Betyárok a Bakonyban

Az oszmán-török eredetű betyár szó jelentése: facér, foglalkozás nélküli legény; a XVIII–XIX. század fordulójától tolvajt, útonállót is jelentett. Sok katonaszökevényből is betyár lett előbb-utóbb. A romantika irodalma a társadalommal önhibáján kívül szembekerülő, a bűnök mellett erényekkel is ékeskedő népi hősként ábrázolta a betyárokat. Kegyetlenségeik ellenére alakjukat gyakran legenda övezte, merthogy a szabadság ideálját testesítették meg. 

Száz arany a vérdíj 

Sobri Jóska (vagy Zsubri Jóska) eredeti neve Pap József volt, és a Vas vármegyében lévő Erdőd majoron született 1810-ben; betyárnevét a Sopron vármegyei Sobor faluról kapta, ahonnét édesapja származott. Egészen korán, inkább legénykedésből, mint bűnöző szándékkal részt vett egy bakonyi disznólopásban és a jószág értékesítésében. A törvényszék a kár megtérítésére és a szombathelyi börtönben letöltendő kétéves büntetésre, emellett negyedévenként 25 pálcaütésre ítélte. 

A néphagyomány szerint a börtönben komoly változáson ment keresztül, romantikus történetek születtek a Benkő Lázár nevű porkoláb (börtönőr) feleségével létesített szerelmi kapcsolatáról. Egyik rabtársától tanult meg írni, olvasni, szabadulása után cifra ruhákat viselt. A mendemondák egy része szerint az említett porkolábné segítségével szökött meg, míg mások szerint (és ez a valószínűbb) rendesen kitöltötte büntetését. 

Később, 1835-ben a társával, Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, de Jóskának sikerült megmenekülnie, és ettől kezdve a bujdosó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein, leginkább a Bakonyban garázdálkodott. Főként gazdag számadó juhászokat és kereskedőket fosztogattak. 

Sobri Jóska egyik leghíresebb tette 1836-ban Kónyban a győri káptalan pénztárának a kirablása volt, amikor az uradalmi számtartó minden vagyonát elvette. A befolyásos Hunkár Antal politikus, táblabíró, későbbi főispán kirablása végzetes lett számára: szigorú hajtóvadászatot rendeltek el, fejére száz arany vérdíjat tűztek ki. Egyébként az ellene kiadott körözőlevél szerint „sudár termetű, fehér bőrű, csinos arcú” legény volt. 
Menekülés során Sobri kétfelé osztotta a csapatát: az egyik az alvezére, Milfajt Ferkó vezetésével a Vértesbe húzódott, a másik, vele az élen, a Bakonyon át Tolna felé tartott. Sobriékat 1837. február 17-én Lápafőnél kerítették be a császáriak, a kibontakozó csatában a betyárok nagy része életét vesztette. A tűzharcban állítólag a rablóvezér saját maga ellen fordította pisztolyát. 

A nép ajkán idővel különféle mendemondák kaptak szárnyra arról, hogy Sobri mégiscsak kimenekült a tűzharcból. Egyesek szerint később az Alföldön gazdálkodott, míg mások biztosan állították, hogy az Egyesült Államokba települt át. A valóságot és a legendát ötvözi a 2002-ben bemutatott, Sobri – Betyárfilm című játékfilm. 

Megtorlás a Látó-hegyen 

Milfajt Ferkó 1807-ben született a Veszprém vármegyei Dabronyban juhászok gyermekeként. Huszonnégy éves korában került először összeütközésbe a törvénnyel, ekkor a csornai úriszék két év börtönre és félévenként 25 botütésre ítélte. 

Sobri Jóska bandájába kerülve hamar a vezér legkedvesebb cimborája, bizalmasa, tanácsadója és alvezére lett; hat osztályt végzett, így írástudásával is kitűnt a társai közül. Miután 1836-ban Sobrival kirabolták Hunkár Antal szolgagyőri kastélyát, Milfajt a csapat egy részével a Vértes felé vonult. A menekülés közepette egy ütközet során az alvezér véletlenül saját magát lőtte meg, így a sebesült betyárt elfogták. 

December 24-én, szenteste a veszprémi rögtönítélő bíróság kötél általi halálra ítélte, és fel is akasztották a vármegyeháza udvarán. „De a nyilvános, jelképes megtorlást sem kerülhette el. A legenda szerint teste elrettentésképpen évekig függött Veszprém határában, a Látó-hegyen ácsolt emelvényen – olvasható a Veszprémi Várbörtön Látogatóközpont »betyárok cellájának« tablóján. – A kivégzés előtt Bucher Ferenc veszprémi festő lerajzolta Milfajtot. Az ép test és a szimbolikus cifraszűr megörökítése fontos volt, ekkor született Milfajt legendája. Meghalt egy valódi bűnöző, és megszületett egy népi hős.” 

Kegyetlenségben az élen 

Savanyú (vagy Savanyó) Jóska 1841-ben született Izsákfán, mélyen ­vallásos család gyermekeként. Birkalopás miatt került először össze­­ütközésbe a törvénnyel, majd betyárnak állva végigkalandozta a dunántúli vármegyéket. 

Elsősorban kisnemeseket, módos parasztgazdákat, falusi kereskedőket és tehetősebb iparosokat rabolt ki bandájával. Különös kegyetlenség jellemezte őket, áldozataikat gyakran megverték és megkínozták.

Először 1860-ban töltött el nyolc hónapot a veszprémi várbörtönben fegyveres rablásokért. Ült később is súlyos testi sértés miatt, de jó ideig megúszta a rablásokat, gyilkosságokat. Az 1880-as évekre Magyarország legkeresettebb betyárja a cimboráival sikeresen bujkált a Bakony sűrű erdőségeiben, miközben egyre kegyetlenebb lett. 

Végül bandájának egyik tagja adta fel a pandúroknak a kitűzött vérdíj és bosszúvágy miatt, 1884 tavaszán a Tapolca környéki Halápi csárdában fogták el mulatozás közben. Bírósági tárgyalásán 29 bűntettel vádolták meg, köztük rablással, emberöléssel, súlyos testi sértéssel és hatóság elleni erőszakkal. Gyilkosságot nem tudtak rábizonyítani, de még így is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 

Több mint húsz évet börtönben töltött, végül 1899-ben a jó magaviselete miatt kegyelmet kapott. Túl a hatvanadik életévén Tótvázsonyban szabóműhelyt nyitott, de 1907-ben öngyilkos lett. Búcsúlevelében azzal indokolta tettét, hogy a reumája miatt kibírhatatlan fájdalmak gyötörték.