Verseny az űrben

Sokáig a Hold vizsgálata csak távcsövekkel folyt, egészen 1957-ig, amikor a Szovjetunió elsőként mesterséges pályára állította a Szputnyik nevű műholdat – ezzel kezdetét vette az űrkorszak. Miközben az amerikai Pioneer szondák sorra kudarcot vallottak, addig 1959 januárjában a Luna–1 6000 kilométerre megközelítette a Holdat, a program második űrszondája pedig szeptemberben már elérte a felszínét. Aztán 1961-ben Jurij Gagarin volt az első űrhajós, aki sikeres űrrepülés után visszatért a Földre. A versenyfutás első fordulóját tehát egyértelműen a szovjetek nyerték meg.

A Zond (magyarul Szonda) programot az űrprogramok szürke eminenciásának is szokták nevezni, a „szülőatyja”, Szergej Koroljov – írta az Élet és Tudományban. Az első két Zond űrszondát a Mars és a Vénusz felé indították, a sorozat többi tagját a Holdhoz.

A Zond–1 1964. április 2-án a bajkonuri űrrepülőtérről startolt. A repülés első hónapjában hatvan alkalommal létesítettek kapcsolatot vele, majd május 14-én végrehajtották az első távirányított, nagy távolságú (13 millió kilométer) pályamódosítást, hogy minél közelebb kerüljön a Vénuszhoz. A korrekciós manővert követően megszakadt a hírkapcsolat. Július 14-én 100 ezer kilométernyire megközelítette a Vénuszt, és elrepült mellette.

Az 1964. november 30-án indított Zond–2 űrszonda célja a Mars megközelítése volt, melyet sikerrel teljesített. Az űrszondával a kapcsolat egy hónappal az indulás után szakadt meg. A Zond–3 képeket készített a Hold túloldaláról, amely a Földről sosem látható.

A Zond kutatási program második szakasza már a szovjet ember leszállását készítette elő a Holdon. Ennek tervezett menetrendjéről így számolt be a Békés Megyei Népújság 1968-ban: „Indulás a Föld körüli parkoló­pá­lyáról, majd a Hold mesterséges holdjává válni, s innen száll le az expedíció egy része a Holdra. Feladatainak elvégzése után a személyzet visszatér a Hold körül keringő űrhajóra, majd annak felhasználásával a Földre.”

A Zond–4 a Föld–Hold–Föld pályán mozgott, ez volt az első ilyen űreszköz. 1968. március 2-án indult útnak, és repülése közben egy távközlési kísérletet is elvégeztek: Popovics és társa egy földi bunkerban tartózkodtak, hangjukat azonban fellőtték az űrbe. Az amerikaiak először azt hitték, hogy az űrhajósok már a Holdhoz közeledve beszélgetnek, de hamar lelepleződött a turpisság – írta az Élet és Tudomány 1999-ben.

A Zond–5 1968. szeptember 14-én indult el, fedélzetén négy teknős és rovarok is utaztak. A teknősbékák jól érezték magukat, sokat mozogtak, és 10 százalék súlyveszteséggel tértek vissza. Szeptember 18-án 1950 kilométerre közelítette meg a Holdat, majd visszafordult, és szeptember 21-én az Indiai-óceánon landolt, hagyományos ejtőernyős leereszkedéssel.

Az 1968. november 14-én elindított Zond–6 megkerülte a Holdat. November 17-én tért vissza a Földre, leszállás közben súlyosan megsérült, ezért halasztotta el a Szovjetunió azt az expedícióját, hogy embert küldjön a Holdra. Pedig már három űrhajóspárost készítettek fel – Leonovot és Makarovot, Bikovszkijt és Rukavis­nyikovot, Popovicsot és Szevaszty­ja­novot –, akik december 9-től Bajkonurban várták a kilövési engedélyt a Hold-expedícióra, hiába.

A szovjetek úgy tervezték a holdra szállást, hogy a legénységet a Szojuz űrhajón vitték volna fel az űrbe, ott a Zonddal összekapcsolódva a legénység átszáll, majd azzal ereszkedik le a Hold felszínére – írta meg 1994-ben a Természet Világa.

A Zond–7 1969-ben elrepült a Hold mellett; színes fotókat készítő fényképezőgépet vitt magával, ami akkoriban ritkaságnak számított. A Zond–8 volt az utolsó jármű e programból 1970 októberében: 1100 kilométerre közelítette meg a Holdat, és fekete-fehér kamerával mozgófelvételeket készített a felszínéről.

Mindeközben természetesen az amerikaiak is indítottak leszálló, térképező, fényképező szondát, azonban eleinte sorra lemaradtak a szovjetektől. A kudarcok nyomán felgyorsított Apollo-program eredményeképpen 1969. július 20-án, az Egyesült Államok keleti parti időzónája szerint 16 óra 18 perckor érkezett meg az Eagle holdkomp az Apollo–11 két űrhajósával, Neil Armstronggal és Edwin E. Aldrinnal a Hold felszínére. Az ­Arm­strong által néhány órával később megtett sétával – melyet tévén keresztül százmilliók követhettek figyelemmel – az USA látványos diadalt aratott hidegháborús riválisa, a Szovjetunió felett az űrversenyben.

Az Apollo–11 küldetése után a NASA még öt alkalommal készített elő sikeres holdra szállást, az Apollo–17 1972. decemberi utazása óta azonban nem járt ember az égitesten.