Játék határok nélkül

A legjobb példa talán a labdarúgó Bajnokok Ligája: bár még négy angol csapat érdekelt a sorozatban, ezek a legutóbbi játéknapon összesen tizenöt angol játékost foglalkoztattak – a keret háromnegyede már szinte mindenhol külföldi.
Háromnegyede? Nos, a Szeged–Barcelona férfi kézilabda BL-meccsen a csapatok kezdő heteseiben összesen két magyar játékos kapott helyet – természetesen abból is az egyik a katalán gárdában…
Mégsem állíthatjuk, hogy ez különösebb felzúdulást keltene Szegeden, ahol még a nudlimeccsekre is összejön kétezer szurkoló. A drukker ütemesen pofozza a dobot, és jottányit sem érdekli, hogy nem egy tizenhét éves, saját nevelésű srác, hanem egy szerb vagy horvát légiós dobálja a gólokat – mert a lényeg, hogy valaki – bárki – Szeged-mezben dobálja a gólokat, lehetőleg a Veszprémnek. És ha már nagyon sok gólt dobott vagy éppen sok hetest kivédett, jöhet minden sportágban a honosítás: így lett Bojana Radulovicsból Radulovics Bojana, Nenad Puljezevicsből Puljezevics Nenad, Ivo Diazból Diaz Ivo, és a sort számtalan példával folytathatnánk – kivétel a debreceni futballista, mert Leandro brazilként és magyarként is csak egyszerűen Leandro.
De ennek a rengeteg légiósnak és honosításnak üzenet értéke van: az ország a piacképesebbek közé tartozik. Jó, manapság vigyázni kell a „dübörög a gazdaság”-szerű szólamokkal, ám míg korábban csak a Nyugat volt az igazi felvevőpiac, ma már Magyarországra is szívesen jönnek a külföldiek. Persze a kép csalóka, hiszen az olaszok, németek, angolok valamiért továbbra sem tolonganak, de a szlávok, az afrikaiak, a dél-amerikaiak szívesen választanak itt új csapatot – s adott esetben új hazát. Mert megéri nekik, és bizony megéri nekünk is. A tehetségesnek mondott gyermekét a még tehetségesebb szerb jobbszélsővel szemben hiába menedzselő szegedi apuka pedig csak egy aprócska, elhanyagolható szereplő a piacon.