Irány az olimpia

Költői fordulattal élve kezdhetnénk úgy a szokásos helyzetjelentést, hogy „egy, csak egy legény van talpon a vidéken” – a többi bizony a kisebb-nagyobb horgok, csapottak és egyenesek sokaságától csúnyán padlót fogott. A kecskemétiek 81 kilós öklözője, Szellő Imre legalább már kiharcolta magának a pekingi repülőjegyet, miután alaposan helybenhagyta ausztrál ellenfelét a chicagói világbajnokságon. A döntő fölénnyel megnyert meccset leszámítva viszont egyáltalán nem kellett megizzadnia az olimpiai kvótáért, hiszen az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban pedig dominikai ellenfele megszökött, így egyetlen győztes találkozó után ünnepelhetett.
És ünnepelhetett az egész magyar küldöttség is, hiszen ha Szellő sporttárs nem veri péppé Mr. Corbettet, akkor egyetlen magyar ökölvívó sem készülhetne az olimpiára. Temetni persze még nem kell a sportágat, elvégre kis szerencsével és jóval több erőfeszítéssel akár megötszöröződhet a magyar indulók száma. Még két kvalifikációs versenyen lehet harcolni a kvótáért, ám Európa már csak négy-hat helyet kap súlycsoportonként – ebből kellene a magyaroknak elcsípniük néhányat. A legnagyobb esélye a korábban vb-ezüstérmes, ám Chicagóban leszerepelt Bedák Pálnak, valamint a világbajnokságon és Európa-bajnokságon egyaránt harmadik Káté Gyulának kínálkozik, de Darmos József és Oltványi Dávid is reménykedhet.
Reménykedhet – de miben is? Pescarában és Athénban ugyebár ki lehet brusztolni a pekingi kvótát, ami egyáltalán nem lebecsülendő, de azért naivság lenne azt hinni, hogy az olimpia a magyar öklözők súlyos pofonjairól szólna. A realitás sokkal inkább az, hogy már egy-egy nyert mérkőzést, a legjobb tizenhat vagy a legjobb nyolc közé jutást is nagyon meg kell becsülni – éremről legfeljebb akkor álmodozhatunk, ha valamennyi rivális a dominikai versenyző útjára lép…