Nem mese ez, gyermek!

A bosnyák szurkolókat megelőzte a hírük, csépelték is egymást a számukra feltartott szektorban, feltépett székekkel dobálták a bírót, petárdákkal vették tűz alá a játékteret, így a biztonsági szolgálat sem unatkozott.
Nem láttunk ugyan olyan sziporkázóan szellemes játékot a mieinktől, mint az olaszok ellen, ám a lényeg: a három pont Gera 38. percben belőtt tizenegyesével nálunk maradt. Egy új oldaláról mutatkozott be a „csikócsapat”, melyben az 1979-ben született Gera a rangidős: küzdött, ütközött, birkózott azzal az ellenféllel, mely a kimagasló fizikai fölényét vetette be. A centikben, kilókban mért különbséget Feczesinék, Dzsudzsákék technikával ellentételezték. Ez a csapat még nincs készen: lehet, hogy a következő (lapzártánk után játszott), törökök elleni mérkőzésen vesztesen hagyja el a játékteret, egyvalami azonban biztos: a szövetségi kapitánynak (és a hivatásos súgóinak, ha még vannak…) ezen az úton kell tovább haladnia. (Málta egyébiránt döntetlent játszott La Vallettában a törökökkel; lehet, hogy Bozsik Péternek dukálna egy, a bajuszunk alatt eldünnyögött bocsánatkérés?)
Várhidi Péter télen, a ciprusi tornán kezdett hozzá a csapatépítéshez. Huszonhat fős kerettel vágott neki a munkának. A kapus posztjára Fülöp mellett Végh és Rabóczki aspirált, a mezőnyjátékosok között volt többek között Bodnár László, Horváth András, Huszti Szabolcs, Balogh Béla, Bodor Boldizsár, Ródenbücher István, Farkas Balázs, Sándor György, Hrepka Ádám, Németh Krisztián, Torghelle Sándor. Nem volt ott Feczesin Róbert, aki most a megbetegedett Priskin helyett lépett pályára, és Székesfehérvárott a mezőny legjobbja lett. Nem ismertük még Dzsudzsák Balázs kvalitásait sem Limassolban – ma már tudjuk, ott lett volna a helye. Mint ahogy Farkas Balázs vagy Németh Krisztián, Hrepka Ádám is sorban áll még a válogatott mezért. Egyszóval nem reménytelen vállalkozás a magyar futball.
Azért még valamit a sikeréhségünkről: a meccs után a stadion környéki sörözőkben elhangzott, hogy csak büntetővel nyertünk, ráadásul a bosnyákoknak is volt helyzetük szépen… Úgy voltunk vele, mint Szávay Ágival: szép, szép az a nyolc közé jutás a US Openen, de, Ágikám, nem tudtad volna megnyerni a tornát? Felnőtt egy olyan generáció, amely csak a nagypapa meséiből hallott a zsúfolt Népstadionról, az Aranycsapatról és a vallásról, amit valamikor magyar futballnak hívtak, Körmöczy Zsuzsáról, Taróczy Balázsról, Temesvári Andreáról. Most a királyi városban ők is ott voltak a lelátón, és Gera gólja után megbizonyosodtak róla: nem mese ez, gyermek!