Szerelmes vagyok Pálingerbe

Dijonban, a középdöntő II. csoportjában szombaton a németekkel csatáztak a mieink, és hiába mi vittük többre eddig a világtornákon, mégis a németeket tartotta a közvélemény esélyesebbnek. A jó ég tudja, miért… A 30-30 arányú eldöntetlen így a végén bravúrnak számított részünkről.
A mérkőzés utáni percekben Sinka Lászlót, a szövetség főtitkárát kértük meg kommentálásra. Ő, röviddel a végső sípszó után a pálya közeléből így látta: – Hihetetlen jó meccset vívtunk a németekkel! A csarnokban lévő háromezer néző nekünk tapsol, itt ülnek köröttem a nemzetközi szövetség tisztségviselői, és nem győzöm fogadni a gratulációkat. A színvonaltól el voltak varázsolva. Hát ez az a játék, amit szeret a közönség. Tizenöt éve járjuk ezt az utat, és egy ilyen küzdelmes csata után még a vereséget is el lehet fogadni. Ha pontozásra játszották volna a lányok a kézilabdát, mi nyerünk 52-48 arányban. Hogy a győzelem elmaradt, talán azon is múlott, hogy az utolsó 12-13 percben született néhány, számunkra kedvezőtlen bírói ítélet. Ami a céljainkat illeti, a legjobb négy között szeretnénk végezni, ám azt mindenképp el szeretnénk érni, hogy az első hét helyezett számára biztosított olimpiai kvalifikációs tornán ott legyünk.
A főtitkár ekkor még azon kesergett, hogy a spanyolok ellen elvesztett pont nagyon kellene, mert máris továbbjutó helyen állnánk a németek elleni döntetlen után. Ebben alighanem az is benne volt, hogy tartott a világbajnoki ezüstérmes román csapattól, a vasárnapi ellenféltől, a keddi Dél-Koreától – egyszóval a sport nagyszerű bizonytalansága…
Aztán a lányaink eloszlattak minden kétséget. A románok ugyan magabiztosan kezdtek, öt-hat góllal is vezettek, és egy pillanatra felrémlett előttünk a spanyolok elleni 32­19 arányú, lehengerlő győzelmük rémképe, ám félidőben már csak két gól volt az előnyük, aztán angyal szállt át a csarnokon, és Tóth Tímea vezetésével 34-31-es győzelemmel tették a mieink emlékezetessé az ezüstvasárnapot.
Hát persze, hogy kíváncsiak voltunk Sinka László véleményére: – Hihetetlen, hogy a maroknyi magyar szurkolósereg milyen hangulatot teremt a csarnokban! A győzelem az ő érdemük is, ám mindenképp meg kell említeni a pompás felkészítést, a lányok valóságos atlétaként küzdötték végig a mérkőzést. Az első célunkat, az olimpiai selejtezőn való részvételt elértük, frenetikus játékkal szórakoztattuk a közönséget, és ami a legnagyszerűbb volt: amikor öt góllal elhúztak a románok és uralták a meccset, játékosaink akkor sem gondoltak a vereségre.
Miközben a CSAPATOT csupa nagybetűvel említem, három világklasszis teljesítményt emelnék ki: Tóth Tímeáét, Görbicz Anitáét és Pálinger Katalinét. Természetesen ismét a gratulációk áradatát kell fogadnom, de örömmel teszem, mivel ez a mérkőzés a németek ellenit is felülmúlta. Most ugyanis a világbajnoki ezüstérmest győztük le.
Egy lelkes szurkoló túláradó lelkesedésben ezt írta az interneten: „Pálingerről meg mit is mondjak… szerelmes vagyok belé!" Hát itt van nekünk ez a nagyszerű lánykoszorú: szeressük őket, mivel megérdemlik!