Ahol kézzel jobban megy

Most viszont a „minőséget" a kézilabdázók képviselik: míg a focisták az NB III. Mátra csoportjában kergetik a labdát, a férfi kézilabdacsapat az NB I-ben a 9. helyen áll. A lányok a második vonalban szerepelnek, úgy látszik tehát, a labda bűvölése a városban kézzel jobban megy. A sportág hátországa a Károly Róbert Főiskola, melynek háromezer hallgatójából jó néhány csapatot ki lehet állítani.
– Valóban ki lehet? – kérdeztem dr. Magda Róbertet, a férficsapat szakosztályvezetőjét, aki „civilben" tanszékvezető egyetemi docens.
– A megyei első osztályban, de még az NB II-ben is a csapat kilencven százalékát a hallgatóink alkották. Ma már az első vonalban olyan magas a mérce, hogy ha helyt akarunk állni, „profikkal" kell megerősíteni az együttest. Jelenleg öt hallgatónk tagja az NB I-es keretnek. Külföldiek is szerepelnek a színeinkben: szlovák, macedón és szerb légiós játszik a főiskola csapatában. Ők hivatásos státuszban vannak, de ha igénylik, segítünk nekik akár a nyelvtanulásban, akár a számítástechnikában jártasságot szerezni.
– Miből tartják fenn a szakosztályukat?
– Több mint húsz szponzor támogat bennünket, ehhez a színvonalhoz már kevés lenne az intézményünk saját ereje. Ha Gyöngyös sportjáról szó esik, mindenki az ökölvívók dicső múltját említi föl. Valóban, volt idő, amikor szinte az egész válogatott nálunk katonáskodott. Labdajátékban soha nem volt első osztályban szereplő gárdánk, viszont a dolog pikantériája az, hogy a laktanya lovardájából sportcsarnok lett, és most ugyanott szurkolnak nekünk a sportbarátok, ahol a bunyósokat biztatták. Egy Szeged vagy Veszprém elleni meccsre megtelik a csarnok, ami 1027 ülőhelyet jelent. De azért 6-800 nézőt minden összecsapásra tervezhetünk.
– Önöknek mi a legmerészebb tervük a bajnokságban?
– Nem nehéz itt kasszát készíteni: van két együttes, amelyik a nemzetközi porondon is vitézkedik, az egyik a Pick Szeged, a másik a Veszprém, ők külön kategóriát képviselnek. Tavaly, amikor tizedikek lettünk, hazai pályán megvertük a negyedik és az ötödik helyezettet, látszik, hogy bármi megtörténhet…
– A hallgatókat mennyire sodorja magával a sportág lendülete?
– Amióta a főiskolán nem kötelező tantárgy a testnevelés, egyre kevesebben végeznek testmozgást. Van egy házi labdarúgó-bajnokság, ahol diákok és tanárok együtt játszanak, ott tíz-tizenöt csapat indul. Van néhány röplabdázó, pár kosaras, van egyetlen műfüves focipálya, mégis a háromezer nappalis bőven elfér rajta… Sajnos az utóbbi időben nagyon érdektelenek a hallgatók, nemcsak a sportban, de a kultúra területén is. Van száz ember, aki „mozog", és mindig őket látni. A nagy többség azonban megjön hétfőn, és azt várja, mikor mehet haza.
Ezzel a lehangoló megállapítással zártuk a beszélgetést. Talán a szakosztályvezető személyes példáját követhetnék a fiatalabbak.