Két fagyi, egyszerre

A probléma nem szegedi specialitás: adott egy csomó választó, aki éjjel aludni szeretne, és van a választók másik jelentős csoportja, akik viszont éjjel kutyálkodni akarnak. Mindkettő kedves a polgármester szívének. Az előbbiek ugyan éjjel aludnának, viszont nappal őssejtet kutatnak, vályogot vetnek, ásnak, már ha nem nyűgösködnek a kialvatlanság miatt. Az utóbbiak ellenben a kutyálkodás örvén pénzt költenek, amit év közben nyilván szintén vályogvetéssel szereztek. A hangos pénzköltés viszont bosszantja az aludni vágyókat. Azért durcáskodnak, mert nem értik, hogy mások miért nem akarnak aludni, mikor annál jobb dolog nincsen, másrészt úgy ítélik meg, hogy ez a fajta szórakozás a nemzetgazdaságra nézve káros. Normális polgármesternek ebben a helyzetben nincs más választása, mint hogy egyszerre próbálja mindkét fagyit nyalni. Szegeden is ez történt.

Csakhogy ez tévút. Az ifjúsági napok nem tud olyan halk lenni, hogy elvi alapon bele ne kössenek. Amíg a fesztivál a belvárossal szemben, a Tisza partján leledzik, addig a nyugdíjas professzorfeleségek háborogni fognak. Ha viszont a jegyző az utolsó pillanatban határozattal megrövidíti a programot – most az áramtalanításról, mint bornírt túlkapásról már ne is beszéljünk –, akkor a fesztiválozók fogják meggondolni, hogy hatezer forintos jegyárak mellett érdemes-e bizonytalan tartalmú szolgáltatást vásárolni. Ami azt jelenti, hogy bezony, előre el kell dönteni, éppen kivel vagyunk: saját fesztiválunkkal, vagy ellene.

És az utóbbi esetben inkább ne is szervezzük meg.