Akár fából, bőrből is

Mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz, pénz! Ez ugyan nagy igazság, de nincs még háromezer éve, hogy pénzt használna az emberiség, és olyan időszakok is voltak, amikor a pénzt másfajta fizetőeszközöknek kellett felváltaniuk. A Kr. e. VI. században jelent meg nagyjából egy időben a pénz Lüdiában, Indiában és Kínában. Annak előtte a közgazdaságtan egyik atyja, Adam Smith szerint barterrendszerben kereskedtek az emberek, ám a cserélgetés egy idő után annyira bonyolulttá vált, hogy megszületett az igény egy egységes fizetőeszközre. Smith leegyszerűsített példája szerint ugyanis az volt a gond, hogy ha a pék húst szeretne venni, de a hentesnek nincs szüksége kenyérre, akkor a péknek addig kell keresgélnie és cserélgetnie, amíg nem talál valamit, amit végül húsra cserélhet. Ennél sokkal egyszerűbb volt pénzhez folyamodni.

Az újabb kutatások szerint nem voltak ennyire tiszta barterrendszerek, inkább időbeni eltéréssel adtak egymásnak az emberek ezt-azt. Így aztán szívességeket tettek, ezáltal keveredtek adósságba. David Graeber amerikai antropológus szerint amíg ez működik bizalmi alapon, addig nincs gond, viszont konfliktus esetén már fel kell jegyezni, hogy ki mennyivel tartozik. Ennek számszerűsítéséből jöhetett létre a pénz. Graeber elmélete alapján különösen a hadseregek esetében volt szükség a pénzre, amivel meg tudták ígérni nekik, hogy később különböző javakhoz juthatnak.

A Római Birodalomban már majdnem mindenhol elterjedt a pénz egységes használata, de az is felborult a birodalom bukásával. Ismét előtérbe kerültek a szívességek és hitelek. A következő lépést az jelentette, amikor a középkori Kínában megfelelő mennyiségű érme hiányában bevezették a papírpénzt. Ugyanebben a korban, a keresztes háborúk világában pedig feltűntek az első csekkek. Szép lassan megjelent tehát a virtuális pénz (amiről már szóltunk néhány héttel ezelőtt, amikor a tőzsde kialakulásáról volt szó).

Ha már szóba került a pénz kialakulása, akkor legyen itt néhány sor az első igazi inflációról. A XIII. században Kubláj kán fedezet nélkül kezdett el papírpénzt kibocsátani. Halállal sújtottak le arra, aki nem váltotta be. A kán utódai még felelőtlenebbül nyomtatták a pénzt, hogy fedezzék költségeiket, aminek az lett a vége, hogy a pénz értéke csökkent. Ugyanannyi pénzből már kevesebbet lehetett vásárolni.

„Vespasianus fia, Titus egyszer a császár szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte; erre a császár Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta, »bántja-e a szaga«. Titus tagadó válaszára azt mondta: »Pedig, látod, ez is abból a vizeletből való.«” – jegyezte fel Suetonius. Ebből a párbeszédből származik a híres mondás, miszerint a pénznek nincs szaga (pecunia non olet).

Na de hogyan lehet megadóztatni a vizeletet? A vizelet jó néhány fontos ásványi anyagot tartalmaz, köztük foszfort és káliumot. A Római Birodalomban, de még azután is hosszú évszázadokig kereskedtek ezekkel, mivel fel tudták használni bőrcserzéshez, gyapjú- és lenvászon szövetek fehérítéséhez, mosásához. A nyilvános illemhelyeken éppen ezért agyagedényekben gyűjtötték a vizeletet, mire Vespasianus úgy döntött, hogy ne juthassanak adómentesen ilyen értékhez az illemhelyek tulajdonosai. Idővel a császár maga is létesíttetett nyilvános vécéket.

A pénz elterjedése után nem sokat váratott magára az első pénzhamisítás. A legrégebbről feljegyzett ilyen eset az ókori Hellászban történt. A Szamosz szigeti Polikratész Kr. e. 540-ben hamis aranypénzzel fizette ki tartozását Spártában. Lebukott vajon? Erről már nem szólnak forrásaink.

Julius Caesar volt az első, aki élő emberként a saját arcmását nyomatta pénzérmére. Egy győzelmet követően, halála előtt röviddel döntött úgy, hogy ekképpen örökíti meg dicsőségét.
Ha már Caesar, akkor Kleopátra! Mindannyian úgy tartjuk számon, mint a világ egyik valaha volt legszebb nőjét. A korabeli érméken mégis hosszú, kampós orral ábrázolták. Kinek vagy minek higgyünk?

A papírpénz nem örök életű, és egy idő után egészen meglepő dolgokra lehet használni. Noha a hosszabb élettartam érdekében manapság gyapotból készülnek a magyar bankjegyek, négy-öt évnél tovább nem bírják a gyűrődést. Az Egyesült Államokban az egydolláros bírja a legkevesebb ideig, mindössze másfél évig, a kevésbé használt 50 és 100 dolláros akár kilenc évig is használható.

De mi lesz a bankjegyekből, amikor kivonják őket a forgalomból? Bezúzzák, majd tömör pénztéglákat, tehát briketteket készítenek belőle. A Magyar Nemzeti Bank az így létrejött kiváló fűtőanyagot jótékonysági szervezeteknek szokta adományozni.

Látott már ennél cifrábbat is a világ! Az I. világháborút követő hiperinfláció idején annyira elértéktelenedett a márka, hogy egyes német családok kitapétázták vele a lakásukat.