Az egész ország Angola ellen szeretett volna játszani – hát végül sikerült.
Igaz, a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon szereplő magyar csapat számára az afrikai ország a negyeddöntőben lett volna ideális ellenfél, ám az utolsó csoportmeccs eltaktikázása (mondhat bárki bármit, Koreát egy jól motivált csapat simán legyőzte volna) azt jelentette, hogy nem Angolával, nem a házigazda, ugyanakkor roppant gyengén játszó Franciaországgal, hanem a világbajnok Oroszországgal kell játszani a legjobb négy közé jutásért.
A történet ismert: hiába játszott helyenként valóban kiválóan a csapat, az ötperces rövidzárlatok miatt (hatgólos előnyt sikerült néhány pillanat alatt kétgólos hátránnyá változtatni) egyetlen találattal kikapott. A helyosztón jött az újabb vereség a franciáktól, majd zárásként az álommeccsnek már nagy túlzással sem nevezhető, Angola elleni parti – a hetedik helyért, amit végül megint csak sikerült elbukni.
Az utolsó négy meccsen négy vereség – nem ehhez szoktunk!
Számvetés? A játékosok többsége (Pálinger Katalin, Görbicz Anita, Tóth Tímea kivételével) csúnyán betlizett, a védekezés egyenesen borzalmas volt. És ami még nagyobb baj: a magyar szövetség valószínűleg nem is lehet házigazdája az egyik jövő évi selejtezőtornának, ami az olimpiai indulásról hivatott dönteni.