Ijesztgetjük a nagyokat

Volt, aki csak az izlandiaktól elszenvedett kudarcra emlékszik, ami végül keresztülhúzta az elődöntőbe jutással kapcsolatos számításainkat, s van, aki azt is elraktározta a szebb emlékei közé, amikor legázoltuk a spanyolokat, vertük a franciákat, és amikor a svédek olyan aranyat érő pontot „csentek el” tőlünk a döntetlenjükkel – naná, hogy az utolsó másodpercekben! –, amelyik számukra olimpiai selejtezőt ért.
Egyszóval vívtunk ígéretes meccseket, melyek után veregették a hátunkat, de hát az ilyen dicséretekkel tele a padlás. Ahhoz, hogy maradandó sikert érjünk el egy-egy komoly világversenyen, előbb át kell értékelnünk a sportág hazai megítélését. Két vagy három évvel ezelőtt Magyarország vezette a sportág világranglistáját, melyet úgy állítottak össze, hogy beleszámították a női és a férfi válogatott eredményét, valamint az utánpótlás csapatok nemzetközi teljesítményét. Mi mégis a „kis ügyes” kategóriába soroljuk magunkat, és ha, teszem azt, a németek ellen léptünk pályára – lásd a mostani Eb- t –, feltartott kézzel indultunk a kezdéshez, és sikerként könyveltük el a négygólos vereséget a végén. Ezt a német válogatottat aztán tíz góllal verte meg a helyosztón az a francia gárda, akiket viszont mi győztünk le a búcsúmeccsünkön. Ugyancsak számítási hiba csúszott abba az egyenletbe is, amellyel az izlandiakkal szembeni esélyeinket próbáltuk kikalkulálni. Előkészületi meccsen úgy vertük meg őket egygólos különbséggel, hogy öt perccel a mérkőzés vége előtt még ők vezettek négy góllal. Ha nincs ez az edzőmeccs, talán jobban felszítjuk magunkat ellenük, így viszont a velük vívandó mérkőzést nem tartottuk többnek, mint egy kötelező házi feladatnak. Végül ebbe tört bele a bicskánk…
Pedig a csapatunk jól felkészült. Két kiváló kapusunk őrizte a hálót – kettőjük közül Fazekas Nándor volt a jobb, más kérdés, hogy a világbajnokságon viszont Puljezevics Nenadról szólt a nóta. Nagy Laci végre szerethető teljesítménnyel igazolta klasszisát, de felnőtt hozzá a két Iváncsik, Tamás és Gergő is, Illyés Ferenc pedig Norvégiában vált nemzetközileg elismert klasszissá. Császár Gábor, Mocsai Tamás és Törő Szabolcs akkor nyújtott kiválót, amikor „ment a szekér”, válságmenedzselésre egyikük sem vállalkozott. Ilyen mentalitású emberünk nincs, Ivano Balic sajnos a horvát válogatottban játszik… Gál Gyula számára ez az Eb emlékezetes kudarc lesz. A szövetségi kapitány nagyot tévedett, amikor a beállós játékot őrá építette. A lelkes sportember ezúttal többet vállalt, mint amire a sérülése után képes volt. Aki látta a kezét, azon is csodálkozott, hogy tud vele levenni a pultról egy konzervet… A támadó játék közepe nagyon hiányzott, a szereplésünk egyik meghatározója volt.
Következik tehát egy olimpia, melyen nem leszünk ott. Ha vigasztalni akarnám magam, felidézném Skaliczki László egy korábbi véleményét, amikor azt mondta: „Ez a csapat nem Pekingre, hanem a 2012-es londoni olimpiára fog igazán beérni…” Hát most már csak azt kell megérni!