A hűség városa

Magam is a város szülötte vagyok, igaz, nem a leghűségesebb fajtából, hiszen már négy évtizede elhagytam a szülőhelyemet, de mind a mai napig megdobban a szívem, ha hazafelé visz az utam, és megérzem az alpesi levegő illatát. Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha az 1921-es népszavazás alkalmával nem a Magyarországhoz tartozást választják a soproni polgárok.

Akkor én most osztrák állampolgár lennék? Nem tudom elképzelni! Pedig gyerekkoromat Bánfalván töltöttem (ma már Sopron része, de akkor önálló település volt), amely bizony az Ausztriához tartozásra voksolt, és a barátnőim nagyszüleinek nagy része egyáltalán nem tudott magyarul, svábul beszéltek.

A leghűségesebb város múltjának és jelenének megismeréséhez a város titkait jól ismerő, tematikus sétákat szervező idegenvezetőket választottam kísé­rőül. Taschner Tamással a Hűség-kútnál beszéltünk meg randevút. A találkozó előtt fotós kollégámmal még megmásszuk a város egyik jelképét, a Tűztornyot, ahonnan mesés kilátás nyílik a városra és környékére.

A jegyárusítók kiválóan reprezentálták a város lakosságát: egyikük tősgyökeres soproni, aki itt született, itt nőtt fel, és soha esze ágában sem volt elmenni innen. Másikuk két éve követte húsz éve ide települt testvérét, mert úgy érzi, hogy a határ közelségéből következően – egzisztenciális okokból sokan járnak át dolgozni – kiegyensúlyozottabbak az emberek, békésebben hömpölyög errefelé az élet.

A Hűség-kúttal szemben található kis bőrdíszmű­boltban egy igazi lokálpatrióta hölgyre bukkanunk. Maliné Hujber Ildikó büszke arra, hogy soproni.

– Belvárosi lány vagyok, itt nőttem fel a Színház utcában, nekem minden épület mesél. A város számtalan pontjához kötnek kellemes emlékek. Két kis verses kötetben is megörökítettem a polgári léthez és a városhoz kapcsolódó érzéseimet – meséli a családi üzletben dolgozó büszke nagymama.

Hűségkút

A Hűségkutat a magyar kormány az 1921-es népszavazás 80. évfordulójára, 2001. december 14-én adományozta Sopronnak. A két férfi- és egy nőalakot ábrázoló szo­bor­együttes talapzatán három évszám sejteti az idő múlását és idézi fel Sopron történelmének három jelentős szakaszát. 1277. István bíró, Sopron első név szerint ismert bírája bal kezében a város jelképes kulcsát tartja. Ő volt az, aki először nyilvánította ki a település hűségét a magyar királyhoz, minek köszönhetően Sopron elnyerte a szabad királyi város rangot. 1273-ban Ottokár cseh király, egyben osztrák herceg be akart vonulni Sopronba, de az itteniek ezt megakadályozták. A hűségért nagy árat fizettek: az elöljárók csellel elrabolt, túszul fogva tartott gyerekeit – a soproniak döntésének következményeképp – feláldozták. 1277-ben IV. László magyar király ideérkezésekor a várost hűségéért szabad királyi város rangra emelte. 1921. Sopronyi Thurner Mihály, a város híres polgármestere szavazócédulát tart a kezében. 1918 és 1941 között töltötte be a polgármesteri tisztséget, így a népszavazás előkészületeiben jelentős érdemeket szerzett. Beiktatásának kezdetétől hangoztatta: „Tisztségemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. Mindenkinek vallási és politikai meggyőződését tiszteletben fogom tartani.” 1989. A szabadságot jelképező nőalak az Európát évtizedeken át kettéosztó vasfüggöny egy darabját tartja kezében. Az 1989. augusztus 19-én rendezett Páneurópai Piknik jelképesnek szánt határnyitását kihasználva több száz, hazánkban nyaraló NDK-s polgár kelt itt át Ausztriába, majd onnan az NSZK-ba. Az itt elinduló eseménysorozat vezetett a berlini fal leomlásához és Németország újraegyesítéséhez. Így lett Sopron a világtörténelem részese 1989-ben.

De nem várathattuk tovább idegenvezetőnket, aki szintén tősgyökeres soproni poncichter – azaz szőlőtermelő – família tagja, és szívügyének érzi, hogy weblapján közismert adatokat, érdekes történeteket tegyek közzé a térség iránt érdeklődőknek. Tematikus városi sétákat pedig azért vezet, mert meggyőződése, hogy az élő szóval bemutatott látnivalók sokkal nagyobb élményt nyújtanak, mint bármely technikai eszköz. Poncichter család tagjaként a szőlővel és borral kapcsolatos dolgok is nagyon közel állnak hozzá, borkóstolókat is tart magyar vagy német nyelven.

– Sopron és Burgenland a második világháború előtt többnyelvű és multikulturális volt. Ez a múlt, de meggyőződésem, hogy a jövő is lehet ez. Nyelvünket és kultúránkat meg kell őriznünk, tovább kell örökítenünk azért, hogy a gyermekeinknek jobb kilátásaik legyenek, és hogy az országunk életképesebbé váljon – mondja.

Közben elindulunk belvárosi sétánkra, hogy megtudjunk egy-két kevéssé ismert momentumot a népszavazásról.

A népszavazást 1921. december 14-én rendezték meg Sopronban, 15-én a városhoz tartozó Brennbergbányán, 16-án a többi településen. A szavazást a jórészt osztrák hagyományú és német anyanyelvű soproni lakosság döntötte el, akik úgy definiálták magukat, hogy „németül beszélő magyarok vagyunk”, és úgy vélték, hogy a hazafiságot nem szavakkal, hanem tettekkel kell megmutatni.

Taschner Tamástól azt is megtudjuk, hogy bizony „hősi halottja” is volt a szavazásnak, mégpedig egy zsidó asszony. Ő is ott szorongott a szavazásra várakozók között azon a lépcsőn, amely nem bírta a terhet, és leszakadt. A sérültek ragaszkodtak ahhoz, hogy csak azután szállítsák kórházba őket, miután leadták a voksukat. Az asszony néhány hónappal később belehalt a sérülése szövődményeibe.

S hogy mikor örültek a soproniak legjobban a harangzúgásnak? Hát akkor, amikor az osztrákok leginkább nem – tudjuk meg idegenvezetőnktől.

– A szavazatokat a Templom utcai Eszterházy-palotában számolták, és a közeli evangélikus templom harangozója is ott várakozott a kapualjban. Amikor megtudta az eredményt, rohant meghúzni a harangokat. Erre, mintha összebeszéltek volna, a város összes harangját megkondították. Amikor az osztrák kancellár telefonon érdeklődött, hogy mi lett a szavazás eredménye, a telefont kezelő antanttiszt (állítólag maga Ferrario tábornok) a nyitott ablakhoz vitte a készüléket, mondván, hogy a választ megadják a soproni harangok.

Elbúcsúzunk Taschner Tamástól, és a patinás Hoffer cukrászda felé vesszük az irányt. Útközben a Várkerületen még belehallgattunk a világcsavargó utcazenész repertoárjába, akinek az életében Sopron csak egy állomás. A négy éve az utcán élő, magát közép-európai­nak aposztrofáló János úgy fogalmaz: „Mindenütt jó, de a legjobb úton.”

Sopron a „legek” városa is

Városi, országos vagy akár európai viszonylatban is nagy jelentőséggel bíró „legek” – a teljesség igénye nélkül: Itt található Magyarország - legrégibb működő orgonája, - legrégibb, Európában is egyedülálló zsinagógája, - egyik legrégibb, ma is álló városfala, - legrégibb kőszínháza, - legrégibb és egyben egyedüli középkori johannita temploma, - legrégibb Szentháromság-szobra, - első, mai kottaírással készült hangszeres tankönyve, - első, tudományos igényű botanikai könyve, - leggazdagabb, látogatható vasútilámpa-gyűjteménye, - legrégibb zeneegyesülete és városszépítő egyesülete, - első önkéntes tűzoltó- és tornaegyesülete.

A cukrászdában találkozunk Sümeghy Gyöngyivel, akinek a szépapja a brennbergi szénbánya igazgatója volt. Tízéves koráig csak a nagyszüleit látogatta, de már semmi esetre sem nevezhető betelepülőnek, hiszen hosszú évek óta a városban él, és szintén tematikus sétákat vezet.

– Számomra nagy öröm és büszkeség soproninak és itt idegenvezetőnek lenni. Egy olyan csodálatos és gazdag múltú városban élhetek, ahol körülölel a történelem. Az ország egyik legszebb, legértékesebb városá­nak a sokszínűségét igyekszem megmutatni, az építészeti emlékek és a történelmi események mellett élettel megtölteni a Mesélő Sopron programjait. Remélem, ez a témaválasztásaimon is meglátszik. A legelső sétám az Ikva-patakot, a hajdan ott élők történeteit mutatta be.

A sétákon sokszor részt vesznek idősebbek is, akik személyes emlékeiket megosztják velünk. A soproniak kedvesek és vendégszeretők – meséli Gyöngyi.

Útra is kelünk, hogy személyesen is szemügyre vegyük a romantikus környezetben csordogáló patakot. Újabb idegenvezetőnktől, Gyöngyitől megtudjuk, hogy soproninak lenni életérzés: „Nekem ez a város a hűséget, az elhivatottságot, a kitartást, az életemet jelenti.” Hozzáteszi, hogy a soproniak igazi lokálpatrióták, nagyon magukénak érzik a várost.

– A korábbi évszázadokból csaknem harminc krónika maradt ránk az itt élő családoktól, Csányi, Bruckner, Geiger, Petz, hogy csak néhányat említsek. A jelenkor egyik kiemelkedő „krónikása” Kótai Mónika, aki tíz éve fáradhatatlanul dolgozik, hogy a város múltját bemutassa a „Sopron anno” Facebook- és weboldalon. Én a Mesélő Sopron sétákkal és Facebook-oldallal másfél éve igyekszem színesíteni a palettát a soproni lokálpatrióták körében. A város kimeríthetetlen kincsestára a jó sztoriknak, érdekes történeteknek!

Hűségpark

Magyarország kormánya célzott és egyedi pénzügyi támogatást adományoz a leghűségesebb városnak a soproni népszavazás 100 éves jubileumi évfordulójának méltó megemlékezése céljából – olvasható a 2022. február 1-i Magyar Közlönyben A kormányzat 250 millió forint állami forrást biztosít Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, hogy a Hűségkút folytatásaként, a Kisvárkerületen Hűségparkot hozzanak létre.

A népszavazással kapcsolatosan Gyöngyi elmesél egyet: – 1921. december 8-án három különvonattal 150 francia, 120 olasz és 40 angol katona érkezett Felső-Sziléziából a városba. A nemzetközi segédrendőrség 200 városi polgárból állt, akik A. F. I. (a felügyelő antanthatalmak francia nevének kezdőbetűiből) feliratú karszalagot viseltek. A soproniak ezt másként olvasták: „Ausztria! Fuss Innen”.

Visszasétálunk a belvárosba, ahol zajlik az élet. Egy diákújságírókból álló triumvirátus – Nadin, Sára és Hanna – még engem is meginterjúvolnak, de természetesen nem állom meg, hogy vissza ne kérdezzek, ők miként voksolnának, hogy Sopron Ausztriához vagy Magyarországhoz tartozzon. Szívet melengető: mindannyian magyarok maradnának.

Pedig Sopronban sem könnyű az élet. Sokat változott a város ahhoz képest, amilyen volt, amikor itt éltem. Az infrastruktúra nem nőtt arányosan az itt boldogulást kereső betelepülők számával. Bizony már itt is vannak forgalmi dugók. Főleg munka- és iskolakezdéskor. Igaz, a soproniakból – legyenek őslakosok vagy betelepülők – nem veszett ki a szolidaritás, hiszen az Ausztriába ingázók külön Facebook-oldalt tartanak fenn arra, hogy tájékoztassák egymást a közlekedési helyzetről.

Őslakos vagy betelepedett – egyre megy. Sopron lényege, hogy mindenkiből sopronit csinál.