A világ első szuperhőse

Mindössze 18 éves volt III. Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor, amikor első jelentős csatáját megnyerte, méghozzá az illírek ellen. Az ezt követő 15 évben, haláláig rengeteg csatát vívott még, nem egy ezek közül világtörténelmi jelentőségű volt, és egyiket sem veszítette el. Óriási birodalomra tett szert: a Balkántól Egyiptomon és a Közel-Keleten át egészen a mai Pakisztánig, India határáig húzódott.

Hadi sikereit apjának is köszönhette. II. Philliposz a görög falanxot továbbfejlesztve hozott létre egy újfajta nehézfegyverzetű gyalogságot. A görög falanxban nagy pajzsokat és rö­videbb lándzsákat használtak, a makedónban már kisebbek voltak a paj­­zsok, ám hosszabbak voltak a lándzsák. A katonák mozgékonyabbá váltak, és távolabb tartották az ellenséget. A kardok méretén szintén változtatott: a görögök még rövid, tőrszerű kardot használtak, a makedónok már hosszabbat, és a kardvívást is többet gyakorolták. Az újítás igen hatékonynak bizonyult.

Nagy Sándor mintegy hetven várost alapított, és ezeknek nagy részét magáról nevezte el. Leghíresebb ezek közül az egyiptomi metropolisz, ahová megépíttette a 160 méter magas, 50-60 kilométerről is látható világítótornyot, ami az ókori világ hét csodája közül az egyik. De nemcsak magáról nevezett el városokat Alexandrosz, hanem például a lováról is. Buke­phalosz után lett Bukephalia a neve egy indiai városnak, amely közelében egy csatában elpusztult a kedvelt ló. 
Házi tanítója nem más volt, mint a híres görög filozófus, Arisztotelész. Minden bizonnyal szerette tanárát, később egy hadjárat során növénymintákat gyűjtött mesterének egy olyan vidéken, amit addig kevéssé ismertek.

Alexandrosz műveltsége több területre is kiterjedt. Tudományos célú expedíciókat akart szervezni, hogy miért árad a Nílus, vagy például rendbe akarta hozni Mezopotámia csatornarendszerét. Mint a világ egyik leghíresebb hadvezérét, természetesen rendkívül foglalkoztatta a hadtörténet. A trójai háború történetéért olyannyira rajongott, hogy az Iliász egyik példányát állandóan a párnája alatt tartotta.

Ugyan több mint kétezer évvel ezelőtt élt, mégis egész pontosan tudjuk, hogyan nézett ki. Létezik ugyanis egy Azara-herma, ami annak a Nagy Sándor-mellszobornak a római másolata, amelyet Lüszipposz görög szobrász készített a királyról. Alexandrosz hívta meg udvarába az alkotót, aki a hagyomány szerint a történelem első portrészobrait készítette el. A szobrot 1779-ben az itáliai Tivolinál egy Azara nevű spanyol követ által szervezett ásatás során találták meg. Ő odaajándékozta aztán a szobrot Napóleonnak, így került az a párizsi Louvre-ba. A mai napig ez a leghitelesebb ábrázolás Nagy Sándorról.

További érdekesség külsejéről, hogy a két szeme nem volt azonos színű. Egyes források szerint hetero­krómiája volt, egyik szeme barna, míg a másik kék vagy zöld volt.

A nagy stratéga neve a mai napig összeforr nemcsak a hódítással és a hatalommal, hanem a hedonizmus­sal és az alkoholizmussal is. Már fiatal korában is meglehetősen nagyivónak számított, és ez királlyá válásával sem változott. A mértéktelen alkoholfogyasztás egyébként a makedón kultúra része volt. Az ókori világban szinte mindenki tudta, hogy a makedónok vízzel történő hígítás nélkül isszák a bort, amiért a görög városállamok lakói barbároknak tekintették őket.

Nagy Sándor 32 évesen hunyt el, halálában a májzsugorodás és a folyamatos ivás is közrejátszhatott, de az ókori leírások alapján tüdőgyulladással súlyosbított malária vihette el.

Visszatérve az italra: Sándor egy barátja emlékére hatalmas ivóversenyt rendezett, amelyen 41 jelentkező indult. A győztesre egy 26 kilós aranykorona várt! Hígítatlan makedón borból kellett minél többet in­niuk, a legtöbbet, mintegy 15 litert Promachus nyakalta be. Ám az elképesztő tempónak mindenki áldozatul esett: 35-en még ott, hatan másnap haltak bele az alkoholmérgezésbe.

Nagy Sándor halála után óriási lett a felfordulás. Olyannyira, hogy holttestéről is megfeledkeztek! Egy ideig mézben tárolták, hogy megakadályozzák a bomlást, és csak két év után temették el. De a temetés se ment gördülékenyen, ugyanis holttestét felhasználták a koncon marakodók.

Makedóniába, ősei mellé akarták eltemetni, de a halottaskocsit, ami egy kerekeken gördülő aranytemplom volt, egyik legrégebbi barátja, Ptolemaiosz elfogatta. Hogy elkerülje a botrányt, készíttetett egy Alexandrosz-bábut, és azt küldte tovább a gyászkocsin. Az igazi holttestet pedig magával vitte Egyiptomba. Azt, hogy ma hol lehet a nyughelye, nem tudjuk. A XIX–XX.­ században számos feltárás indult, ám egyik sem vezetett eredményre.