Elfogadásban az elsők

Természetesen az 1568-as tordai országgyűlésen kinyilvánított vallásszabadság nem adott olyan teljes vallásszabadságot, mint a XXI. századi demokráciák. A tolerancia eleve nem jelentett a kora újkorban olyan mértékű elfogadást, mint manapság, sokkal inkább a békés együttélés biztosításáról volt szó. Ám abban az időben, amikor sok helyen vallási okból öltek, ez sem volt kevés, és a különböző keresztény felekezetekkel szembeni elfogadó erdélyi magatartás évszázadokkal megelőzött több európai országot is.

A vallási türelem lényegében ismeretlen volt a korabeli Európában, ezért ítélték máglyahalálra még a XV. században a cseh Husz Jánost. Mindezen a reformáció XVI. századi térnyerése sem változtatott. A katolikus egyház eleve eretnekségnek nyilvánított mindent, ami a tanításától eltért, de például Kálvin János is egyetértett a Szentháromságot tagadó Servet Mihály megégetésével.

Luther Márton fellépését követően­ a Német-római Birodalomban 1555-ben megkötött augsburgi vallásbéke kimondta ugyan az evangélikus vallás egyenjogúságát a katolikussal, de a szabad vallásválasztást és -gyakorlást nem engedte meg. Az „akié a föld, azé a vallás” elv (Cuius regio, eius religio) alapján az alattvalóknak követniük kellett a fejedelmek vallását. A református egyházat csak közel száz évvel később, az 1648-as vesztfáliai békék idején vették be az elismert felekezetek közé.

A Nyugat-Európában elfogadott nézet szerint először az angol parlament iktatta törvénybe a felekezeti egyenjogúságot 1653-ban. Ez azonban csak a keresztény vallásokra vonatkozott, és az unitáriusokat kizárták ebből.

Hazánkban az 1526-os mohácsi vészt követően villámgyorsan elterjedt a protestantizmus. Az 1542-től önálló Erdélyi Fejedelemségben az 1550-es évekre a lakosság nagy része a lutheri reformációhoz csatlakozott Já­­nos Zsigmond fejedelemmel együtt, katolikusnak csak a Székelyföld egy része, Csíkszék és néhány főúri család maradt meg.

Az 1557. évi országgyűlés törvényben bevett vallássá nyilvánította az evangélikus vallást, és a katolikussal azonos jogokat biztosított számára. Amikor a magyar lakosság és a feje­delem a reformáció kálvini irányzatához csatlakozott (a szászok megmaradtak lutheránusnak), az 1564. évi tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánította a kálvinizmust is. Az erdélyi reformáció harmadik ága akkor alakult ki, amikor a reformátusok egy része az unitáriusnak nevezett antitrinitárius (Szentháromság-ellenes) tanokhoz pártolt, így tett udvari papja, Dávid Ferenc hatására János Zsigmond fejedelem is.

Az országgyűlés addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, pontosabban a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást, a papoknak pedig az evangélium hirdetését saját tetszésük és értelmezésük szerint.

A rendek által elfogadott határozat kimondta: „Midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem, penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ű lelke azon meg nem nyugodván; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki (…) az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, (…) mert a hit Istennek ajándéka.”

Erdély e téren messze megelőzte ­Európa fejlettebb, nyugati részét, a vallási toleranciában példát mutatott a világnak. Államvallás nem volt, az uralkodói hatalom fölötte állt az egyházinak, de nem volt joga a vallások között bármilyen szempontból különbséget tenni.

Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ugyanebben az időben történt Franciaországban a Szent Bertalan-éji vérengzés, amikor több tízezer hugenottát, tehát francia reformátust gyilkoltak meg. Szintén ekkor jelentette ki a Habsburg császár, hogy inkább váljék lakatlan sivataggá országa, de nem tűri meg a protestáns vallásúakat. 
Erdélyben a vallások békés együttélése akkor is megvalósult, amikor nem protestáns uralkodója volt az államnak. A néhány évvel később trónra lépő katolikus Báthory Istvánt többek között éppen vallási türelme miatt választottak Lengyelország királyává. A vallási konfliktusoktól izzó Európában Erdély a felekezeti béke szigete lett, e törvény tiszteletben tartása teremtette meg annak lehetőségét, hogy a keresztény felekezetek viszonylagos békében élhessenek egymás mellett, saját szellemi érté­keikkel gazdagítsák szülőföldjüket.

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a korabeli Erdélyben nemcsak a négy bevett egyház gyakorolhatta szabadon a vallását, de békében és különösebb atrocitások nélkül a szombatosok, a zsidók, az anabaptisták és az ortodoxok is. Ugyan őket nem bevett, hanem megtűrt felekezetként tartották számon, mégsem háborgatták őket vallásuk gyakorlásában. Így lett a vallásháborúk korában Erdély a vallási béke szigete.

A tordai törvény által szavatolt szabad vallásgyakorlás jogát méltán tekinthetjük a keresztény Európa egyik alapértékének. Mindezekre tekintettel a tordai vallásügyi törvény kiemelt jelentőségű nemzeti értéknek minősül, amelyről az Országgyűlés 2018-ban úgy emlékezett meg, hogy január 13. napját a vallásszabadság napjának nyilvánította.