Sportnapló

Sporttörténelmet írtak a fiúk. Miközben tehát a Titanic süllyedt, a zenekar a szalonban szívhez szóló valcert játszott. Mert bizony elsüllyedt a magyar sport hajója Pekingben, és ezen még a remekül szereplő pólósok sem segíthettek. Magyarország emberemlékezet óta nem szerepelt ilyen gyengén olimpián! 1948-ban Londonban, nem sokkal a második világháború után, 10 aranyéremmel adtunk életjelt magunkról. 1956-ban, miközben lángokban állt az ország, Melbourne-ben 9 arannyal álltunk az éremtáblázaton az első tíz között. A mostaninál gyengébben – két arannyal – 1924-ben, Párizsban zártunk. Hárommal pedig 1912-ben, Stockholmban,  és most, Pekingben.
Eddig megszoktuk, hogy ha döcögve haladt is a szekér, a végére csak kiegyenesedtek a dolgok: jöttek a kajak-kenusaink, akik számolatlanul szállították az érmeket, így az „aranygép” megérkezésekor a vezetők szélesen belemosolyoghattak a kamerákba. Ezt a lehetőséget elszalasztották a sportág irányítói.
Kezdődött a történet azzal, hogy Janics Natasa Szolnokon, az edzőtáborban duzzogva az edzőjére, Fábiánné Rozsnyó Katalinra, becsapta az ajtót és meg sem állt Szegedig. Ez a hiszti minden bizonnyal két aranyérmünkbe került. Ettől kezdve a szövetség elnöksége csak tompítani tudta a bajt. A versenyzők egy része Kovács Katalinnal az élen Szegedre távozott, és Fábiánné elvei már nem érvényesültek az egységek összeállításánál. Ő először is ellene volt annak, hogy Kovács három számban is rajthoz álljon. Az élet bizonyította, hogy igaza volt, Kovács Katalin egyesben negyedik lett. Kimaradt a csapathajóból Paksy Tímea és Benedek Dalma. A világ egyetlen országában sem mellőzték volna őket. Mi megtettük… Aztán Fábiánné edzői kvalitásáról olyan könnyedén mondott le a szövetség a felkészülés utolsó fázisában, mintha egy vízhordó fiút kellett volna másikra cserélni. Meggondolom, mi lett volna, ha valaki csak meghümmögi Kemény Dénes munkáját menet közben…
Angyal Zoltán szövetségi kapitány közölte, nem folytatja ebbéli munkáját az olimpia után. Először azt mondta, lemond az olimpia után, majd helyesbített: nem hosszabbítja meg jövőre lejáró szerződését. Hát persze, hogy elismerés jár a nagyszerű Vajda Attilának a kenuban ezer méteren lapátolt aranyért. Ugyanígy megmentette az aranyat a Kovács–Janics duó. A Kozmann–Kiss kettős bronzérme Kolonics György árván hagyott hajójában ugyancsak csodaszámba megy. Nem volt kudarc a női négyes németektől elszenvedett veresége, bár volt már arra példa, hogy megvertük őket.
A végére az öttusázóink is tartogattak meglepetést, nem is akármilyent. Érdemes lenne fellapozni az almanachokat: megélt-e már ilyen csúfos kudarcot a sportág, mint most, Pekingben? Férfi versenyzőink képtelenek voltak végiglovagolni a pályán, mind a ketten lebukfenceztek a nyeregből. Szidták a lovakat, pedig ugyanazok a négylábúak a városnézésre induló Gyenesei Leilát egyetlen verőhibával vitték végig a pályán. Az öttusa hazai pápái esküsznek rá, hogy a mieink a legjobb férfi lovasok a mezőnyben. Erre aztán már nincs mit mondani… Balogh Gábor már a budapesti világbajnokságon is halovány árnyéka volt önmagának. A 26. helye nem meglepetés, miként a menet közben „összedrótozott” Horváth Viktor 19. pozíciója sem. A nőknél Athénban aranyérmesek voltunk Vörös Zsuzsa révén – bajnoknőnk most 20. lett, Gyenesei Leila pedig 24. Azért jó, hogy van jelentkező a jelenlegi szakvezetők közül, aki vállalná, hogy felkészíti a tehetséges fiatalokat a londoni olimpiára…
Azt hiszem, a frissítés több sportágban a szakmai vezetőkre is ráfér!