Tanuljatok, borisszák!

Eddig a borászatok a palackokon lényegében háromféle elnevezést használtak boraik jelölésekor. Találkozhattunk meghatározott termőhelyről származó minőségi bor, földrajzi jelzővel ellátott tájbor, valamint a földrajzi jelző feltüntetése nélküli asztali bor besorolással.

2009. augusztusától viszont azok a borok, amelyeknél a minőség és a hírnév egy földrajzi helyhez kapcsolódik, az oltalom alatt álló földrajzi árumegjelölésű bortípusba kerülnek. Második kategóriát alkotnak az adott termőhelyen, meghatározott módon és szőlőfajtából előállított borok, melyek az úgynevezett oltalom alatt álló eredetmegjelölésű csoportba sorolódnak. A harmadik kategóriába pedig minden más bor került, ezek palackjait semmiféle földrajzi jelzéssel nem kell ellátni, viszont a fajtát fel kell tüntetni.

Az első két csoportba tartozó borok címkézésénél kötelező lesz a részletes termékleírás, melyben a termék jellemző tulajdonságai mellett fel kell tüntetni a sajátos termelési feltételeket, az alkalmazott borászati eljárásokat, az alapanyagként használt szőlőfajta nevét, egy ellenőrző szerv elérhetőségét, valamint egy uniós logót.

Mindezzel az az unió célja, hogy végre egységes listát készítsen a közösségben termelt borfajtákról, s nem mellékesen egységesítse a most vegyesen alkalmazott elnevezéseket. Utóbbi a fogyasztók érdekeit szolgálja, azaz eldönthetjük majd, hogy egy külföldi bor valóban különleges minőségű-e, vagy csak a címkére írta rá annak termelője, forgalmazója.