Irány az olimpia

Hatvannégy évesen az ember általában a kertben kapálgat, fájós derekát kenegeti, ultipartit vív a régi haverokkal, s viszonylag ritkán nyer olimpiai bajnoki címet. A svéd Oscar Swahnnak ez 1912-ben Stockholmban mégis sikerült: nyugdíjasként lett a világ legjobbja sportlövészetben, ezzel ő a valaha élt legidősebb olimpiai aranyérmes. A kerttel a későbbiekben sem lehetett kibékülve, a kapát újra puskára cserélte, s az első világháború után a hazai pálya minden előnyéről lemondva, az 1920-as antwerpeni olimpián is elindult – és második lett! Hetvenkét évesen ez nem olyan rossz teljesítmény.
Takács Károly csak harmincnyolc volt, amikor első olimpiai aranyát szerezte sportpisztolyban (négy évvel később, 1952-ben ismételt). A fiatal őrmester már a második világháború előtt is remek céllövőnek számított, ám 1938-ban, egy hadgyakorlaton felrobbant kezében a gránát, és megnyomorította a jobb kézfejét. Nem esett kétségbe, megtanult ballal lőni, és kétszeres olimpiai bajnok lett belőle. Alapos ember volt: első sikere után, a rá váró újságírók nagy elképedésére, laza mozdulattal elővett egy papírlapot a zsebéből, majd hangosan felolvasta előre megírt győzelmi nyilatkozatát.
Igaly Diana százból kilencvenhét korongot lőtt szét a 2004-es athéni olimpián. Könnyű neki: ősei erdészek és mezőőrök voltak, ő maga is a vadászat istennője után kapta keresztnevét. Igaz, édesapjának nem kevés harcába került a bürokráciával szemben, hogy gyermekének az 1965-ben hivatalosan még nem létező Diana nevet adja. A kislány meghálálta a bizalmat, egy bronz után aranyat lőtt, és Pekingben is éremesélyes – kár, hogy mindezt édesapja már nem érhette meg.
Három rövid kis történet az olimpiák egyik legközvetíthetetlenebb sportágának tartott sportlövészetről, bizonyítva, hogy időnként az emberi történetek háttérbe szorítják a látványt. Az augusztusi játékokon Igaly Diana mellett Sidi Péter, Gerebics Roland, Csonka Zsófia és Tóth Anita indul.