Végzős orvosaink kétharmada fontolgatja, hogy elhagyja az országot, s külföldön alapozza meg a jövőjét. Rossz ez mindenkinek. Nekünk, akiknek a pénzéből kiképzik őket, s végül mást gyógyítanak, és rossz nekik is, mert kénytelenek kiszakadni az addigi környezetükből. De vajon mi lehet a döntésük oka?

Itthon tanul, külföldön gyógyít

– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
A választ kezdjük egy jellemző történettel.
– Ha a hétvégeken is megfelelő, akkor szívesen…
A mondat jó két évvel ezelőtt hangzott el Váczi Gábor főorvos szájából. Az elhasználódott csípők és térdek megújítására szakosodott doktor akkoriban magánorvosként dolgozott a soproni kórházban, mégpedig olyan sikerrel, hogy a híre eljutott Angliába. Onnan keresték meg, nem volna-e kedve Chesternek, ennek a Manchester közeli kisvárosnak a magánklinikáján folytatni a munkáját.
Váczi doktornak kedve lett volna, ám nem akarta otthagyni soproni munkáját. Ezért a tréfásnak szánt válasz.
Úgy látszik azonban, az angolok nem ismerik a tréfát, három hónap múltán megjött a válasz…
– Akkor tehát a hétvégéken.
Váczi doktor csütörtök késő délutánonként már a manchesteri járaton ült. A péntekje vizsgálatokkal kezdődött, majd este még elvégzett két csípőműtétet. Szombatra öt műtétet jegyeztek elő számára, vasárnapra úgyszintén. Hétfőn végiglátogatta a frissen operáltakat, aztán irány a repülőtér. Estére már Sopronban rendelt, onnan szerdán tért haza. Volt még egy szabad csütörtökje, azt a telki kórház rendelőjében töltötte. Ott, ahol mi is beszélgetünk.
– Hogy lehet ezt szusszal bírni? – adódik a kérdésem, mire a doktor:
– Szeretem a munkámat és a betegeket. Meg aztán – teszi hozzá – ez egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett kihagyni.
A lehetőség magától az akkori miniszterelnöktől, Tony Blairtől eredt. Bizonyos műtétekre ugyanis Nagy-Britanniában is várni kell. Ezt akarta lerövidíteni avval, hogy az állami betegek egy részét magánkórházakba irányították. Igen ám, de a magánkórházi orvosoknak derogált állami betegeket gyógyítani. Erre toboroztak a kontinensről „sztrájktörőket”. A szép világ fél év múlva véget ért. Az angol orvosok kiharcolták, hogy szűnjön meg az állami betegek kezelése magánkórházakban.
Nehéz megkérdeznem, de csak nem hagy a kíváncsiság:
– Mennyit kapott a munkájáért?
– Összeget nem mondanék, de vegyük úgy, hogy tízszer annyit, mint amennyit nálunk egy főorvos keres.
– Szép pénz egy hónapra…
– Nem egy hónapra. Egy hétvégére. S evvel már részben válaszoltam is a kérdésére. Az orvosaink egy része természetesen a sokkal jobb kinti anyagi lehetőségek miatt megy el.
De nemcsak emiatt, folytatja a doktor. A magyar orvoslásban kialakult nehézkes előrejutási rendet, poroszos szemléletet egyre nehezebben tűrik a jól képzett fiatalok.
– Nem beszélve a szakmai lehetőségek beszűküléséről – sorolja a harmadik okot Váczi főorvos. – A képzés rendkívül magas szintű, a hallgatók a legkorszerűbb lehetőségekkel ismerkednek. Utána viszont a kórházban eszközök híján kénytelenek a leggyengébb minőséget használni, évtizedekkel ezelőtti módszereket alkalmazni. Ezért aztán egyre több fiatal keresi meg annak a lehetőségét, hogy a legjobb tudása szerint gyógyíthasson, s abból még tisztességesen meg is tudjon élni. Vagyis – elmegy.

– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
Két fiatal medikus ül velem szemben a presszóban. A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáján halásztam le őket, éppen végeztek a kötelező szakmai gyakorlattal. Az ajtón tucatnyi ötödéves tódult ki – s rebbent szét, amikor megtudták, mi járatban vagyok. Kivéve Pelsőczi Gergelyt és Újhelyi Mihályt.
– A kizsigerelés, az eszközök, a fizetés – veszik ki egymás szájából a szót. – Ezek az okok.
– Vegyük sorra! Kizsigerelés.
– Tizenkét órányi ügyelet után 24 órás pihenő járna – kezdi Gergely. – Ehelyett mennyiszer kell bennmaradni és adminisztrálni! Vagy gyógyítani tovább, hiszen nincs elég nővér vagy orvos. Egy belgyógyász sokszor három ember munkáját végzi. A kórházban éri a következő ügyelet, s dolgozik 48 órát egyhuzamban. Ha pedig hibázik, a fejére olvassák.
Mihály:
– Vagy itt vannak a gyakorlatok. Általában fiatal orvosok vezetik, és sokszor úgy érezzük, csak púp vagyunk a hátukon. Pedig szeretnek oktatni, csak éppen már holtfáradtak, amikor a gyógyítás meg a tudományos munka után ránk kerül a sor.
– Eszközök – folytatom a sort.
– Nemrégiben az újpesti Árpád Kórházban voltam gyakorlaton – kezdi most Mihály. – Voltál már ott? – néz a társára. – Rozsdás rácsok, kopott falak, agyonhasznált műtők.
– Fizetés.
– Adjunktus vezette a gyakorlatot – meséli a történetet megint csak Mihály. – Mondja, megérkezett a vicclapja. Nem értettük, talán valami újságra gondolt. De nem. A fizetési papírját mutatta. Százötvenezer forintot kap kézhez.
– Azt mondják, nincs elég pénz – pendítem meg.
– Pénz van, csak pazarolják – mondják szinte egyszerre.
S hogy értsem, mire gondolnak, történeteket sorolnak. Minden műtétnek megvan a keretszáma, kiszabják, mennyit lehet elvégezni belőle egy évben. Persze kevesebbet, mint amennyire szükség volna. Viszont van egy keret külföldi műtétekre is. Nosza, viszik ki a betegeket, hogy ott végezzék el ugyanazt a beavatkozást – persze sokkal drágábban.
– És ti hol képzelitek el a jövőtöket? Itthon vagy külföldön? – szakítom meg a szóáradatot.
– Mi? – kérdez vissza Gergely. – Én még nem tudom. A diploma után talán természetgyógyászatot fogok tanulni.
– Én valószínűleg kimegyek – fontolgatja Mihály. – A transzplantációra szeretnék szakosodni, az viszont itthon még gyerekcipőben jár egyes nyugati országokhoz képest.
– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
A kérdést ezúttal Cseh Áronnak teszem fel. Áron a Semmelweis Egyetemen diplomázott, s egy ösztöndíj keretében a doktori fokozatára készül. Eltökélt szándéka, hogy gyermekorvos lesz, ezért is találkoztunk az egyetem klinikáján.
– Azért, mert egyre lehetetlenebb az orvosok helyzete – állítja kertelés nélkül. – Pedig nem evvel a szándékkal iratkoznak be az egyetemre, az elsőéves hallgatóknak csupán tizede szándékozik majd külföldön dolgozni, a végzősöknek már a többsége.
Hogy mit ért ellehetetlenülésen? A hallgatók egyik legnagyobb fájdalma a rezidensképzés átalakítása. A négy egyetemen az elmúlt tanévben a fogorvosokkal és a gyógyszerészekkel együtt körülbelül 1400 hallgató végzett. Az általános orvosi diploma azonban nem elegendő az önálló munkavégzéshez. Ehhez előbb úgynevezett kétéves rezidensképzésen kell átesniük, majd a szakvizsgára kell készülniük, ami egytől öt évig terjedhet.
Magyarul, az orvosi képzés valójában nem a hatodik év elvégzésével fejeződik be, hanem a rezidensi és szakorvosi vizsga letétele után.
– Tavasszal kiszivárogtak a minisztériumból a hírek: a rezidensképzés fizetőssé tételét tervezik, háromszázezer forintot kérnének egy hónapra.
– S miből tudjátok ezt kifizetni?
– Hát ez az. Miközben a rezidens mindössze százezer forintot keres. Csak néhány hiányszakon nem kellene fizetni, jóllehet valójában legalább a szakok fele ilyen.
A kiszivárgott hírek összerántották az egyetemistákat, a tiltakozást márciusra négyezren írták alá. A minisztérium válasza: miért a tiltakozás, hiszen nem is akarták, hogy fizetni kelljen a képzésért. Az egyetemisták azt hitték, győztek.
– Pedig csak félig – folytatja. – Ugyanis feleannyi helyet hirdettek meg, mint ahányan végeztek.
Érdeklődéssel hallgatom a képzés körüli bonyodalmakról szóló beszámolót, ám most mégiscsak az orvosok külföldi munkavállalásáról szeretnék írni.
– Hiszen arról beszélek – bólint Áron. – Mert, mit gondolsz, mit tud tenni az, aki nem lehet rezidens? Elmehet általános orvosnak valamelyik kórházba, aztán egy év múlva ismét próbálkozhat. Ha felveszik, s végez, kezdi a szakorvosi képzését, majd utána a második szakorvosi tanulmányait. Mert manapság már annyira szakosodott az orvoslás, hogy erre is szükség van. A második szakorvosi képzés viszont havi hatvanezer forint, miközben a fizetése 130-140 ezer. Ott áll harminc-egynéhány évesen, esetleg hitelek miatt eladósodva. Érted már, miért kényszerülnek a magyar orvosok arra, hogy külföldön gyógyítsanak?
– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
– A legjobb helyen kérdezi, mi évek óta tudományos módszerekkel vizsgáljuk a kérdést.
Girasek Edmond szociológussal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársával beszélgetek a Kútvölgyi úti kórház szomszédságában lévő elegáns épület tárgyalójában.
– Kérdőíves módszerrel 485 rezidenst kérdeztünk meg a budapesti és a szegedi egyetemen, négyszáz általános orvost és 85 fogorvost. Ugyanilyen felmérést tervezünk Debrecenben és Pécsen is. A körkérdés szerint a rezidensek kétharmada tervez külföldi munkavállalást.
A külföldi munkavállalást tervezőknek valamivel több mint a fele még a szakvizsga megszerzése előtt elmenne, 22 százaléka pedig közvetlenül a szakvizsga megszerzése után.
– Mennyien mentek el már valójában?
– Az uniós csatlakozás óta nem egészen kétezer orvos. Egy részük azonban nem telepedett ki, hanem csak ingázik a külföld és Magyarország között. Őket nevezik egymás között easy jet-professzoroknak…
– De nemcsak elmennek orvosok, hanem jönnek is a helyükre.
– Jönnek, de csak töredéke a távozóknak. Tízszer annyian mennek ki, mint ahányan áttelepednek.
– Egyébként hány orvos hiányzik Magyarországon?
– A 2005-ös egészségügyi statisztikai évkönyv szerint 2200.
Az elmenő orvosok két nagy csoportra oszthatók, folytatja Edmond. Egy részük a család, tehát még kötöttség nélküli fiataloké, a másik részük pedig a nyelveket beszélő, külföldi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, idősebb szakembereké.
– Tehát egyrészt a jövő hagyja el az országot, másrészt az alap.
– Mérték az okokat is? – teszem fel neki is az alapkérdésemet.
– Természetesen – tesz elém egy újabb táblázatot.
Első helyen a fizetések állnak, mellette a magyar egészségügy kilátásai, majd az életkörülmények következnek, aztán a munkakörülmények és a megbecsültség hiánya.
– Megkérdezték, mennyiért maradnának?
– Természetesen. A legtöbben a mostani fizetésük duplájáért, vagyis egy kezdő szakorvos már 250 ezer forinttal kiegyezne.
Ha ezt a pénzt megkapnák, az feleakkora kiadás volna az államnak, mint az az összeg, amit a kiképzésükre fordított, mutat egy újabb táblázatot.
– A legnagyobb gond azonban az, hogy nem létezik emberierőforrás-stratégiája a minisztériumnak.
Vagyis nem hosszú távra tervezik meg például azt, hogy hány orvost képezzenek ki, fordítható köznyelvre a kutató szakmondata.
– Hiszen éppen ebben tudnának önök segíteni – jegyzem meg.
– A minisztérium még nem kérdezte a véleményünket.


Kállai Márton felvételei

Friss cikkek

Piroska és a juhászok
Konténerek vízen és szárazföldön
Mivel horgássz hideg vízben? – Ellenállhatatlan hideg vízi aromák
A Szabad Föld az AGROmashEXPO vendége volt
Megjelent a Szabad Föld legújabb lapszáma
2023.01.27.
Használjuk a hideget
Ne várjon, amíg késő lesz!
Szerdától látogatható 41. AgromashExpo és AgrárgépShow
Meghallgat, társalog, inspirál és elkísér
Eltávozott az isteni Lollo
Az elfelezett alma
Protokoll síron innen és túl
Júniusig lehet pályázni
2023.01.20.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.