Hogyan látták 56-ot?

Ahogyan az 1940-es évek második felében kialakult a kommunista diktatúra Magyarországon, úgy utasították ki a nyugati világ sajtómunkatársait hazánkból. Noha az ’56-os forradalom alatt mintegy 150 külföldi tudósító vált részesévé az eseményeknek, többségük csak jóval október 23-a után érkezett Budapestre, miután hírét vették a forradalomnak. Jöttüket több tényező is hátráltatta: október végéig vízumra is szükségük volt, a közlekedés összeomlása és a háborús helyzet pedig igencsak megnehezítette a dolgukat.

A tudósítók egy csoportja azonban már a forradalom kitörésekor Budapesten élt. Varannai Aurél az angol Reuters hírügynökség munkatársa volt 1948-ig, amikor először letartóztatták. 1956 szeptemberében azonban kiengedték a börtönből, és a szintén Budapesten tartózkodó John MacCormac rávette, hogy írjon az ő lapjának, a The New York Timesnak.

Marton Endre szintén a börtönből szabadulva fogott újra tudósításba. Még a második világháború vége felé angoltudását hasznosítva újságírónak állt, az AP amerikai hírügynökség munkatársa volt. A Mindszenty József bíborost és Rajk Lászlót elítélő kirakatperek idején feleségével voltak a nyugati hírközlő szervek utolsó helyi tudósítói, riportjaik nagy figyelmet keltettek Nyugaton, de az ÁVO illetékesei között is.

1955-ben feleségével együtt kémkedés vádjával letartóztatták, és titkos tárgyaláson egy katonai bíróság hat év, illetve három év börtönre ítélte őket. Marton Endrét 1956 augusztusában, feleségét már néhány hónappal korábban szabadon engedték, így mindketten tudósíthattak az októberben kitörő forradalomról. Egyik színes riportjában Marton fiatalokról írt, akik szovjet harckocsikat lobbantottak lángra, majd anyjuk szigorától tartva siettek haza, nehogy lekéssék a vacsorát.

Az újabb letartóztatás veszélye elől Marton Endre és Marton Ilona gyerekeikkel együtt az amerikai nagykövetségen kaptak védelmet, de on­nan kijárva mindketten tovább folytatták munkájukat. 1957-ben az amerikai diplomáciai szolgálat segítségével menekültek el Magyarországról.

A bécsi születésű Erich Lessing óvodai és strandfotósként kezdte, majd a második világháború idején a brit hadsereg alkalmazta fotográfusként. A világégést követően továbbra is a politikai események forgatagában maradt, és végigfényképezte az 1956-os magyar forradalmat is. Felvételei rendkívüli jelentőségűek. Mivel az annak idején készült felvételek jó részét a Belügyminisztérium eltüntette, jóval a rendszerváltás után az MTI csaknem harmincat megvásárolt a felvételei közül. Fényképei között számos különleges darab van: az egyik fotón például Nagy Imre az unokájával látható. Hiánypótló képnek számít az a Corvin közben készült felvétel, amelyen Kossuth-címert fest egy férfi egy teherautó oldalára, és kuriózum az a felvétel is, amelyen szovjet zászlókat égetnek. Lessing az 1956-os forradalom és szabadságharc idején végzett munkájáért megkapta az amerikai művészeti szerkesztők díját, 1996-ban pedig Nagy Imre Emlékplakettel is kitüntették.

„Egy osztrák típusú semleges »állapot« a legtöbb, amit az oroszok elérhetnek. A magyarok többsége ezzel már kiegyezik. A vezető pártok – a kisgazdák, a parasztpárt, a szociáldemokraták – programjának közös pontja a Varsói Szerződésből való kilépés. Moszkva ennek a kérésnek talán ellenáll majd. Talán megpróbál megint erőszakhoz folyamodni. Talán visszafoglal majd néhány területet. De ami a politikát és az életet, a gazdasági és társadalmi szerkezetet, a kultúrát, a gondolatok útját illeti, a Szovjetunió ebben az országban nem tud többé mondani semmit. Látható volt ez abból, hogy milyen hévvel tárta ki ez az ország karjait a Nyugat felé.

Ahogy átléptem a magyar határt, úgy éreztem, mintha én szabadítottam volna föl az országot, akkora lelkesedéssel fogadták mindenütt olasz útlevelemet és olasz gépkocsimat. Életemben nem adtam még ennyi csókot, ennyi hiteles csókot. Kalapomba szúrt kis zászlócskákkal érkeztem meg Budapestre, és ezért úgy festhettem, mint egy indián harcos karikatúrája” – elemezte a helyzetet és írta meg első magyarországi élményeit a forradalom kezdetén Indro Montanelli, a Corriere della Sera, a legmagasabb példányszámban megjelenő olasz napilap budapesti tudósítója.

Olaszország helyzete és álláspontja egyáltalán nem volt egyértelmű 1956-ban. Ugyan egy nyugati országról beszélünk, azonban a nyugati világban itt volt kimagaslóan a legerősebb a kommunista párt. Montanelli közelről szemlélte végig az eseményeket, fenti sorai az első na­pokban keletkeztek, elemzése sajnos nem teljesedett be.