Ismét BL-győzelem

Hatodszor nyert a Győr

SportPerje Sándor2024. 06. 10. hétfő2024. 06. 10.

Kép: Budapest, 2024. június 2. A győztes győri csapat játékosai a trófeával ünnepelnek az eredményhirdetésen, középen Kari Brattset, miután 30-24-re győztek a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének fináléjában játszott Győri Audi ETO KC - SG BBM Bietigheim mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2024. június 2-án. A Győr hatodik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját. MTI/Kovács Tamás, Fotó: Kovács Tamás

BRATTSET, Kari
Női kézilabda BL - Hatodszor aranyérmes a Győr
Fotó: Kovács Tamás

Három magyar klub vágott neki a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ősszel, s a záró szakaszra egyedüliként talpon maradt Győri Audi ETO KC azzal a tudattal várta június első hétvégéjén a BL budapesti négyes döntőjét, hogy húsz év után zárhat ismét trófea nélkül, amennyiben nem nyer. A győriek a fináléba kerüléséért azzal az Esbjerggel küzdöttek meg, amely a nyolc között kettős sikerrel búcsúztatta a Ferencvárost. Két éve az elődöntőben, tavaly a bronzmérkőzésen múlta felül a magyar csapat a dán együttest. Az MVM Dome-ban rendezett elődöntőben a hetedik BL-elsőségéért harcoló egykori győri közönségkedvenc, Nora Mörk találataival gyorsan vezetést szereztek a dánok. A hazai szurkolók buzdításától fűtött magyar klub tíz perc elteltével egyenlíteni tudott, s később a vezetést is átvette. Az ETO keményebbé váló védekezése bő kilenc perces dán gólcsendet eredményezett, a megtorpanó riválisnál a 2023-as év legjobb női játékosa, Henny Reistad a befejezésekben sokat hibázott. A győriek négygólos előnyről várták a második félidőt, ahol viszont nagyon feljavultak a vendégek, de a záró tíz percre így is két góllal vezettek a hazaiak. Az utolsó három percben az egyenlítésért küzdött az Esbjerg, ám üres kapunál egy ívelés nyomán a labda a felső lécen csattant. A végjátékban a győriek kapusa az utolsó másodpercben hárította Sanna Solberg kísérletét, s ezzel döntőbe védte csapatát. A világbajnok hálóőr teljesítményéről mindent elmond, hogy a kapujára tartó 33 kísérletből 13-at hatástalanított. A másik ágon a három magyar kézilabdázót, Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit és a térdműtét után gyógyuló, így a keretből kimaradt Szikora Melindát foglalkoztató német Bietigheim együttese legyőzte az előzetesen esélyesebbnek vélt francia Metz csapatát, így ők jutottak be a döntőbe. "A vonaton nincs fék" - ez a címe a Bietigheim szurkolói dalának, amit le is játszottak a kezdés előtt, de az ETO mégis meg tudta fékezni kedvenc csapatukat. A hazaiak a szünetben 17-12-re vezetettek, majd a második félidőben is tartva az előnyüket 30-24-es győzelmet arattak.”Ez az, amit szeretnél edzőként, ez az, amiről álmodsz, hogy ilyen helyzetekbe kerülj, ahol a világ legjobbjaival dolgozhatsz együtt. Szívemet-lelkemet beletettem, hiszen ez számomra edzőként is óriási esély volt, hogy valami nagyot nyerjek, egy olyan csapattal, amilyenhez foghatóval még nem találkoztam – nyilatkozta a győriek edzője, Per Johansson.

- Ez az aranyérem nagyon különleges az én szívemnek és azoknak a csapattársaimnak is, akik részesei voltak az elmúlt években az elbukott döntőknek. Ennyi év után most visszaadott nekünk valamit a sors, megérdemelten nyertünk – mondta el a balszélső Fodor Csenge. A győriek tizedszer játszottak döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban, és hatodszor - 2019 után először – győztek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek