Sportnapló

Pekingben, az olimpián a versenyzők az emberi teljesítőképesség határait feszegették. Usain Bolt 9,69 másodperces világcsúcsára a százméteres síkfutásban vagy Michael Phelps úszó világrekordjaira nem könnyű józan ésszel felfogható magyarázatot találni. Egyes szakemberek szerint a „Földöntúli” produkciók magyarázata az, hogy Jamaicában, ahol a Bolt család él,  s annál is inkább az Egyesült Államokban, Phelps szülőföldjén generációk óta összegződik a jóléti társadalom valamennyi áldása a fiatalokban. De hát akkor mitől olyan különlegesek az etióp vagy a kenyai futók? Az ő misztériumuk nyilván a megélhetési kényszer sok évezredes hagyományában gyökeredzik.
Bár a bölcsek kövével nem kívánunk szolgálni, Cseh Laciék tágas, kertes halásztelki házában elbeszélgettünk a szülőkkel arról, mit tudnak hozzátenni egy kiugróan tehetséges sportember eredményeihez. Az összehasonlítás kínálta magát, hiszen idősebb Cseh László szintén olimpiát járt úszó volt, Magyarországon 100 háton elsőként úszott 1 percen belül, de pillangóban is nagyszerűen teljesített. Az édesapa elismerte, fia sokkalta jobb adottságokkal rendelkezik, mint amilyenekkel őt áldotta meg a Teremtő. Magasabb, lazább izomzatú, mentálisan pedig sokkal eltökéltebb, céltudatosabb. Ám mindezek mellett semmivel nem pótolható az a környezet, amelybe a versenyző beleszületett. Az „öreg Laci” mosolyogva mesélte, hogy a hatvanas években az ő szülei nem voltak gazdagok, jóllehet édesapja látástól vakulásig dolgozott, hogy fiának mindene meglegyen. Amikor az első ifjúsági Európa-bajnokságot megnyerte 100 méteres pillangóúszásban, az OTSH-ban jutalmul három kiló narancsot, ugyanannyi banánt és néhány tábla csokit kapott. Ami a családi hátteret illeti: szerinte nemcsak a sporteredményekben mérhető a kiegyensúlyozott miliő, hanem a fiatal egyéniségében. Hogy Laci túl jó gyerek és ráadásul sikeres is – ezen egy egész családi stáb dolgozik. Az édesanya vállalja a legnagyobb terhet, ő vezeti a boltot, ami a család létalapját jelenti, így aztán a családfő olykor taxisként, olykor személyi titkárként működhet közre a fia megsegítésében. És a nagyszülőktől is példás útravalót kapott a háromszoros olimpiai ezüstérmesünk. Persze a hajnali kelés gyötrelmét, az egyetemi vizsgák izgalmát, a versenyek előtti stresszt Lacinak kell viselni. Az viszont szerinte sem mindegy, hogy hajnalonként honnan indul…

Meg kell követnem Talmácsi Gábort, a 125 köbcentisek gyorsasági motoros világbajnokát! Bevallom, a fene nagy benzingőzben szem elől veszítettem magát az embert. Sportágát mindenekelőtt a lóerők küzdelmének tartottam, ahol a technikusok döntenek beállításokról, tapadásokról, üzemanyag-összetételről – tehát végső soron a győzelmekről. A mi Gáborunk az Indianapolisi Nagydíj első időmérő edzésén elesett és eltörött a sajkacsontja. Ezt a kézfejben lévő, jelentéktelenül apró csontocskát ugyan összecsavarozták, mégis csoda volt, hogy a versenyző ilyen állapotában is készült a Japán Nagydíjra. Mivel a baj nem jár egyedül, jött egy újabb esés, és Gábornak ezúttal a könyökén kellett három öltéssel összevarrni a bőrt. Másnak ilyenkor viszik a látogatók a tyúkhúslevest meg a mákos gubát a kórházba – de nem úgy Talmácsinak! Orvosi konzílium után született a döntés: rajthoz állhat Motegiben. Hogy fájt-e a könyöke? „A csuklóm annyira fájt, hogy nem tudtam rá figyelni” – volt a válasza. A futam végén bevallotta, voltak pillanatok, amikor azt fontolgatta, hogy feladja a versenyt. Végül a harmadik helyen ért célba.
Na, mérnök urak, erre varrjanak gombot!