Irány az olimpia

Ha úgy vesszük, a Nemzetközi Torna Szövetség salamoni döntést hozott, amikor arról kellett határoznia, hogy a három, egyaránt világbajnoki ezüstérmes, ám pekingi kvótát nem szerzett tornász közül ki indulhasson az olimpián. Igaz, számunkra az igazán salamoni döntés az lett volna, ha az egyenlőbb az egyenlőeknél alapon Berki Krisztián készülhetne Kínába. De talán még azzal is kiegyezünk, ha az ötöslottó-húzás szünetében közjegyző előtt sorsolják ki a nyertes versenyzőt. Ehhez képest a salamoni döntés azt jelentette, hogy sem a magyar, sem a szlovén, sem a holland tornász nem kapott kvótát – helyettük egy jemeni, Nasvan al-Harazi kapta – hátha sikerül majd előrelépnie a legutóbbi vb 176. helyéről.
Berki Krisztián nemcsak az ítészeket, hanem önmagát, valamint a furcsa szabályokat is okolhatja a távol maradása miatt. Hiába lett ugyanis lólengésben a világ második legjobbja, a szerenkénti döntőknek csupán a győztese indulhat Pekingben – a többi hely az egyéni összetettben taroló versenyzőknek volt fenntartva.
Lefordítva: egy világklasszis lólengés-gyakorlat jóval kevesebbet ér, mint egy vb-tizennyolcadik talaj-, lóugrás- és korlátprodukció.
Berki Krisztián egyetlen esélye az lett volna a jemeni fiúval szemben, ha más magyar tornász nem indul az olimpián – csakhogy Gál Róbert és Böczögő Dorina egyaránt kiharcolta már a részvételt. Így egy éremesélyes versenyző elbukott. Ám nem kizárt, hogy lesz kiért izgulni a szerenkénti döntőkben, hiszen ugrásban Gál Róbert az athéni olimpián is pontszerző volt. A Borkai Zsolt, Ónodi Henrietta, Csollány Szilveszter sikerszéria viszont megszakad – cserében szurkolhatunk majd al-Harazinak.
Ezáltal a szerenkénti döntőkben a lólengés, a gyűrű és a nyújtó vb-ezüstérmese is hiányzik, s így jócskán megnő az esélyük az összetettben általában parádézó, azonban kevésbé „szerspecifikus” kínaiaknak. Milyen véletlen, hogy éppen Pekingben lesz az olimpia…