És a világ csak ámul-bámul!

A 36. nem akármilyen meccsnek ígérkezett, hiszen Szegeden, a harmincötödiken a 12 aranyérmünkkel alapos leckét adtunk a németeknek, hát persze, hogy ezt a világbajnokságot visszavágónak szánták. De azért nem kis bizakodásra adott okot, hogy egy kivétellel mindegyik indulónk bejutott az A döntőbe. Séta a városban, jönnek szemben a főtéren a kenu négyes tagjai: Horváth Gábor, Balázs Péter, Joób Márton és a szolnoki Sarudi Pali. „No, mi lesz, fiúk?” – hangzott el részemről az ostobán sztereotip kérdés. „Hát, nyerni szeretnénk…” – válaszolta Horváth. Persze, persze, mindenki nyerni szeretne… Később Kovács Kati sietett mellettem a buszhoz, megállítottam egy kézfogás erejéig: „Nagyon szurkolunk ám, tudja…” Kati úgy mosolygott rám, mint egy kedves nővér a légnyomás sújtotta betegre a doberdói tábori kórházban: „Ne idegeskedjenek, nyerni fogok!” Hát így jött el szombat, az ezres döntők napja. És jött Vajda Attila, rögtön a harmadik futamban. Erről a fiúról már annyi mindent mondtak, csak azt nem, ami az igazság: hogy 2007. augusztus 11-én, szombaton 14 óra 20 perctől világsztár lett a szakmájában. Ki mindenkit is iskolázott le? Maxim Opaljevet, Andreas Dittmert, Figuerolát a spanyoloktól. Kell ennél több? Aztán jött Kovács Kati ezer méteren. Úgy, hogy kilépett a második helyen befutó ötszázas hajóból (ezt az egyetlen ötszázas számot az ezresek előtt tartották), körbeloholta a pályát, belibbent az egyes csónakjába, elrajtolt, és győzött, ahogy ígérte is. Na, ekkor volt az a pillanat, amikor mi, magyarok már-már szegedi hangulatba tüzeltük magunkat – a német operatőrök pedig felfedeztek a tó vizén egy békésen sziesztázó vadkacsacsaládot. A vége mégsem lett „szegedies”, be kellett érni a két arannyal, és az első napon visszaszálltunk a földre.
Hanem aztán a vasárnap! A „Beé-közép” olyan hangulatot teremtett, hogy a közeli Düsseldorfban alighanem hármas erősségű földrengést regisztráltak. A 200-asokkal kezdődött a nap, a harmadik futamban Janics Natasával. A magyar nemzetiszín szerelés helyett fehér pólóban, fehér kendőben szállt vízre, a „kajak nagyasszonyára” véve a figurát. Nyert persze, de nem annyival, amennyivel szeretett volna, mivel a rajt előtt eltörött a lábtartója. Nem demonstrálhatott, így „csak” világbajnok lett. De azért a célnál beugrott a 15 fokos vízbe… Aztán jött két négyes arany, és Angyal Zoltán szövetségi kapitány megnyugodott: „Már nem kaphatunk ki a németektől úgy, ahogyan ők kikaptak tőlünk Szegeden.” Horváth Gáborék tartották hát a szavukat. Na és ahogy Beé apuka, a dobos, Pisti fiával összeborult a kajak négyesek győzelme után… És akkor még hátravoltak az ötszázasok: Kovács Kati számára egy mumust próbáltak összehozni a németek Katrin Wagner-Augustin személyében. A mi Katink nem volt ijedős, úgy megverte a német lányt, ahogy kellett. Egy végtelenül szimpatikus arany következett: Kolonics Kozmannal csak hatodik lett ezer méteren, ezek után kevesen fogadtak volna az ötszázas győzelmükre. De bizony nyertek, hatalmas csatában! És Horváth Gabi szavatartó ember: nyertek ötszázon is ők négyen. A végére a női ezer négyes – hát persze, hogy arannyal. Íme az éremtáblázat eleje. Első Németország: 9 arany, 6 ezüst, 3 bronz (18 érem), második. Magyarország: 9 arany, 3 ezüst, 6 bronz (18), harmadik Belorusszia, Oroszország, Szlovákia: 1 arany, 2 ezüst, 1 bronz (4- 4 érem). Kíváncsi vagyok, a világ meddig asszisztál két ország rivalizálásához? Van egy rossz álmom. Egy nagyhatalmú sportvezér egyszer kiadja a jelszót: „Világ lúzerei, egyesüljetek!” Aztán leveszik az olimpia műsoráról a kajak-kenut és felveszik helyette a vízibiciklit. Szerencsére ilyenkor mindig felébredek.