A Liverpool hivatalosan is szerződtette Kerkez Milost a Bournemouth csapatától. Az átigazolás értéke 40 millió font.
Fotó: AFP
Még 2023 őszén meglátogattam néhány magyar barátomat Londonban, és egy kósza ötlettől vezérelve a délnyugat-angliai városba, Bournemouthba is elmentem, ahol a Premier League-ben szereplő csapat a Stoke City ellen lépett pályára a Ligakupában. Természetesen nem ok nélkül néztem meg pont azt a meccset. Kíváncsi voltam a magyar válogatott hátvédjére, az akkor még tizenkilenc éves Kerkez Milosra éles helyzetben. Nem kellett csalódnom: Milos, aki mindössze a nyolcadik meccsét játszotta Angliában, a 2-0-ra végződő találkozó egyik legjobbja volt: a balhátvéd nyerte a legtöbb párharcot a mérkőzésen, emellett ellene szabálytalankodtak a legtöbbször az ellenfél játékosai.
A kilencven perc után videóinterjút készítettem vele, és ami a legjobban tetszett, hogy Milos nem akart angolul válaszolni a kérdéseimre, ragaszkodott a magyarhoz, amit azért nem beszélt folyékonyan a szerbiai Vrbasban felnőtt labdarúgó. Persze Szoboszlai Dominik neve is felvetődött, akivel kapcsolatban elmondta, hogy gyakran beszélgetnek és viccelődnek egymással.
Idén nyártól pedig még több időt tölthetnek egymással, hiszen a Liverpool hivatalosan is szerződtette Kerkez Milost a Bournemouth csapatától. Az átigazolás értéke 40 millió font.
– Igazi megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik és Anglia legnagyobb klubjánál játszhatok. Ezután hazamegyek a szülővárosomba, élvezem a szabadságot, de már alig várom, hogy visszatérjek – mondta el az angol bajnok legújabb szerzeménye a Liverpoolfc.com-nak, aki a kezdetekben, már 11 éves korábban csatlakozott az osztrák Rapid Wien akadémiájához.
Hódmezővásárhely és Győr után egy videóhívás Paolo Maldinivel, az AC Milan akkori sportigazgatójával, s ez indította el Kerkez olasz kalandját: a piros-feketék 2021 februárjában szerződtették, majd egy évvel később a holland AZ Alkmaar csapatához ment, hogy beindítsa focikarrierjét. A lépés bejött: 2023 júliusában a Bournemouth körülbelül 15,5 millió fontot fizetett érte.
Kerkez idén a Premier League balhátvédjei között a hatodik helyen végzett a progresszív labdavezetések számában és kulcsszerepe volt a Bournemouth nagy intenzitású letámadásában. Szeret a védelem mögé betörni, gyakran felfutásokkal segíti a szélsőjét a támadások során. Ennek eredménye, hogy Kerkez Milos több helyzetet teremtett beadásokból tavaly, mint bárki más a Premier League-ben, s mindössze négy védő volt, aki több gólpasszt adott nála az idényben. Gyengesége, hogy a levegőben rosszabbul teljesít – a fejpárbajainak mindössze 36 százalékát nyerte meg –, ugyanakkor földön jó védő: szereléseinek 61,5 százaléka sikeres volt. Így vagy úgy, de a Liverpool egy olyan játékost szerzett meg, aki energikusságával és elhivatottságával tökéletesen illik a klub új korszakának arculatába.
– Mindent beleadok, hogy trófeákat nyerjünk a klubbal, és remélem, néhány gólt is szerzek az Anfielden. Alig várom, hogy halljam a szurkolók hangját – mondta el Kerkez Milos az átigazolásakor.
Mi is.