Román területekre is szemet vetettek a bárándiak
Megkapta a régen várt országos minősítést, így elkezdődhetett az energiafűz betakarítása a hajdú-bihari Bárándon. A furcsa nevű növényt a helyi önkormányzat és a Bárándért Egyesület kísérletezte ki pár éve.

Kevéssé ismert még, hogy az energiafűznek jelentős fűtőanyag értéke van, ezért a bátrabb bárándi gazdák ettől az esztendőtől már tekintélyes bevételt, és hasznot remélnek eladásából. Minden okuk megvan a bizakodásra, mivel már állami támogatás is kérhető energiafűz telep létrehozására. A betakarítás épp a napokban történik, a termelők több hektárra való szaporítóanyag vágását kezdték el.
A település polgármestere is komoly megélhetési forrást lát az energiafűz termesztésében, majd briketté, fűtőanyaggá alakításában. Az energiafűz olyan nagy népszerűségnek örvend Bárándon, hogy legalább még 8 ezer hektárnyi területre lenne szükség ahhoz, hogy mindenki lehetőséget kapjon a termesztéséhez. Ehhez valószínűleg határon átnyúló együttműködésre lesz szükség a szomszédos Romániával.
Az energiafűz betakarítása jelenleg azon a 3 hektáros bárándi ültetvényen zajlik, ahol 2006-ban honosították meg a fás szárú növényt. A beruházó helyi önkormányzat és a Bárándért Egyesület már akkor sem bízta a véletlenre ennek a különös növénynek a termesztését. Ezért egészen Lengyelországig utaztak, hogy olyan minőségű dugványt vásároljanak, ami alkalmas egy anyatelep létrehozására. Az energiafűz jó táptalajra talált Bárándon. Megfakadt és az idén már a hároméves növényeket takarítják be. Korábban nem is érdemes ezzel fáradozni, mert a három- négy méter magasra megnövő energiafűz ekkor lesz igazán hasznosítható. Sokat számít az első évben elvégzett munka, a talaj minősége, az öntözés, és az esetleges tavaszi műtrágyázás.
Az országos tapasztalat szerint, az energiafűz átlagos hozama hektáronként negyven tonna. Az idei termés Bárándon egészséges, jó-, és nagy mennyiségű. A Bárándért Egyesület nemrégiben megszerezte az energiafűz forgalmazásának jogát. A bevizsgálás után pedig első osztályú minősítést kaptak a szakigazgatási hivataltól. A szakemberek a közeljövőben megismertetik az érdeklődőket a sajátos növény termesztésének folyamatával, amitől a mezőgazdaság szerkezeti átalakulását is remélik. A kétkedőknek tényekkel szolgál a helyi önkormányzat, mivel integrátori megbízást kaptak számos erőműnél, és szerződéseik vannak hazai és külföldi fabrikett gyártókkal és forgalmazókkal.
Az önkormányzat és a Bárándért Egyesület bízik abban, hogy a gazdák még nagyobb kedvet kapnak az energiafűz telepítéshez, mivel az állam ötven százalékos támogatást nyújt hozzá. A termelők ezen kívül minden évben plusz energetikai kiegészítő hozzájárulást is kérhetnek, s a brikettgyártásra is megvan a felvevő piac.