Kis magyar zászlótan

A zászlók alkalmazása egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen a római légiók, a kínaiak és az arabok is használták már. Igazán elterjedtté azonban a középkori Európa lovagvilágában vált a címerekkel együtt. Mindkettő célja az azonosítás volt, ám amíg a címerekkel az egyének lettek beazonosíthatóak, addig a zászlók elsősorban az egyes katonai közösségek összetartását szolgálták. Egy középkori csatatéren, amit leginkább a zűrzavar szóval jellemezhetünk, kiemelten fontos szerepük volt a zászlóknak.

A zászlóhasználat kezdetein az is komoly jelentőséggel bírt, hogy mi látható a zászlórúd végén, például sas, kereszt vagy feliratos tábla. A hangsúly azonban egyre jobban a lobogó anyagra került.

Az első időkben a latin vexillum szót használták a zászlókra, amelyet a címeres zászlók megjelenésekor felváltott a francia banniere, a német Banner és az olasz bandiera. A német szóból ered a ma oly használatos banner kifejezés is: a honlapokon látható kis reklámok általában keskeny és hosszúkás alakúak.

Az olasz kifejezésnek pedig már a középkorban is fontos jelentéstartalma volt. A középkori hadseregszervezés alapja a bandérium: a XIV. századi Magyarországon a báróknak és főpapoknak bandériumot kellett szervez­niük, ahogyan egy évszázaddal később már a vagyonosabb nemeseknek is. A bandériumok kiállítása természetesen komoly anyagi költségeket rótt a bárókra, ugyanakkor trónviszályok, de akár külső támadások esetén is jól jött a magánsereg. A XV. században a bárói bandérium 400 főből állt, a kiállításukra kötelezett főnemeseket nevezték zászlósuraknak. 
A címeres zászlók vizsgálata so­káig a heraldika, tehát a címertan területe volt. Zászlótan csak a XX. szá­­zad óta létezik, Whitney Smith (1940–2016) amerikai tudós indította útjára a vexillológiát. Magát a szót is ő alkotta meg a latin vexillum kifejezésből. Azután megalkotta a tudományterület saját tipológiáját és terminológiáját, elindította első önálló folyóiratát, megszervezte első nemzetközi konferenciáját, és létrehozta a Zászlótani Társaságok Nemzetközi Szövetségét. Ennek tagja 1995 óta a Magyarországi Zászló Társaság is.

A jelenleg is használatos zászlót és nemzeti címert az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején használták először. A zászló fehér és vörös színeihez a XV. század második felében kapcsolódott hoz­zá a zöld. A piros sáv az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt szimbolizálja. Az 1848. áprilisi törvények XXI. cikkelye alapján a piros-fehér-zöld zászló hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett, így 1848–49-ben már általánosan használták polgári zászlóként. A szabadságharc leverése után természetesen a forradalom jelképe, a háromszínű magyar zászló tiltott jelképnek számított.

A legrégebbi hadi zászlók függőleges tájolásúak voltak, rövidebb oldaluk mentén egy keresztrúdról függtek alá. A katolikus egyház zászlói a mai napig így néznek ki, ilyeneket láthatunk a körmeneteken vagy éppen a csíksomlyói búcsúban. A rövidebb oldal menti felerősítés, ami ma is ismert, aztán gyorsan kialakult, egyszerűen sokkal praktikusabb. A zászlók alakja kezdetben gyakran volt konkáv, egyik oldaluk kettő, három vagy több farokban végződött. Ezeket nevezzük fecskefar­kú­ak­nak, vagy akár úgy, hogy fecskefarok nyelvvel.

Zászló vagy lobogó? Noha a hétköznapi nyelvben sokszor szinonimaként használjuk, van köztük különbség. Zászlót a szárazföldi, lobogót a tengeri seregek vittek magukkal. Az igazi különbség a kettő között a felfüggesztés módja. Amíg a zászlókat rudakra erősítették, addig a lobogókat zsinórra erősítve húzták fel az árbócra.

A magyar történelmi zászlósor néven ismert zászlók együttese 1985 óta része a magyar katonai, állami és helyi ünnepségeknek. Az akkor 17 darabból álló gyűjtemény ma már 23 darabból áll. Ezekből mindig az alkalomnak megfelelően válogatnak, például március 15-én mind a két '48-as lobogó ott van, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén több az Árpád-házi zászló, október 23-án pedig inkább a XX. század felé tolódik el az arány. Olyankor megjelenik közöttük a lyukas zászló is, pedig nem is olyan rég a lyukas zászló helyett a történelmi zászlók között a Tanácsköztársaság és a kommunista Nógrádi Sándor vezette partizánegység lobogóját is láthattuk. 
A zászlósor a magyar hadi múlt legjellemzőbb zászlótípusait vagy a magyar hadtörténet leghíresebb korszakaihoz kapcsolódó zászlókat vonultatja fel, íme: 
1. Honfoglalás kori zászló 
2. Szent István király zászlaja 
3. Az Árpád-házi királyok Árpád-sávos zászlaja 
4. Az Árpád-házi királyok kettős keresztes zászlaja 
5. Az Anjou királyok zászlaja 
6. Hunyadi János kormányzó zászlaja 
7. Mátyás király fekete seregének zászlaja 
8. Zrínyi Miklós zászlaja 
9. A Nyitra vármegyei nemesi felkelők zászlaja a török időkből 
10. Bocskai hajdúhadnagyának zász­laja 
11. Bethlen Gábor fejedelem zászlaja 
12. Thököly Imre fejedelem zászlaja 
13. II. Rákóczi Ferenc fejedelem zászlaja 
14. II. Rákóczi Ferenc lovasságának zászlaja 
15. A Baranyay huszárezred XVIII. századi zászlaja 
16. A jászkun huszárok zászlaja az 1770-es évekből 
17. A Pest vármegyei nemesi felkelők zászlaja a napóleoni háborúk idejéből 
18. 1848-as lovassági zászló 
19. A Magyar Királyi Honvédség zászlaja 1869-ből 
20. A Magyar Királyi Honvédség zászlaja 1938-ból 
21. A demokratikus honvédség zászlaja 1949-ből 
22. Az 1956-os lyukas zászló 
23. A Magyar Honvédség zászlaja 1990-ből