Szomszédok a kertből

Mintha az égbe indulnának az évszak hangulatához is illő sárgás-barnás árnyalatú vagy épp krémszínűre mázolt tömbházak, amelyek, mint a tornasorban a gyerekek, szorosan, katonás rendben állnak egymás mellett. Ahogy a Böszörményi útra fordulunk, mintha a levegő is frissebb, üdébb volna. A túlépített környezetben valósággal lélegzik az immár negyedik esztendőt megélt Böszikert. Tél előtt, mielőtt a kert nyugodni tér, még szorgos kezek munkálkodnak benne, ottjártunkkor éppen zajlik a kert rendbetétele, a szezon utolsó betakarításai, a komposztálók letermelése és az őszi vetések. 

– Szezonban nem kellett boltba menni paradicsomért, mert megtermett 40-50 kiló belőle. A bazsalikomot idén már másodszorra szüreteljük le, pesztót készítünk belőle. A minap a mángoldból quiche-t (francia étel – a szerző) főztünk – kezd kellemes csevejbe egy nyugdíjas korú férfi, aki patkó alakú ágyása körül serénykedik. Kéri, hogy tegeződjünk, mert itt a kertben így szokás. István vegyész kutatóként dolgozott, a növények metabolizmusával (sejtjeikben végbemenő biokémiai reakciókkal) foglalkozott. A növénytermesztéshez nem értett, de a kertben megszervezett oktatásokon sokat tanult a mikéntről. Egyébként pedig szívesen kísérletezik. 

– A paprika, metélőhagyma mellett próbálkoztunk okrát termeszteni. Láttatok már olyat? A csöves, zöld paprikához hasonlít, a külseje pedig bordázott. Nekem akkor mutatta meg egy ismerősöm, amikor Amerikában éltem. A közösségi kertekre Glasgow-ban figyeltem fel. Elsétáltam egy mellett, csodálva nézegettem, és behívtak. Nem csak hasznos, szép is volt: fából készültek a magaságyások, mindegyikhez tartozott tárolóhelyiség, és a vendégkönyvbe a betérők beírhatták a nevüket. Megörültem, amikor itt, a Böszörményi úton megnyílt a kert. Az elsők között lettünk a tagjai Judittal – mutat be a feleségének. Közösen dolgoznak tovább: kihúzgálják a lassacskán elszáradó paradicsomtöveket és a komposztálóra dobható kisebb darabokra nyesik. 

– Már nem akarunk vetni idén, mert megörököltük apám telkét Csongrádon, ahol akad bőven teendő a gyümölcsfák körül, a szőlőben, és pont a borkészítés szezonjában járunk. Az aszály miatt a szivattyú sem hozta fel a vizet. Jó drágán fúrtak mélyebb kutat! Itt jobban szeretünk, tudunk kertet művelni. Ott lakunk, abban a házban. Szívfájdalmunk, hogy az ablakunk nem ide néz, mert biztos mindig letekintenénk a szép ágyásokra – mutatja az utcában az emeletes épületet. 

– Melyik a ti parcellátok? – kérdeznek vissza, viszonozva az érdeklődésünket. Szívesen beszélgetnek. Az elmúlt három hónapban többet társalogtak itt, mint az elmúlt három évben – jegyzik meg. A kert közepén lévő sütögetőhely most magányos csendjében áll. A homokozóban, a napvitorla alatt kisgyerekek lapátolnak, ásnak, dombot építenek. A nagyobbak pedig az ágyások között bandáznak. 
Egy fiatal férfi, míg kisfia a babakocsiban édesdeden alszik, epertöveket ás ki, emléknek és beültetni a balkonládába. A közvetlenül a kertre néző háztömbből pár utcával odébb költöznek. Nem mérvadó távolság, de éppen elegendő, hogy fejtörést okozzon a földterületük rendszeres, nyáron akár naponta is szükséges gondozása. Eper-monokultúra uralkodott el a parcellájukban, ami pár tőről indult – mondja, s megjegyzi: – Azért a nyári meleg megviselte mindet. Csillánál bezzeg nem! 

– Na jó, de Csilla kertmágus! – veti oda mosolyogva egy ágyásszomszédja. Az emlegetett asszonyt sokak közül is megismerni. A kertvezetés tagjaként ez alkalommal nem betakarít, ültet, sokkal inkább intéz, szervez, koordinál. Ágyása külleme magáért beszél: a paradicsomtövek másfél méter magasak is lehetnek. Az öt négyzetméteren 62 kiló paradicsom termett idén. Már lecsót csinált belőle, aszalta, osztogatta barátainak, ismerőseinek. Zsálya, paprika is kandikál ki a növények sűrűn benőtte ágyásból – nemhiába szórt rá tavasszal jókora mennyiségű marhatrágya pelletet. 
Dinnyét nem is ültetett – mondja –, hanem a földön elszórt komposztból csak úgy magától kinőtt. Naponta lejár a kertbe locsolni, gyomlálni, parcellát igazgatni, vagy csak megsimogatni az epertövek levelét és lelkébe zárni a kert nyugalmát. 

A területhez tartozó szélső, további egy négyzetméternyi földterületet jelentő szalagágyásban málnatövet szúrt le, ami hamar átvette az uralmat. Ugyanilyen a menta, a rozmaring, amelyek telepítését jobban szeretik a közös használatú ágyásban. De újdonsült kerttagjuknak, Józsinak sem javasolja. 

A műszaki területen dolgozó férfi a Keszthely melletti Várvölgyről származik. A szülei veteményt gondoztak, tyúkokat, kacsákat tartottak, innen a ragaszkodása, kertművelési rutinja. A bátyja is folytatja a családi tradíciót, és ő maga is megcsinálta az aranykalászos gazda képzést. A munkája miatt költözött fővárosba, de vágyott visszakapni valamit a vidéki közegből. Előbb várólistára tudott feliratkozni, és most, hogy megüresedett pár hely, bekerült a tagok közé. Ismerkedni, tervezni jött ki. Már jól tudja, mit akar ültetni tavasszal, és be akar majd építeni egy szárazságmérőt az ágyásába – elmélkedik a mérnök. Vele együtt további három új városi kertész vette át az ágyását. Mindannyian a környéken laknak, többen a közvetlenül a kertre néző tömbházak egyikében. Sokszor elsétáltak már a kert mellett, olyankor mindig megcsodálták. Szerencsésnek mondják magukat, hogy most a részesei lehetnek. 

A közös, közvetlen hangnemben zajló tájékoztatáson hangzanak el a legfontosabb kertintelmek: „Nemcsak az ágyásért vagyunk felelősek, hanem az egész kertért”; „Biokert, nem használunk vegyszereket”; „A rézsű, a közös területek gondozása mindannyiunk feladata”; „Mindenki kap kulcsot, de zárni kell a kaput”; „Az érdeklődőket invitáljátok be, mutassátok meg nekik a kertet”; „A zöldhulladékot gyűjtjük, a szemetet hazavisszük”; „Szervezhettek ide családi programokat is.” A kertpénztárba éves szinten egy jelképes, hatezer forintos összeget kell befizetni, amit a szerszámok pótlására fordítanak, palántát vesznek belőle. – Vannak költségei egy kertnek – foglalja össze Rosta Gábor kertvezető, tapasztalt és lelkes szervező. 

*

A szomszédsági közösségek építését hosszú éve szívén viselő férfi egyébként nem a szakmából érkezik. Iparművész-, pedagógus- és politológusvégzettséget szerzett, de a gyakorlatban vállalati kommunikációval, szervezetfejlesztéssel foglalkozik. A kertművelés területén átlagos a tapasztalata. Viszont annál jobban ért ahhoz, hogyan kell az önkormányzattal tárgyalni, megtervezni egy városi kert fizikai megépülését, az oktatásokat és kertgyűléseket megszervezni, hosszabb távon a kertet működtetni képes közösséget megszervezni, tudatos és gyakorlatközpontú vezetéssel (például növényorvos bevonásával) segíteni az önállóvá válását. 

– Régóta próbáltunk a főváros XII. kerületében alapítani egy közösségi kertet. Korábban itt iskola, irodaház, sőt presszó és teniszpálya is működött. Pár éve építési területnek jelölték ki, de az orosz–ukrán háború kitörését követően az önkormányzat elvetette a korábbi terveit. Egy részén parkoló létesült, az eredetileg mélygarázsnak szánt területen pedig közösségi kert. A kétezer négyzetméteren elfér 34 ágyás (hat-nyolc négyzetméteres parcellák), ami ugyanennyi tagnak ad lehetőséget a zöldség, a fűszerek és a virágok termesztésére. De idővel a közös munka, az ágyásművelés, a programok, a mindennapi találkozás, szomszédsági kapcsolatok miatt válik fontosabbá ez a zöld oázis – tér ki a helyszín történetére, majd a személyes tapasztalataira. 

– Hogyan született a városi kertek hazai megvalósításának ötlete? – terelem vissza beszélgetést a kezdetekre. 
– Főiskolán tanítottam válságmenedzsmentet, szervezeti kultúrát, kommunikációt. A hallgatóim kérték, hogy az 1929–32-es válságidőszakról tartsak előadást. Akkor találtam rá a háborús-, és válságkertekre. A krízisidőszakokban ugyanis felértékelődik az önellátás jelentősége. Ez persze azt is jelenti, hogy a béke beálltával ezek a zöld létesítémények megszűnnek. 
– Mik szolgáltak mintaként? 
– Ebenezer Howard 1902-ben jelentette meg a Garden Cities of Tomorrow (A holnap kertvárosai) című művet, amelyben felvázolta a kertvárosi koncepciót. De akad még bőven példa a történelemben.

Az első világháború idején az angolszász területeken elindították a szabadságkertek- (Liberty Gardens-) mozgalmat a jegyrendszer időszakában, az önellátás megteremtéséért. Az 1929-es nagy gazdasági világválság idején a városi lakosság, túlélése érdekében, a helyi élelmiszer-termelés felé fordult. A kertművelés egyben elfoglaltságot és közösséget is jelentett, megóvták tagjaikat a zülléstől, a társadalmi és egyéni ellehetetlenüléstől. Még egy példa: az 1968-as diáklázadások lecsendesedése után a kertmozgalmak egyfajta városi aktivizmusként éledtek újjá, a korai környezettudatosság etika kifejeződéseként – avat be A városi tanya, illetve a Közösségi kertek című könyv szerzője, aki megalapította a Városi Kertek Egyesületet. 

– Az idehaza elsőként, 2012-ben létrehozott Első Kis-Pesti Kert megszületését kétéves előkészítő munka, számtalan jogi, gazdasági folyamat, a helyi önkormányzattal való egyeztetés előzte meg. S annál még több szervezőmunka: a városi szennyező talajok miatt földcserében és magaságyás-művelésben kell gondolkozni. Meg kell oldani a locsolást, mert az esővíz nem elegendő. Szakemberek, tájépítészek tervezik meg a többfunkciós (növénytermesztésre, találkozásra alkalmas) teret, lehetőség szerint minél jobban bevonva a közösséget. Lényeges a lokalitás: valóban az itt élők fognak időt tölteni a kertben. Szabályok kellenek, szerződések, közösségfejlesztés, működési rutin kialakítása – sorolja a Böszikert vezetője, gyakorlott közösségépítő. Immár elérkezettnek látja az időt, hogy átadja a stafétát. 

Hála szakértelmének, lelkes igyekezetének, az önkormányzati által létesülő kertek mára minden fővárosi kerületben megtalálhatók (megközelítőleg hatvan), illetve vidéki városokban is, például Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron – folytatjuk tovább a beszélgetést a kert közepén lévő asztal mellé telepedve. 

– A városok zöldítése, közösségek alapítása a kerteken keresztül hatékony befektetés a kerületi városvezetés számára. A megtérülés, a hasznosság számokban nehezen kifejezhető, de jól érzékelhető a szívmelengető történeteken keresztül. A városi kertművelés számos szociális, mentálhigiénés, oktatási és városfejlesztési előnnyel rendelkezik, miközben erős kommunikációs és szemléletformáló értéket képvisel. De legfőképp: összetartó szomszédsági közösségeket hoz létre. Emellett ösztönzi a fenntarthatóságot, a takarékosságot, a környezettudatos életmódot. Hozzájárul a kis léptékű önellátáshoz – hangsúlyozza, majd röviden indokolja is. 

– Idén érezhetően kevesebb a termés, és – a dráguló élelmiszer, valamint az üzemanyagválság miatt – fordulunk rá egy következő válságidőszakra. A növénytermesztésbe befektetett anyagi javak négyszáz százalékos hasznot hoznak friss, egészséges élelem formájában. A tagok számára a legfontosabb előnyök mégsem pénzben mérhetők: javul az életminőség, új emberi kapcsolatok alakulnak ki. Megtapasztalják a felelősségvállalást, az alkotás örömét, a közösséghez tartozás élményét. Elég csak körbenézni… 

Még jó ideig élvezzük a kertben zajló forgatagot. Úszni tanítják a poloskákat, amelyek sok fejtörést okoznak: a biológiai permetszerekre fittyet hánynak, és rendszerint megdézsmálják a termést. Szerelik az egyik elszakadt napvitorlát, szervestrágya-rendelést írnak össze. Egyezkednek, beszélgetnek, nevetnek – élettel töltik meg a kertet, amely mosolyként tündököl a szürkeségben.