Bronzérmes a női kajak négyes

Parádés versenyzéssel váratlan sikert aratva bronzérmet nyert a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián.

SportMW 2024. 08. 08. csütörtök2024. 08. 08.

Kép: Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének bronzérmes csapata, Fotó: Kovács Tamás, Forrás: MTI

PUPP Noémi; CSIPES Tamara; FOJT Sára; GAZSÓ Alida Dóra
Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra (j-b) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének bronzérmes csapata
Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI

A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott.

Ebben a számban Magyarország volt a címvédő, de a három évvel ezelőtti csapatból csak Csipes maradt meg, a másik három versenyző olimpiai újonc. A friss egység júniusban Szegeden Európa-bajnok lett, de ott alig volt komoly ellenfele.

Tokióban a magyarok mögött a fehéroroszok végeztek a második helyen, ők azonban most nem voltak itt a mezőnyben, míg a harmadikok három éve a lengyelek voltak, náluk két csere történt. Az új-zélandiak akkor lemaradtak a dobogóról, de most vb-címvédőként ők voltak a legnagyobb esélyesek a győzelemre. Vezérevezősük, Lisa Carrington ötszörös olimpiai bajnokként vezette a csapatát. Komoly erőt képviseltek a tavaly vb-harmadik spanyolok is és ott voltak a mindig erős németek is.

Ez is érdekelhet

A rajtból közepesen jöttek el a magyarok, a táv első felében ötödikként haladtak, féltávnál viszont már harmadikak voltak, és ezt a pozíciójukat nagy versenyben meg is őrizték. Az, hogy még talán a saját elvárásukat is felülmúlták, jól látható volt a célba érés után, ahol nagy ünneplést csaptak.

Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek.

A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.

Hetedik lett a férfi kajak négyes

A magyar férfi kajak négyes a hetedik helyen végzett 500 méteren a párizsi olimpián.

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású egység kedden másodikként ért célba első pályáján, ezzel közvetlenül a középfutamba került, melyben csütörtök délelőtt ugyancsak második lett. A két órával későbbi döntőben jó időben, telt lelátók előtt nyílt lehetősége arra, hogy érmet szerezzen, és ezzel elérje a célját, de végül ettől jelentősen elmaradt.

A mezőnyben ott voltak többek között a címvédő és világbajnok németek, a Tokióban második spanyolok és a tavalyi világbajnokságon a magyarok mögött harmadik ukránok, valamint a középfutamos szakaszban a legjobb időt evező ausztrálok.

Az egy éve, Duisburgban vb-ezüstérmes magyar csapat, amely három éve szinte ugyanebben az összeállításban hetedik volt a tokiói játékokon – Kuli helyett Béke Kornél ült akkor a hajóban –, az idei, szegedi Eb-n negyedikek lett, de ebben komoly szerepe volt a kedvezőtlen szélnek.

A rendkívül gyors számban nem lehetett nagy különbségek kialakulására számítani, ehhez képest a dobogóért folyt öldöklő küzdelem, azután egy második csoport következett. A futamot kétszer kellett elindítani, elsőre figyelmeztetést kapott a német és a magyar hajó is. Másodjára jól jöttek el a magyarok, de rövid időn belül már az ötödik helyen haladtak. Nem volt meg a megfelelő sebességük, emiatt nőtt a hátrány az élen haladókhoz képest, s végül ismét hetedikként értek célba a magyarok.

Az élen Németország, Ausztrália, Spanyolország sorrend alakult ki.

Hatodik lett a férfi kenu kettes

Bátor kezdés után a hatodik helyen végzett az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes 500 méteren a párizsi olimpián.

Az idén összetérdelt egység – amelynek mindkét tagja volt már korábban olimpián, s a júniusi Európa-bajnokságon hajszállal maradt le a dobogóról – kedden két pályát is ment, az előfutamból nem tudott közvetlenül a középfutamba jutni, így reményfutamra kényszerült, amelyet magabiztosan oldott meg. Csütörtökön az első pályáján taktikus versenyzéssel második lett, ezután pedig kétszülhetett a két órával később rendezett döntőre.

A fináléra bombaerős mezőny jött össze, magyar szempontból óriási bravúrnak tűnt az éremszerzés. Három éve, Tokióban még 1000 méteren zajlott a páros szám, most már 500-on, melyen a Peter Kretschmer, Tim Hecker német duó a vb-címvédő, míg a Liu Hao, Ji Bo-ven kínai kettes vb-második volt tavaly. A semleges színekben szereplő orosz Zahar Petrov, Alekszej Korovaskov egységből utóbbi másik párral Eb-t nyert júniusban Szegeden. A Gabriele Casadeli, Carlo Tacchini olasz páros az Eb-n hajszállal előzte meg a magyar párost, a brazil hajóban pedig ott térdelt az olimpiai és világbajnok Isaquias Queiroz.

Remekül indultak meg a magyarok, a kínaiak és az oroszok mögött stabil harmadikak voltak féltávnál, de a hajrára elfáradtak és több hajó eléjük került. Kis különbséggel a hatodik helyen értek célba, az első három helyen a kínaiak, az olaszok és a spanyolok végeztek. A magyarok kevesebb mint fél másodperccel maradtak le a dobogóról.

A befutás után teljes kavarodás volt, többször rossz eredményt írtak ki, a magyarokat például harmadiknak jelölték, de aztán megszületett a valós, hivatalos végeredmény.

A magyar hajó remek versenyzéssel szép hatodik helyet harcolt ki.

Három éve a férfi kenu párosok még 1000 méteren versenyeztek, Adolf akkor Fejes Dániellel 11. lett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek