220 volt – volt

Van a környékünkön valami vagy valaki, aki valamilyen rejtélyes tevékenységet folytat reggel hét és kilenc óra között, illetve a délutáni műszak végén. Működése abban nyilvánul meg, hogy ilyenkor egy percig van áram, aztán több percig nincs. Számítógépet tönkretenni ennyi pontosan megfelel.

SzurkapiszkaKirály Farkas2009. 07. 18. szombat2009. 07. 18.
220 volt – volt

Múlt pénteken viszont a szokásos áramvisszajövés elmaradt. Okosan felhívtam az áramszolgáltatót – ők szintén okosan elmondták, hogy ez nem az ő bajuk, hanem az enyém: ha nem az egész utca, csak a társasház egyharmada marad áram nélkül, forduljunk a ház kezelőjéhez.

Így kiokosítva felhívtam a kezelőt – ő továbbokosított: ő csak a lépcsőház meg a közös területek problémáival foglalkozik, keressek villanyszerelőt. Ajánlott is valakit; második próbálkozásra a helyes telefonszámot is sikerült megadnia.

Immár teljesen okosan felhívtam a szakembert – ő, amúgy fölöttébb udvariasan és korrekten elmondta, hogy pénteken nem szeretne tizenöt kilométert utazni e csekélységért, viszont példásan eligazított arra nézve, hogy miként keressem meg az amúgy civilek által „Ne piszkáld” dobozt, hogyan nyissam ki és mit mozdítsak benne. Azt is mondta mellesleg, hogy ez a kezelő dolga lenne…

Az útmutatások sikerrel jártak: a kérdéses helyet megtaláltam, szomszédom segítségével kulcs is került a „Ne piszkáld” ajtóhoz, a biztosíték pöckét feltoltuk – és lőn villanydelej.

Köszönöm szépen a tanácsokat, kedves emberekkel hozott össze a sors és a telefon. A kimaradás pedig azóta is folytatódik; talán folyt. köv.?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek