Uralkodók életre-halálra

A magyar történelem egyik legstabilabb és legvirágzóbb korszakát jelentette az a szűk 80 esztendő, amikor I. Károly és Nagy Lajos uralkodott. Utóbbi azonban elkövetett egy óriási „hibát”: fiúgyermek nélkül hunyt el. Ugyan lányára, Máriá­ra hagyta a trónt, de rövidesen hatalmas felfordulás következett, amelyen csak szép lassan tudott úrrá lenni a következő stabil időszak királya, Luxemburgi Zsigmond.

Zsigmond Luxemburgi Károly cseh király és német-római császár, valamint Pomerániai Erzsébet második fiaként született 1368. február 14-én. Keresztnevét nem akárhogy kapta. Szülés közben az apa a palotába hozatta Szent Zsigmond fejereklyéjét, és a császárné fejére helyezték.

Jóllehet másodszülöttként jött világra, házasság révén mégis koronához juthatott. A cél érdekében édesapja már igen korán megtette az első lépéseket. Nagy Lajos magyar királynak ugyanis csak lányai voltak, így 1372-ben a négyéves Zsigmondot már el is jegyezték az egyéves Máriával. Az ünnepélyes kézfogóra 1379-ben került sor, mondhatni, már egész nagyok voltak… A helyzet komolyságát mutatja ugyanakkor, hogy Zsigmond innentől fogva Lajos udvarában nevelkedett, hogy megismerje új hazáját.

A kis Mária vőlegénye igen tehetséges és művelt volt. Beszélt németül, csehül, olaszul és latinul, és valószínűleg tudott írni. Apja Prágában egyetemet alapított, és fiát is magas színvonalú oktatásban részesítette. Hazánkban pedig megtanult magyarul, és már fiatalon komoly hatással volt rá a Szent László-kultusz.

Lajos Máriára hagyta az országot, akit meg is koronáztak. Az öreg király tervei szerint a Zsigmonddal kötött házasság után közösen uralkodott volna az ifjú pár, azonban Lajos terveit halála után többen is keresztülhúzták. Először Horváti Pál zágrábi püspök kereste fel Nápolyban Durazzói Kis Károlyt, és felajánlotta neki a magyar trónt. Erzsébet anyakirályné, Lajos özvegye ezért Du­razzói ellenségei között keresett új jegyest, és el is jegyezték Máriát Orleans-i Lajossal.

Zsigmond erre a lengyel nemességgel kezdett egyezkedni, hogy Lajos másik egykori trónjára lépjen, mire Erzsébet megtiltotta a lengyeleknek, hogy elfogadják uruknak. Zsigmond így inkább Lajos másik lányát, Hedviget segítette a lengyel trónhoz, majd várta a megfelelő pillanatot, hogy rendezze kapcsolatát Máriával. Mivel Orleans-i Lajos időközben meghalt, 1385-ben mégis létrejött az esküvő Máriával, ám Zsigmond bosszúságára koronázás nélkül.

Ráadásul megérkezett Kis Károly, így Zsigmond kellő hadsereg híján bátyjához ment Csehországba, Vencel királyhoz. Az Anjou rokon, Kis Károly dél-itáliai uralma azonban gyenge lábakon állt, talán ezért is indult olyan hamar magyar földre. Mivel a nemesség nem kívánta tovább viselni az „asszonyi igát”, ezért Mária királynő lemondott, Kis Károlyt pedig Székesfehérváron a Szent Koronával királlyá koronázta az esztergomi érsek 1285. december 31-én. A szertartást követően baljós előjelű esemény történt: kifelé menet a király előtt vitt Szent István zászlója beleakadt az ajtófélfába és darabjaira törött. Az új király nem törődött a babonaságokkal, és beköltözött a budai várba, Erzsébet és Mária mellé, akik azonban nem nyughattak. Hű emberükkel, Garai nádorral merényletet eszeltek ki. Az idős Erzsébet megbeszélésre hívta magához Károlyt, miközben Garai egyik embere kést rántott és „rettenetes sebet” ejtett a király fején. Erzsébet elájult, Károly azonban visszaszédelgett lakosztályába, de két héttel később elhunyt.

A megkoronázott magyar király elleni efféle fellépés ritka volt és felháborította a közvéleményt, ráadásul nem oldotta meg az ország problémáját. A Horvátiak kikiáltották Kis Károly fiát, a gyermek nápolyi Lászlót királynak, Erzsébet, valamint a Lackfiak viszont Zsigmondot akarták. Zsigmond bátyja segítségével vissza is tért 1386 tavaszán, hálából Pozsonyt és több Vág menti várat elzálogosította unokatestvéreinek, a morva őrgrófoknak.

Erzsébet személyesen akarta elfojtani a Horvátiak felkelését, mire Garait és a többi merénylőt lemészárolták, a királynékat pedig fogságba vetették. Ekkor választották meg Zsigmondot Magyarország kapitányának, és kegyelmet ígértek a lázadóknak, amennyiben szabadon engedik a királynékat. Ők azonban ezt nem tették meg, sőt, amikor szabadításukra mentek Novigrad várába, akkor a vránai perjel megfojtatta Erzsébetet, és Máriát sem tudták kiszabadítani. Ilyen körülmények között koronázták meg Zsigmondot Fehérváron 1387. március 31-én. A koronázás csak úgy jöhetett létre, hogy az új király tartotta magát a bárók különböző feltételeihez. Zsigmond azonban néhány hónappal később kiszabadította Máriát, pár év múlva pedig az ország teljhatalmú urává lépett elő.