Csődbe mennek a dohányosok?

Az európai, köztük a magyar dohánytermesztők drámai változások előtt állnak. Az Európai Unió agrárreformja ugyanis a támogatásokat 2010-ig leválasztaná a termelésről, de a gazdák szerint ez maga a halál. Belgiumból, Ausztriából például, ahol már bevezették az új módszert teljesen eltűnt a dohány, s a korábban dohánynagyhatalomnak számító Görögországban is húsz százalékra esett vissza a termelés. Európa forrongó dohánytermesztői most azért küzdenek, hogy a tervezett reformot legalább 2013-ig halassza el az Unió – aztán majd meglátjuk.  

Magyarországon mintegy ezerkétszáz dohánytermesztőt tartanak nyilván, de az általuk vezetett gazdaságok csaknem huszonötezer embernek adnak állandó, vagy ideiglenes elfoglaltságot. Ha a támogatási rendszer valóban megváltozik, akkor Magyarország is pont úgy jár majd, mint Ausztria vagy Belgium, gyakorlatilag megszűnik az ágazat.

– Igen ám, de Magyarország nem Belgium, vagy Ausztria – mondja Pócspetriben Bényei Illés, a Petri Mezőgazdasági Szövetkezet, és egyben a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke –, ahol sokkal jelentéktelenebb volt a dohánytermesztés, mint nálunk. S az is köztudott, hogy Belgium, vagy Ausztria a szociális gondjait is könnyebben meg tudja oldani, mint mi. A dohánytermesztés leállítása ugyanis korántsem csak agrárpolitikai kérdés.

Szociálpolitikai is, hiszen a dohányágazatból kihullottak egy része állami segélyre szorul. Még a két említett gazdag államban is. A dohányt ugyanis az európai országokban általában a szegényebb, iparilag kevésbé fejlett vidékeken termesztik, ahol ha felszámolják az ágazatot, igen komoly szociális feszültségek születnek. Hazánkban is. Fogalmam sincs, mihez kezd majd az a sok ezer ember, akik eddig, ha jól nem is, de azért valamiképp csak megéltek a dohányból.

A mezőgazdaságban találni jó pár ágazatot, ahol rendkívül alacsony a jövedelmezőség, de rosszabb helyzetben aligha van egy is a dohánynál. Itt a felvásárlási ár a bruttó árbevételnek csupán húsz százalékát adja! Ami még a felhasznált energia árát se nagyon fedezi. A másik nyolcvan százalék gyakorlatilag a támogatás, de ahhoz a leadás után hónapokkal később jut a termelő. A termesztést azonban addig is finanszírozni kell, persze hitelből.

– Ilyentájt már a bankokhoz kénytelen fordulni az ember – egészíti ki az iméntieket Sitku András, a Petri szövetkezet raktárosa, aki maga is öt és fél hektáron termeszti a dohányt. – De rendkívül magas a kamat, tizenhét-tizennyolc százalék. Mindezek ismeretében talán már nem is olyan hihetetlen, hogy egy hektáron örülünk, ha száz-százötvenezer forint a nyereség, miközben a termelés költsége meghaladja az egy milliót. S az a szerény nyereség is csak a támogatásokkal érhető el. Ha ezt is megvonják tőlünk, azonnal abbahagyja mindenki a dohányozást. De ez kész tragédia lenne.

- Az én dohányos eszközparkom például közelíti a tíz millió forintot, s miután azok speciális gépek, hajíthatom ki mindet. A földbe meg vethetek bukfencet, hiszen azon a sovány homokon legfeljebb a kalászosok teremnek meg, de hogy hasznot nem hajtanának, az biztos.

A jövőjüket féltő dohányosokkal persze nem mindenki ért egyet, mondván minek támogasson az EU egy olyan terméket, aminek élvezetét legszívesebben megtiltaná. Van benne valami, de a dohányosok válasza is kész. Ha őket lehetetlen helyzetbe hozza az EU, attól még nem fogy majd kevesebb cigaretta meg pipadohány Európában. Benyomul helyettük a dél-amerikai, meg dél-afrikai. Az unió meg majd fizetheti több százezer embernek a szociális segélyt.