Volt „Szabolcs megye oltalma”, „végváriak pallosa”, „török fejek veszejtője”, de mára csupán egy-két kisebb halom, beomlott pince, apró cserépdarabok maradtak Nagykálló egykor híres várából. A szabolcsi város azonban mindmáig őrzi az 1570 táján épült, s 1708-ban lerombolt erődítmény emlékét.

Földnyelte ágyúgolyók, avagy a kállói vár története

A kállai vár képzeletbeli délkeleti bástyájánál állunk, s nézzük a udvaron folyó eseményeket. Az igazat megvallva nincs ott most sok látnivaló. A várkapu hídja leeresztve, épp az imént hajtott át rajta egy nagy társzekér, megrakodva egy csomó gabonászsákkal. A fegyvertorony előtt pár katona bóklászik, talán a gyakorlatozáshoz készülődnek, a várkapuban unatkozó fegyveres őrök meg a napot nézik, hogy van-e már dél, s hozzák-e már az ebédet.

Ha Prépostvári kapitány látná az ásítozó ábrázatukat, alighanem kapnának tőle! Mert nekik nem ebédet, hanem az ellenséget kéne lesniük. Mert az úgy megszaporodott, hogy egy nyugodt perce nem lehet tőle a szabolcsi embernek.

Korábban béke volt erre, csak egy-egy kisebb martalócbanda meresztgette a karmait, de néhány éve komoly, reguláris török csapatok sarcolják a Nyírséget. Várad felől jönnek, s nem ismernek irgalmat. Az embereket rabszíjra fűzik, a falvakat felgyújtják, a jószágot elhajtják – csak az üszkös romok maradnak utánuk. De Kállóval nem nagyon bírnak. Mert jó kis masszív vár ez az 1570-es években emelt erősség, még ha nem is vetekszik mondjuk a váradival vagy a szatmárival.

A metszetek szerint a vár szabályos, dél felé kissé nyújtott négyzetes alaprajzú erődítmény volt, sarkain hatalmas óolasz bástyával. Fotó: Németh András Péter

Mi is elnéznénk napestig, de hamarosan jönnek a várbontók, s estére már csak hűlt helye lesz az erődítménynek. Az előttünk lévő vár ugyanis csupán egy makett – igaz, aprólékosan megépített, szépen kivitelezett munka –, amit a helyi könyvtárban állítottak fel, s két hét után szét kell bontani. A helyi várbarátok körének tagjai már javában gyülekeznek, hogy elvégezzék a szomorú munkát, de bánatukban azért nem fognak a Tiszának menni. Háromszáz év után ugyanis reális esély nyílt arra, hogy végre feltárják az 1708-ban lerombolt igazi kállói várat, s ha az erődítményt nem is tudják visszaépíteni, de egyik bástyáját talán igen.

Az Alföldön a gyulain és a kisvárdain – annak is csak egyik falán – kívül kevés vár maradt fenn viszonylag épségben, a kállói is a földdel vált egyenlővé. Földből lett, s földdé lett, mondhatnánk, hiszen földből épültek a falai. Nem is nagyon épülhettek volna másból, hiszen a Nyírségben nincsen kő, nem úgy, mint Eger, Szigetvár vagy Buda környékén.

De nehogy azt higgyük, hogy a földfalú várak gyengébbek voltak a kőből emelteknél. Bizonyos szempontok alapján még erősebbek is voltak amazoknál, hiszen a föld elnyelte a kilőtt ágyúgolyót, míg az a követ zúzta, repesztette, az így keletkezett réseket pedig nehezen leehetett megszüntetni, főképp csata közben.

– Ráadásul a várfalon esett lyukakat is könnyen be lehetett tömni, hiszen földből, pláne homokból itt, a Nyírségben aztán tényleg nincs hiány – ecsetelték a földfalú vár előnyeit a kállói várbarátok tagjai, akik a vármakett lebontására készülődtek épp ottjártunkkor.

Ma ugyan Nyíregyháza Szabolcs székhelye, de nem is olyan régen még Kálló töltötte be ezt a szerepet. Harsányi Gézáné és Jónás Sándor a korabeli leírásokat idézik: a XV–XVI. századi Kálló Debrecen jelentőségével vetekedett, de volt egy nagy hátránya: nem rendelkezett természetes védelemmel. Itt nincsenek hegyek, folyók, szikes puszták, mindig is jöhetett-mehetett az ellenség. Jöttek is, mentek is bőven. Nem csak a város gazdagsága vonzotta a forgalmat.

Pontos tervrajzok nem maradtak fent, de segítenek a régi leírások – véli Harsányi Gézáné. Fotó: Németh András Péter

Kálló fontos, országos útvonalak kereszteződésében fekszik ma is. Különösen igaz volt ez a múltban. Errefelé vezettek a Tokajt Váraddal, Szatmárral, s a máramarosi sóvidékkel összekötő utak, de Buda eleste, az ország három részre szakadása után itt találkozott a királyi Magyarország, a török hódoltság és Erdély határa is, ahol állandósultak a villongások.
Furcsa módon a vár építése először a törököknek jutott az eszébe.

Már össze is hordták a várfalakhoz szükséges faanyagot, de valami oknál fogva késlekedtek, és a kassai főkapitány, Johann Rauber megelőzte őket. A tö­rök állítólag a szolnoki várból akart építőmestereket küldeni, de a Tisza áradása miatt azok nem tudtak időben elindulni. A Tisza ugyanis akkortájt még nem úgy nézett ki, mint most, folyt összevissza, sok helyen még a rendes medrét is hiába keresték. Nagy vizeknél pedig szétterült az ár, ha pedig visszahúzódott, kötésig érő sár maradt utána, ami csak nyár vége fele száradt fel, de akkor is hat ökör vagy nyolc-tíz ló kellett a szekerek vontatásához.

Kassa felől, északról kicsit könnyebb volt a járás, ez a Rauber nevű főkapitány pedig gyorsan kapcsolt. Ha a török várat épít Kállóban, már csak egy ugrás Tokaj, Szendrő, de Kassa is – menjünk hát elébük! De kellett ehhez egy kis furfang. Meg némi vakmerőség is, mert hát egy császári parancsot nem nagyon volt érdemes áthágni akkor sem.

Reális esély nyílt arra, hogy végre feltárják az 1708-ban lerombolt igazi kállói várat – mondja Jónás Sándor. Fotó: Németh András Péter

A fáma szerint a Bécsből, illetve Prágából – mert abban az időben az épp regnáló Habsburgok meg a birodalmat irányítók ott éltek – jövő parancs arra utasítja 1570-ben a szepesi kamarát, hogy mai kifejezéssel élve utaljon át Rauber főkapitány számlájára ezer aranyat, ami a szendrői vár rendbetételére fordíttassék. A főkapitány azonban jobban tudta a bécsi, illetve prágai hivatalnokoknál, hogy mire van inkább szükség: a kállói vár megépítésére.

Három év kellett ehhez. Ismerjük nagyjából a méreteit is, a korabeli metszetek sokat elárulnak erről. De innentől hagyatkozzunk a neves művészettörténészre, az egykor Nyíregyházán élő Koroknay Gyulára, aki vagy 50 éve alapos tanulmányt írt a szabolcsi, köztük a kállói vár történetéről. A metszetek szerint a vár szabályos, dél felé kissé nyújtott négyzetes alaprajzú erődítmény volt, sarkain hatalmas óolasz bástyával. Teljes szélessége észak-déli irányban 55-58, kelet-nyugati irányban pedig 50-52 méter lehetett. Belső tere is kicsi volt, egy huszonötször-huszonhat méteres négyzet, ahová nagyon meg kellett gondolni azt, hogy mit épít fel az ember.

A kállói vár első kapitánya Prépostvári Bálint volt, aki először Kassán hadnagyoskodott, majd Szatmár várában szolgált kapitányként. Innen édesgette át a király Kállóba, ahová nem akart menni senki, mert veszedelmes tisztség volt, másrészt pedig a fizetés is bizonytalan volt, mert a várnak nem volt birtoka. Prépostvári azonban szerette a kihívásokat, elfogadta a tisztséget, és teljes hévvel elkezdte aprítani a törököt. Rengeteg borsot tört az orruk alá.

Nem meglepő, hogy 1574-ben a szultán így panaszkodott: „Kállóból, hol csupa zsiványok laknak, sok csapás éri a törököt.” Pár év után érdemei­nek elismeréséül át is helyezik Kassára mint „ungarischer Feldhauptmann”-t, azaz magyar főparancsnokot, de hamarosan még feljebb lépett. Egri főkapitány és kassai kerületi főkapitány lett, s a bécsi haditanácsnak is tagja volt.

A falak kívülről 7-8 méter, míg belülről 5-5,5 méter magasak lehetettek, s nem függőlegesen álltak, hanem kifelé, 80 fokos szögben lejtettek. A falakat kívülről tégla burkolta, amelyek vastagsága állítólag elérte a 2 métert! A meglehetősen zömök vár komolyságát tovább növelte a négy bástya, azok szélessége meghaladta az 5 métert. S hogy még riasztóbb legyen a látvány: a mellvédekre az ellenség levágott fejeivel díszített kopják voltak tűzve elrettentésül. Legalábbis az erődítményt ábrázoló legtöbb metszeten.

Pénzérmék és komoly leletek is előkerültek. Fotó: Németh András Péter

Bejárat oda csak városon át vezetett. Azt is kettős palánksor védte, délen volt a bejárata, innen indultak az utak Szatmár és Tokaj felé. A városkapu mellett volt a latorkert, az olasz metszeteken jól látszik a két hajlított akasztófa.

Aha, tehát itt akasztották fel a város, illetve a városra törő latrokat, bólogattunk a kállói várbarátok tagjainak előadását hallgatva, de kiderült, hogy súlyosan tévedünk. Kállóban ugyan semmivel se volt kevesebb lator, mint mondjuk Szolnokon, Váradon, Munkácson vagy Debrecenben, de az emlegetett latorkertben felállított akasztófák csupán jelzésértékkel bírtak: Latrok, itt nem legénykedhettek, mert ez vár rátok!

A latorkert egyébként egy hegyes karókból álló kerítés, a török kori várak legkülső részét vette körül. De alkalmazták kastélyok, udvarházak, sőt kisebb alföldi városok körülkerítésére is. A szakirodalom szerint nem jelentett igazi védelmet, de arra jó volt, hogy megnehezítse az arra kóborló csapatok dolgát. Ezt a célt szolgálta a várárok is, amelyet a kállói erődítményt ölelő mocsaras-szittyós Berettyó nevű (nem tévesztendő össze a Pártiumban és a Sárréten csavargó Berettyóval!), mások szerint Kálló patak táplált.

Furcsa módon a vár építése először a törököknek jutott az eszébe….Fotó: Németh András Péter

A kis patak megvan ma is, ha nem szabályozták volna, tavaszi nagyvizeknél most is egészen a régi várig érne. De szabályozták, és két nagy horgásztavat is táplál. Lejjebb pedig a híres harangodi halastavat, amelyben ugyan most nincs víz, mert korábban partvédő munkákat végeztek rajta, de ha majd feltöltődik, lesz vagy 200 hektár. Vízjárta rész volt az a nagy lapos mindig, az ottani mocsárvilágba menekültek a kállóiak, ha jött az ellenség.

A menekülők nem sok mindent vihettek magukkal, de a templom harangját sosem hagyták magára. Csónakon menekítették, de egyszer megtörtént a baj. A nagy sietségben felbillent a csónak, vízbe csúszott a harang. Azóta is ott van lent, valahol a mélyben. Nagy veszedelmekkor azonban megszólalt ott is, legalábbis a környéken legeltető ridegpásztorok hallani vélték halk, távoli zúgását. De hogy ma már nincsenek ridegpásztorok, még csak kint háló csőszök sem, nincs, aki hallgatózna, s nincs, aki szaladna a hírrel, hogy „Baj lesz, zúgnak a harangok megint Harangodon!”.

Azt nem tudni, hogy csak a rossz híreket tudatta-e a kállóikkal, vagy a jó hírek hallatán is kondult, de ha igen, akkor most kondulna. A városban ugyanis komolyan eldöntötték, hogy alapos vizsgálat alá veszik az egykori vár területét, s ha már a teljes vár visszaépítése lehetetlen is, az egyik bástyáját mindenképpen rekonstruálni szeretnék. Nem lesz egyszerű munka, hiszen az egykori vár területe szinte teljesen beépült, mindössze egy házhelynyi maradt üresen.

A feltárások elkezdődtek. Fotó: Németh András Péter

Itt most egy kis emlékpark jelzi a történelmi események helyszínét, távolabb pedig szemmel látható kitüremkedések, szabályos halmok a portákon. Meg a repedések az azokban az évtizedekben épült házak falán, amikor még nem nagyon gondoltak a várra meg az alatta húzódó picékre, üregekre.

– No, itt fog állni a bástya! – álltunk meg később a vár délkeleti sarkán. Ha a várbarátok szándéka szerint tényleg visszaépül, olyan lesz, mint a régi. Pontos tervrajzok ugyan nem maradtak fenn, de útbaigazítanak a régi, évszázados metszetek.
Az egyiket épp a minap szerezték meg a várbarátok. Hírét vették, hogy az egyik nagy pesti galériában régi képeket fognak árverezni, köztük egy kállói metszetet, s egy 1580-ban készült térképet.

Az előbbinek 32, a másodiknak 80 ezer forint volt a kikiáltási ára. De tudták, hogy azok feljebb is mehetnek, adománygyűjtésbe fogtak hát. Össze is jött 240 ezer forint, annyinak már elégnek kell lennie, gondolták. De biztosra akartak menni, felhívták hát az árverezőházat, hogy megvennék kikiáltási áron a két képet, ám visszautasították őket. Így aztán kénytelenek voltak licitálni. Sikeresen, de ne tudják meg, hogy mit kellett átélniük!

Legalább az egyik védőbástyát szeretnék újjáépíteni. Fotó: Németh András Péter

A licitek ugyanis csak kúsztak, csak kúsztak felfele, már 236 ezernél tartottak – amikor az ellenfelekből kifogyott a szufla. A kállóiaké lett a metszet és a térkép.
Nagy volt az öröm, ám az csak akkor lesz teljes, ha majd a délkelti bástya tetejéről kémlelhetik a tájat.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.