A magyar gépember
A magyar válogatott csapatkapitánya, ha kitűz maga elé egy célt, kevés dolog képes megállítani.
Kép: Szoboszlai Dominik jövőre is alapember lesz itthon és Liverpoolban, Fotó: Luca Rossini, Forrás: NurPhoto via AFP

Szoboszlai Dominik pályafutásának első éveiből van egy történet, amely jól összefoglalja a magyar válogatott csapatkapitányának eltökéltségét.
Első profi klubjánál, a Red Bull Salzburgnál egy állóképességi teszt rekordját szerette volna megdönteni: Szoboszlai felállt a futópadra, és a magyar labdarúgó újra meg újra arra kérte az edzőit, hogy emeljék a sebességet – egészen addig, amíg végül sikerült túlszárnyalnia a csúcsot.
Az akkor még tinédzser középpályás által elért eredményeket azóta sem tudta megdönteni senki az osztrák klubnál, s ez jól mutatja, hogy ha Szoboszlai kitűz maga elé egy célt, kevés dolog képes megállítani.
E sorok írójának az idei évben az egyik legszebb emléke róla, amikor a Manchester City elleni 2-0-s győzelem után a holtfáradt Szoboszlai arccal a gyep felé fordulva feküdt, mivel a kilencven perc alatt elképesztően sokat robotolt. Akkor közel egy évtized után tudott nyerni a később angol bajnoki címet nyerő Liverpool a City otthonának számító Etihad Stadionban. Miután Szoboszlai „magához tért”, az első ember, aki kezet szorított vele, Pep Guardiola volt, akit sokan a világ legjobb edzőjének tartanak.
Persze neki sem sikerülhet minden. Egyes szurkolók kritizálták a válogatottban nyújtott teljesítményéért, miszerint nem tesz meg eleget a győzelemért. A vb-selejtezőkön elért egy gólja és négy gólpassza 540 játékperc alatt azért egy középpályásnak nem tűnik kevésnek, de ne felejtsük el, amíg a Liverpoolban eurómilliókat érő csapattársai vannak, addig a nemzeti csapatban, bárki bármit állít, hiányzik a minőség játékosfronton, s így nem lehet csak rajta elverni a port.
A liverpooli szurkolók kedvence, a '90-es évek csatársztárjának számító Robbie Fowler még novemberben, a Real Madrid elleni BL-meccs után nyilatkozott Szoboszlairól, aki szerint ő nem az ordibálós típusú játékos, hanem inkább példát akar mutatni a csapattársaknak a teljesítményével. Azt a meccset egyébként az argentin Mac Allister góljával 1-0-ra megnyerték a Vörösök, a gólpasszt Szoboszlai adta…
A legnagyobb bajnokokat nem azzal lehet jellemezni, hogy milyen sikereket érnek el, hanem inkább azzal, hogy egy kudarc után mennyire képesek talpra állni. A magyar válogatott vb-selejtezős veresége Írország ellen mindenkinek fájt, Szoboszlai sem találta a szavakat. De abban biztosak lehetünk, hogy bármit hozzon a jövő év, ő mindent meg fog tenni, hogy válogatott és klubszinten is legyen mire büszkének lenni a magyar futballért rajongóknak.