Vért és könnyeket ígért

Mélységek és magasságok közt hányódó hosszú élete 1874. no­­vember 30-án vette kezdetét. Anglia legnagyobb nem királyi tulajdonban lévő palotájában, az Oxfordhoz közeli Blenheim-kastélyban született. Édesapja, Lord Randolph Churchill neves politikus volt, aki karrierjét a pénzügyminiszterségig vitte a Konzervatív Párt színeiben. Fiát kissé elhanyagolta; Winston visszaemlékezése szerint „apám olyan volt, mint az Isten: sohasem volt jelen, amikor szükség lett volna rá”.

Főúri neveltetésben részesült a Harrow School növendékeként. Apja katonai pályára szánta, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián a 150 fős évfolyamból a nyolcadik legjobb végzős lovastisztként fejezte be a kiképzést. Autodidakta módon tanult tovább, főként beszédírást és szónoklattant, szabadidejében folyamatosan olvasott.

Apja halála után másodszülött fiú­ként anyagi nehézségekkel nézett szembe, ezért jövedelmét a londoni lapoknak küldött riportok honoráriumával egészítette ki, a helyszínekre pedig katonamundérban és állampénzen utazott. Így járta meg Kubát, ahol rászokott a később elmaradhatatlanná vált szivarra, aztán az indiai Bombayben váltak szenvedélyévé a finom alkoholos italok (whisky, pezsgő).

A múlt század első esztendejében hagyta ott a hadsereget, életét onnantól kezdve a politika uralta. Hol fent, hol lent, számos ellentmondással dúsítva. Karrierje állomásainak felsorolására igencsak szűk lenne rovatunk, csupán néhány epizódot villantunk fel. Első mandátumát a konzervatívok színeiben szerezte, de négy év alatt úgy összeveszett a párt összes vezetőjével, hogy légüres térbe került, és átült a liberálisok közé. Szépen ívelt felfelé a karrierje, 1911-ben kinevezték az admiralitás első lordjává. Karrierjét az 1915-ös, katasztrofális kimenetelű gallipoli partraszállás törte derékba, amely az egyik legnagyobb angol vereség volt a Nagy Háború alatt – lemondott, és katonának állt.

A kormányfő azonban 1917-ben visszahívta. Előbb hadfelszerelési, majd hadügyi, végül gyarmatügyi miniszter lett. A gyakori tárcaváltások oka az volt, hogy folyton összeveszett az adott terület összes szakpolitikusával. Ez odáig ment, hogy 1923-ban szakított a liberálisokkal, és visszalépett a Konzervatív Pártba. „Bárki pártot válthat egyszer, de a visszatérés leleményességet igényel” – mondta ekkor.

Az újabb világháború idején, 1940-ben VI. György király őt kérte fel, hogy alakítsa meg nemzeti egységkormányát. Churchill politikáját a megadás teljes elutasítására és a háború folytatására helyezte. Első miniszterelnöki beszédében hangzottak el e híres szavak: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” Az angliai csata csúcspontján pedig ezt nyilatkozta a légteret védő brit pilótákról: „Soha még az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek ilyen sokan ilyen sokat ilyen keveseknek.” De mind közül talán a legismertebb mondatát a második el-alameini csatában aratott brit győzelem alkalmából mondta: „Ez nem a vég. Még csak nem is a vég kezdete. Ez a kezdet vége.”

Amikor már bizonyossá vált, hogy a szövetségesek megnyerik a háborút, előbb Sztálinnal, később Roosevelttel, majd annak utódjával, Harry S. Truman amerikai elnökkel átrajzolták az európai és ázsiai határokat. Csak a saját birodalmi érdekeikkel törődtek, Kelet-Európát önös érdekeik alapján adták-vették.

Churchill megnyerte ugyan a háborút, de elveszítette a békét, mert a harcok elülte utáni legelső választásokon csúfosan elbukott. A Munkáspárt 1951-es választási veresége után ismét ő lett a miniszterelnök, azonban 1955-ben – több agyvérzést követően – környezete nyomásának engedve lemondott.

Churchill élete jelentős részében mániás depresszióval küzdött, amit „fekete kutyájának” nevezett. Cle­men­tine Hozier-vel kötött házasságából öt gyermeke született, közülük Sarah lánya alkoholista lett, Diana öngyilkosságot követett el, és sosem rendezte ellentmondásos viszonyát fiával. Szellemi és fizikai állapotának hanyatlásával depressziója egyre súlyosabbá vált, utolsó évei búskomorságban teltek.

Kilencvenedik születésnapján a kortól és a csapásoktól megtört öregember jelent meg, majd néhány hét múlva, 1965. január 12-én újabb, végzetes agyvérzést kapott. II. Erzsébet királynő rendelete alapján nyilvános ravatalozást és állami temetést kapott – 1914 óta ez volt az első és máig egyetlen alkalom, hogy a királyi családon kívüli személy ebben a megtiszteltetésben részesült.

LEGENDÁS MONDATOK CHURCHILLTŐL:
 A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval. 
 Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak, hogy elfedje a tárgyat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést. 
 Amikor a sasok hallgatnak, a papagájok kezdenek fecsegni. 
 Nemcsak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat. 
 Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről. 
 Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget. 
 Kész vagyok a Teremtővel való találkozásra. Hogy a Teremtő felkészült-e erre a megpróbáltatásra, az más kérdés.