
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Idén 500 millió forint jut az állami génmegőrzési feladatok támogatására, és 100 millió forint a génbanki tevékenység finanszírozására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében - jelentette ki Gráf József szakminiszter egy interpellációra adott válaszában hétfőn a parlamentben.
Herbály Imre (MSZP) azt kérdezte, hogyan tudja a földművelésügyi tárca a génmegőrzés folyamatosságát biztosítani, amikor a növényi génmegőrzéssel foglalkozó intézményeit átadta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek és több felsőoktatási intézménynek.
A politikus kiemelte, hogy a genetikai sokféleség megőrzése a világ minden részén fontos kérdés, mert a termesztésben lévő fajták eltűnése, a fajtaválaszték beszűkülése a növénytermesztés és nemesítés területén egyre aggasztóbbá válik. Ezért a világ jelentős nemesítő társaságai, valamint több ország is már kampányszerűen kezdték begyűjteni a genetikai anyagokat - hívta fel a figyelmet.
Gráf József válaszában hangsúlyozta, hogy jelentős anyagi forrás áll a terület rendelkezésre, amelynek nagyobb részét pályázati úton kívánják felosztani az ilyen tevékenységet végző intézmények között.
A miniszter azt is kiemelte: bevált gyakorlat Európában és a világon is, hogy bizonyos kutatóintézeteket egyetemekhez, főiskolákhoz csatolnak. Herbály Imre elfogadta a választ.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu