Túlélni mindenáron!

A teljesen ártatlan Lengyelországot elsőként Németország támadta meg. Ez a németek részéről fontos lépés volt, hiszen Hitlernek a Mein Kampf című művében kifejtett élettérelmélete itt vált először támadó háborúvá. Ez azt jelentette, hogy a német népnek mint felsőbbrendű fajnak joga van ahhoz, hogy országokat megtámadjon, bekebelezzen, német fennhatóság alá hajtson. A második világháború soha nem feledhető tragédiája, hogy a hitleri Németország faji alapon irtott ki embermilliókat, zsidókat, romákat.

Egészen Lengyelország megtámadásáig Németország diplomáciai eszközökkel szerezte meg Csehországot és Ausztriát. Mindehhez akkor még asszisztáltak a nyugati országok, nyílt összetűzést nem vállaltak, azonban 1939. szeptember 3-án – a háborús agresszióra válaszul – Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak.

A Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka értelmében a Szovjetunió is hátba támadta Lengyelországot 1939. szeptember 17-én. Ugyanis az augusztus 23-i, szovjet–német meg nem támadási szerződés titkos részében döntöttek az ország megtámadásáról és későbbi felosztásáról.

Bár a lengyel hadsereg hősiesen védekezett, hetek alatt felmorzsolódott a kettős szorításban. Az utolsó lengyel alakulatok október 6-án adták meg magukat. Lengyelország időlegesen eltűnt a térképről.

Lengyel katonai oldalon 260 ezer fő hunyt el és sebesült meg, a németeknél 11 ezer halottat és 30 ezer sebesültet, 3400 eltűntet számoltak össze. A német fogságba esett lengyel katonák száma 700 ezer fő volt – írta meg a Magyar Nemzet 1999-ben.

A lengyel hadifoglyokat nem kímélték a Szovjetunióban sem. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1940. március 5-én döntött arról, hogy a lengyel hadifoglyok egy részét le­­mészárolják és titokban tömegsírokba temetik el. Ez az esemény a katyni vérengzés néven vonult be a történelembe, a kivégzett lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek számát a különböző becslések 15 és 22 ezer fő közé teszik.

Kiemelten fontos tényező, hogy a lengyel hadsereg tagjai az egész második világháború során sosem adták fel az ellenállást, az emigráció­ban is szervezkedtek. A németek által megszállt területeken pedig a Honi Hadsereg nevezetű szervezet működött titokban. Akik nem maradtak Magyarországon, továbbutaztak a Wladyslaw Sikorski tábornok által szervezett lengyel légióhoz. Sikorski a lengyel fegyveres erők parancsnoka volt az emigrációban, az ő hatására jött létre a Fegyveres Harci Ellenállás is.

Magyarországra összesen 120 ezer lengyel menekült érkezett. Legfőbb istápolójuk Antall József későbbi miniszterelnök édesapja, id. Antall József és Varga Béla plébános lett. A lengyeleket óriási mértékű segítőkészség fogadta nálunk, olyannyira, hogy a számukra kialakított menekülttáborokban (összesen 19), iskolákban lengyel zsidó menekülteket is bújtattak. Már 1939 novemberében megnyitotta kapuit Balatonzamárdi községben a Lengyel Gimnázium és Líceum, amelyet később, összevonva a szikszói iskolával, 1940-ben Balatonboglárra helyeztek át.

Voltak, akik csak időlegesen tartózkodtak hazánkban, míg mások (kb. 10 ezer fő) egészen a háború végéig. Minden táborban orvos és tábori lelkész gondoskodott róluk. A katonák a segítésükre létrehozott segélyalapból havi fizetést kaptak, munkát vállalhattak a mezőgazdaságban és bányában. Összesen 91 lengyel orvos dolgozott Magyarországon.

Henryk Slawik, akit a lengyel Wallenbergként is emlegetnek, az első menekültek között érkezett Magyarországra, az emigrációs kormány megbízottjaként tevékenykedett Budapesten. Id. Antall Józseffel együttműködve folyamatos embermentő tevékenységet végzett. Slawik leányát az Antall család bújtatta; az 1944-es letartóztatása után sem árulta el magyar segítőiket, a maut­hauseni haláltáborban végezték ki. Az 1974-ben elhunyt id. Antall Józsefet 1989-ben a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága, a Jad Vasem posztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel a háború éveiben az elesetteknek és az üldözötteknek nyújtott humanitárius segítségéért.

Az 1945. szeptember 2-án Japán teljes kapitulációjával záruló, a szövetségesek győzelmét hozó háború áldozatainak száma kb. 61 millió fő. Ebből katona 16 millió, civil 45 millió fő. A lengyelek második világháborús története magában foglal reménytelen küzdelmet, összetartást és hősies helytállást egyaránt. Szép példája egy nép túlélni akarásának és legyőzhetetlenségének.

 „1939. szeptember. Itt állunk a magyar határon. Tolongás és zűrzavar. És az önmagunknak ezerszer is feltett kérdés: beengednek-e vajon? Többezres embertömeg: katonák, rendőrök, civilek, fiatal lányok és aggastyánok, gyermekes anyák… Az úttesten összezsúfolt kocsik, szekerek, autók tömegétől alig van mozgási lehetőség. Összefagyva, éhesen és majdnem reménytelenül állunk a (magyar–lengyel) határon. Mögöttünk borzalmas napok és éjszakák, a germán fenevad a hátunk mögött. Beengednek-e? Telnek az órák. És megjön a válasz: a határ nyitva van előttünk. Beengednek. A tömeg meglódul. A katonák arcán újra megjelenik az elszánt önbizalom: a háborúnak még nincs vége, Magyarország csak átmeneti állomás, ahonnan eljuthat az ember valahová, oda, ahol ismét harcba szállhat”. (Lagzi István idézte Mieczyslaw Chrapeket)