Sport
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Jó hír! Lesz magyar játékos a 2026-os darts-világbajnokságon, a sportág legnagyobb eseményén, amelyet hagyományosan a londoni Alexandra Palace-ben rendeznek meg.
A Hungarian Darts Trophy-t szervező Darts Event Kft. kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az elsőszámú nemzetközi szervezet, a PDC-vel kötött megállapodás értelmében az év második felében sorra kerülő Hungarian Darts Super League győztese indulási jogot kap a darts-világbajnokságra.
Öröm, hogy a PDC-nél látják a hazai darts sport fejlődését, a Hungarian Darts Trophy sikerét, így bizalmat szavaztak nekünk, még a selejtezőtorna lebonyolítása tekintetében is
– fejezte ki örömét Takács Péter, a Darts Event Kft. ügyvezetője, aki hozzátette, a magyar versenyzők számára egy komoly motiváció és egyben lehetőséget is kínál a Hungarian Super League, hiszen minden dartsos álma, hogy egyszer a pályafutása alatt a világbajnokságon, a londoni Alexandra Palace-ban játszhasson mérkőzést.
„Bízunk benne, hogy a magyar játékosoknak jelentős felkészülési lehetőséget ad majd a Hungarian Darts Trophy is, hiszen itt is óriási hangulatban tudnak tábla elé állni, ami komoly mentális kihívás a versenyzők számára”
– tette hozzá Takács Péter.
Magyar játékos legutóbb 2008-ban lépett táblához PDC-világbajnokságon, Bezzeg Nándor akkor az első fordulóban kapott ki a holland Vincent van der Voorttól.
A világbajnokságot hagyományosan december közepén kezdik és az újév első napjaiban ér véget.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu