelőtt ökumenikus istentiszteletet tartottunk a római katolikus templomban. A templom kijáratánál egy férfi kezet fogott velem, és azt mondta, hogy hetvenéves, és ő az, akit babakocsiban vittek el a faluból – emlékszik vissza Nyilas Zoltán. 

*

1845 szeptemberében Petőfi Sándor és Vahot Imre megmászták az „iszonyú meredek”, Pomáz közelében magasodó Kő-hegyet. A hagyomány szerint Petőfi itt kapott ihletet a Hegyen ülök című verséhez. Ennek emlékét ma is őrzi a kő-hegyi Petőfi-pihenő. Vahot leírásában „kies fekvésű” településként jellemezte Pomázt. 

Amikor Petőfiék Pomázon jártak, már több mint hatvan éve működött a református gyülekezet, amelynek létrejöttében nagy szerepe volt a Wattay családnak. Az evangélikus birtokosok kastélya ma is áll a településen. A 18. század végén úgy döntöttek, hogy protestáns jobbágyokat hívnak a Szentendrei-szigetről. Így kerültek Pomázra az első reformátusok. Pomáz mindig szórványközpontként működött a környékbeli reformátusok felkarolására. Ide tartozott Budakalász, korábban Pesthidegkút és Szentendre is. Ma csaknem 500 tagú a gyülekezet, 230 gyermeknek oktatnak hittant öt iskolában, a 18 ezres lélekszámú városban. 

Mi most nem gyalog, hanem autóval érkezünk a pomázi református templomhoz, és a Kő-hegyet sem másszuk meg. A helyi összefogással megépült templomot 1828-ban szentelték fel. A neoklasszicista stílusú épület elrendezése hasonlít a Budapest-Kálvin téri temploméhoz. A szószék fölött versbe szedett bibliai parafrázis – „Ez hely Isten háza, Mennyország kapuja” kezdettel – olvasható Jákob történetéről. A csaknem kétszáz éves falak között Nyilas Zoltán több emlékezetes eseményt is felidéz az elmúlt évekből. Az egyik szerint korábbi főgondnokuk, Regius Ferenc, a település orvosa minden istentiszteleten ott ült a templom első sorában. Amikor már nem tudott járni, biztosították neki az internetes közvetítést. A lelkipásztor az Erdélyi családot is szívesen említi. Ők 1902 óta végzik a kántori szolgálatot. Most Kiss Árpádné Erdélyi Piroska a kántor, aki fontosnak tartja a következő generáció kinevelését is. 

*

Pomáz város és a gyülekezet között élő a kapcsolat, a reformátusok több lelki szolgálatot is vállaltak az elmúlt években.

– Sokat imádkoztunk azért, hogy a gyülekezetünkben lévő fiatal családok számára egyházi óvodai lehetőséget biztosítsunk. Számos támogatónk volt ebben, részesei lettünk az egyházi óvodai programnak, de a korábbi településvezetőkkel folytatott beszélgetéseken nem éreztünk a város részéről nyitottságot. Így megállt ez a program. Viszont a városnapon évek óta bemutathatjuk a gyülekezetünket, és úgynevezett igefalatokat készítünk, mindenkit jó szóval kínálunk, valamint gyermekprogramokat szervezünk. A gyülekezetünk egyik szolgálati ága, hogy kifejezetten a családos szülők és gyermekek irányába lépünk. Minden hónapban egy alkalommal kézműves délutánt tartunk a város lakóinak. Meghirdettünk egy bibliaolvasó-kört, amely azt a célt tűzte ki, hogy olvassuk el egy év alatt a Bibliát. Másfél évvel ezelőtt ezt városi alkalommá tettük, és a Wattay-Teleki kastélyban tartottuk. Felekezeti kötődéstől függetlenül vettek benne részt a helyiek. Emellett Kékkereszt-csoportunk is működik gyülekezeti termünkben, amely 2007 óta a helyi és környékbeli szenvedélybetegeket segíti. – És mire szolgál az a kis láda a lelkészi hivatal bejáratánál? 
– Tartós élelmiszert, kenyeret lehet benne elhelyezni, a rászorulók pedig vihetnek belőle. Nagyon gyorsan kiürül, látszik, hogy szükséges a segítség. 
– A minap zenés estet is szerveztek. 
– Igen, kulturális programokkal is hozzájárulunk a város életéhez. Ezeken az alkalmakon evangéliummal szolgálok. Minden nyáron szervezünk koncertet a parókia udvarán, amelyre bárki eljöhet. Most júliusban fiatal népzenészek léptek fel – mondja a lelkipásztor. 

*

Nyilas Zoltán a Baár-Madas Református Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti református teológia elvégzése után Szokolyán lett lelkipásztor. 2006-ban hívták meg a pomáz-csobánkai gyülekezetbe, ugyanebben az évben Szokolya díszpolgára lett. Mint fogalmaz, az életében csak olyan döntéseket hozott meg eddig, amelyekhez Isten útmutatását kérte. 

– A rám bízott feladatokat mindig igyekeztem elvégezni. Amikor konfirmáltam, akkor ezt a bibliai igét kaptam áldásul a Jelenések könyvéből, hogy „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” Úgy éreztem, azt kérte tőlem az Isten, hogy maradjak ott a gyülekezetben, ahol a családom támogatásával felnőttem hatéves koromtól. Néhány évvel később egy tahi ifjúsági héten élővé vált a hitem, meghatározóvá vált számomra az Ézsaiás könyvéből a „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” felszólítás. Középiskolásként megelevenedett bennem egy üzenet a Krónikák könyvéből: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok.” Ezzel fordultam a lelkipásztori hivatás irányába. A veresegyházi református gyülekezet ifjúsági csoportjában tizenévesként ismertem meg a feleségemet. Harminchét éve tart a kapcsolatunk – mondja Nyilas Zoltán. 

Tíz évvel a megismerkedésük után házasságot kötöttek. Mindig sokat segített neki, és támogatta őt a felesége, biztos családi hátteret nyújtott és nyújt ma is számára. A lelkészi szolgálat mellett nagy örömmel élte meg azokat a pillanatokként, amikor jelen lehetett a gyermekei felnövekedésénél. Nyilas Zoltán 2009-ben az Északpesti Református Egyházmegye jegyzője lett. 2014-ben nehéz helyzetbe került az egyházmegye, és azt a biztatást kapta Pál apostol rómaikhoz írt leveléből, hogy „okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul”. Őszre esperesjelölt lett, majd megválasztották esperesnek. 

– Rendeznünk kellett a nehéz helyzetben lévő egyházmegyei közösség életét. Olyan szolgatársat kaptam P. Tóth Zoltán főgondnok személyében, akinek már rengeteg vezetői tapasztalata volt a munka világából. Meg kellett látnunk, hogy mi az egyházmegyénk feladata: Jézus kérdésére, hogy „szeretsz-e engem”, mi azt válaszoltuk, hogy „Uram, tudod, hogy szeretlek”. Emellett a juhok őrzésére és legeltetésére vonatkozó jézusi feladatot is komolyan vettük. Mi azt a szolgálatot végeztük az elmúlt 12 évben, hogy a gyülekezeteknek az alapküldetésük teljesítéséhez szükséges külső feltételeket biztosítani tudjuk. A Magyarországi Református Egyház legtöbb gyülekezeti helyzetét megtaláljuk az egyházmegyénkben. Mindenhol ugyanazt az evangéliumot kell elmondani, de meg kell látni a helyi specialitásokat is. Nagy öröme volt az elmúlt időszaknak, hogy a különböző közösségek testvérként tudtak tekinteni egymásra. A nagy gyülekezeteknek van olyan felelősségük, hogy a kisebbek terhét hordozzák, és előreálljanak bizonyos ügyekben. 

Mindeközben egyéb közegyházi feladatok is megtalálták az esperesi tisztséget is betöltő Nyilas Zoltánt. Most esperestársai arra biztatták, fogadja el a püspökjelöltséget, hiszen a Magyarországi Református Egyházban, így a Dunamelléki Református Egyházkerületben is idén választanak vezetőket. 

– Szívesen foglalkozom a magyarországi református lelkészek nyugdíjrendszerével. Belelátok a törökbálinti református kórház működésébe, zsinati missziói és stratégiai bizottságok tagjává is megválasztottak. Volt szerepem abban, hogy hivatalosan is megalakult az esperesi kollégium a magyarországi egyházmegyék vezetőiből. Az elmúlt 12 évben a gyülekezetek között békesség alakult ki az egyházmegyénkben, a közegyházi szolgálatokat is elvégeztem, ezért hat esperestársam bátorított arra, hogy vállaljak püspökjelöltséget. Amikor velük beszélgettem, akkor az aznapi bibliai ige az volt a Márk evangéliumából, hogy „ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája”. Édesanyám éppen ezt írta bele az első Bibliámba. Ezért is mondtam igent: hogyha jelölnek, akkor azt elfogadom. 

*

„Nagyon áldott hely!” – olvashatjuk az egyik véleményt a pomázi református templomról a legnagyobb internetes keresőben. 

– Fontos, hogy egy gyülekezetben otthon érezzük magunkat. A vasárnapi istentiszteletek a heti alkalmak csúcsát jelentik számunkra, de emellett az emberi kapcsolatoknak is ki kell alakulnia a közösségben. Például egyik gyülekezeti tagunk elnézte a naptárt, és nem a megfelelő csütörtökön jött a szokásos hétközi alkalmunkra. Éppen a gyermekeim komódját javítottam, amikor becsöngetett. Nekiállt segíteni, és miközben a fiókokat szereltük, az Isten dicsőségéről beszélgettünk. Az otthonosságot az is jelzi, hogyha valaki belép hozzánk, akkor azt érzi, hogy jó itt lenni. Mi azért imádkozunk, hogy a településünket Isten meggazdagítsa az áldásával, és az emberek élete valóban újjászülessen. Ehhez az kell, hogy beszélgessünk. Le kell ülnünk az emberekkel az Ige fölé, és föl kell tenni a kérdést: Uram, mit cselekedjek? Szükségesek tehát az éltető, életet teremtő beszélgetések, hogy a környezetünk is gazdagabbá váljon.