Gledura sikere újabb győzelmet hozott a férfi csapatnak

A magyarok legjobb férfi csapata Gledura Benjamin remek sikerének köszönhetően újabb értékes győzelmet aratott a budapesti sakkolimpián, a nyolcadik fordulóban, így már dobogós helyen áll. A női válogatott viszont kikapott a csütörtöki játéknapon.

SportMW 2024. 09. 19. csütörtök2024. 09. 19.

Kép: Sakkolimpia, Fotó: Illyés Tibor, Forrás: MTI

GLEDURA Benjámin
Sakkolimpia
Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt négyese immár ötödször aratott minimális diadalt, ebből negyedszer úgy, hogy három táblán döntetlennel zárult a csata, a negyedik magyar játékos viszont begyűjtötte a teljes pontot. Ezúttal a két éve ezüstérmes Örményország ellen - a tornán immár másodjára - Gledura Benjamin volt a hős. A nőknél a magyar együttes eddigi legerősebb ellenfelével, a címvédő Ukrajnával találkozott, amely 2,5-1,5-re diadalmaskodott.

A magyar férfi csapat az első három táblán gyors remivel zárt, közülük az éltáblás és világossal játszó Rapport Richárd láthatóan feldúltan és csalódottan hagyta el a BOK Csarnok játékterét. Az orosz születésű Szjugirov Szanan úgy vélte, a megnyitásból volt némi előnye, de ez a középjátékban teljesen eltűnt. A Rapporthoz hasonlóan nagy visszatérő Lékó Péter az MTI-nek elárulta, statikus partit vívott, amelyben tudta, ha precízen lép, akkor csakis döntetlen születhet.

„Sötéttel a legfontosabb a stabilitás. Ugyan egyszer negyven percet gondolkodtam, de nem arról szólt a döntés, hogy kockáztassak-e vagy sem. Csak számbavettem a különböző folytatások veszélyeit" - mondta mosolyogva a 45 éves nagymester, aki már jelezte, a csapat negyedik tagja igencsak jól áll.

A magyar együttes legfiatalabbja, aki eddig mind a nyolc fordulóban asztalhoz ült, a középjátékban került kedvezőbb helyzetbe sötéttel, amikor kihasználta örmény ellenfele óvatlan huszárlépését. Robert Hovhanniszjan aztán védekezésre szorult, de időzavarban pontatlan volt, így a 25 esztendős Gledura győzelemig tudta fokozni a nyomást.

Ez is érdekelhet

„A megnyitás nem sikerült annyira jól, aztán az ellenfelem gyalogot áldozott, amit nem értettem. Persze volt kompenzációja, de nagyon komplikált volt az állás. A negyvenedik lépés után, azaz az időellenőrzésnél már tudtam, hogy ezt megnyerem, mert a plusz harminc perccel volt időm átgondolni a folytatást" - értékelte a partiját Gledura.

Ács Péter szövetségi kapitány azt hangsúlyozta az újabb fontos győzelem után, hogy az elmúlt olimpiákon általában 18 pont kellett a dobogós helyezéshez, amit még sok nagyon erős, most a magyarok mögött álló rivális is elérhet. A magyar csapatnak jelenleg 14 pontja van hét győzelemmel és a százszázalékosan éllovas Indiától elszenvedett egyetlen vereséggel.

„Három nagyon nehéz ellenfél van még hátra, de teljesen mindegy melyik lesz a következő. Mint ahogy a cél akkor sem változna, ha a harmincadik helyen állnánk. Ugyanúgy ülnénk asztalhoz akkor is" - mondta Ács Péter, aki a csapatösszeállítással kapcsolatban elárulta, sok szempontot kell figyelembe vennie, s bár volt előzetes terve, az már korábban felborult. Mosolyogva megjegyezte, az elgondolásaiban az sem szerepelt, hogy Gledura Benjamin nyolcból nyolc partit játszik.

A legjobb hazai női csapatnak még nehezebb dolga volt, mert a címvédő várt rá, így mind a négy táblán az ellenfélnek volt nagyobb Élő-pontja. Ennek ellenére a harmadik táblán Papp Petra világossal, a negyediken Lázárné Vajda Szidónia sötéttel remizett viszonylag hamar. Az első két táblán viszont komoly küzdelem alakult ki, a mindössze 17 évesen éltáblás Gaál Zsóka világossal végül nem tudta legyűrni ellenfelét, az eddig veretlen Hoang Thanh Trang viszont kettős gyaloghátrányba került, s nem tudta tartani az állását, így először kapott ki a tornán, ami a csapat vereségét is jelentette egyben.

Az indiaiak a nyílt kategóriában megőrizték hibátlan mérlegüket, miután 3,5-0,5-re verték Iránt, a nőknél viszont kikaptak Lengyelországtól, amely így utolérte őket az élen, akárcsak Kazahsztán. A férfiaknál a 14 pontos magyar A válogatott a címvédő Üzbegisztánnal holtversenyben két ponttal lemaradva követi Indiát. A B csapat a Belgiummal játszott döntetlennel tízpontos, míg az U25-ös együttesnek maradt a nyolc pontja az Angolától elszenvedett vereség után. A nőknél az A csapatnak továbbra is 11 pontja van, a B-nek maradt nyolc, mert kikapott Moldovától, az U25-ös kvartett pedig feljött kilencre Tunézia felülmúlásával.

A 45. sakkolimpia pénteken 15 órától a kilencedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal vasárnap zárul.

Eredmények, 8. forduló:

férfiak:

Magyarország-Örményország 2,5-1,5 

Rapport Richárd (2715 Élő-pont)-Haik Martiroszjan (2667) döntetlen

Sant Szargszjan (2649)-Lékó Péter (2666) döntetlen

Szjugirov Szanan (2644)-Gabriel Szargisszian (2646) döntetlen

Robert Hovhanniszjan (2629)-Gledura Benjámin (2628) 0-1

Magyarország B-Belgium 2-2

Magyarország U25-Angola 1,5-2,5

nők:

Magyarország-Ukrajna 1,5-2,5 

Gaál Zsóka (2385)-Julija Oszmak (2471) döntetlen

Anna Usenyina (2417)-Hoang Thanh Trang (2351) 1-0

Papp Petra (2259)-Natalija Buksza (2387) döntetlen

Jevgenyija Doluhanova (2304)-Lázárné Vajda Szidónia (2283) döntetlen

Magyarország B-Moldova 1,5-2,5

Tunézia-Magyarország U25 0-4

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek