Trianoni térkép-diplomácia

Miközben mi, magyarok joggal érezzük úgy, hogy nem voltak érdemi, minden felet meghallgató tárgyalások az első világháború végén, valójában a győztesek Magyarország képviselői nélkül megtárgyalták egymás között, hogy mi történjen hazánkkal. Miközben azt hirdették, hogy a cél nem más, mint a nemzetek önrendelkezése, sem az érintett területek nemzetiségi összetételét, sem a magyar szempontokat nem vették figyelembe. Az utódállamok és azon országok, amelyek Magyarország feldarabolásában voltak érdekeltek, elkészítették saját nemzetiségi térképeiket, amelyek a valóságnál jóval nagyobb mértékben mutatták a nem magyar, elsősorban az érintett utódállamokat alkotó nemzetek arányát – foglalta össze a szomorú történéseket Jeney János György a Nemzeti Összetartozás Intézetének konferenciáján, amelyen a Kárpát-medence magyarságának képviselői a helyi identitás fontosságára és a szülőhely, az otthon közösségformáló erejére hívták fel a figyelmet. 

A népszámlálásra épült 

A béketárgyalások előtt gróf Teleki Pál földrajztudós (későbbi miniszterelnök) felismerte, hogy a diplomáciai utak szinte teljesen zárva vannak a vesztes országunk előtt, ezért tudományos kapcsolataira próbált támaszkodni. A győztesek a földrajzi háttéranyag kidolgozásával az Amerikai Földrajzi Társaságot bízták meg. Teleki ismerte a győztes kormányok mellett dolgozó földrajztudósokat, néhányukkal levelezett, így kapcsolatba lépett az amerikai földrajztudomány vezető képviselőivel, köztük Isaiah Bowmannel és Lawrence Martinnal. 
Az amerikai küldöttség – amely az Inquiry nevű program keretében gyűjtött információkat a világháború után kialakítandó új határokról – rendkívül sok térképet gyűjtött be különböző forrásokból. Köztük voltak a Teleki által átadott magyar térképek is, melyeket Martin ezredes vitt magával 1919-ben Budapestről Párizsba. Martin később úgy nyilatkozott: „A magyar kormány szolgáltatta a legpontosabb térképeket a béketárgyalásokra.” 

A magyar tudósok ugyanis (az idő rövidsége ellenére) csak erre a tárgyalásra készített kiváló munkákat akartak bemutatni, köztük a legismertebb a Teleki Pál által készített, közismert nevén vörös térkép. Ez a népsűrűség alapján ábrázolja Magyarország etnikai összetételét az 1910-es népszámlálás adatai alapján. Az elnevezést a térkép közepén látható nagy, vörössel színezett magyar tömb adta. A térképen egy négyzetmilliméter ezer lakost jelentett, egyszerre mutatta a népsűrűséget, a lakatlan területeket és az etnikai arányokat. 
Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar térképek valós népszámlálási adatokon alapultak, és mindig feltüntették az adatforrásokat is – szemben a kisantantországok által benyújtott térképekkel, melyek sokszor ismeretlen forrásból dolgoztak, és a bemutatott adatok gyakran köszönőviszonyban sem voltak a hivatalos statisztikákkal. Ez utóbbi különösen súlyos következményekkel járt, hiszen ezek az elnagyolt, propagandisztikus térképek torzították a valóságot. 

Jeney János György, a Magyarságkutató Intézet térképész kutatója 2022 nyarán a világ térképészeinek színe-java előtt mutathatta be Párizsban, hogyan is néztek ki valójában Nagy-Magyarország etnikai arányai a tragikus békediktátum előtt. Azokat az eredeti térképeket tárta a Nemzetközi Földrajzi Unió 100. világkongresszusa elé, melyeket a 1920-ban, a házi őrizetbe zárt magyar delegáció nem mutathatott meg a békekonferencia döntnökeinek. Egyedül Teleki Pál jól ismert etnikai térképe kapott epizódszerepet. 

Hamis ábrázolások 

Miközben a (kis)antantállamok küldöttei hamis ábrázolásokkal vakították a konferencia amúgy is elfogult tagjait. A románok által „tollba mondott” ábrázolás szerint például a teljes Hargita-hegyvonulat színromán volt, és jellemzően egész Erdélyben román többséget mutattak ki, a valójában lakatlan vagy csak néhány pásztor által lakott hegyvidékeken is. A kutató előadásán a nemzetközi közönség egy része döbbenten szembesült azzal, hogy ez a terület valójában túlnyomórészt magyar lakosságú volt, vagy épp lakatlan. 

Előre el volt döntve? 

A kérdés, hogy valóban Trianonban döntöttek-e a határokról, máig vitatott. A kutató szerint a határok sorsa már előre el volt döntve, a brit titkosszolgálat pedig még a térképek eljuttatását is megakadályozta: egy példányt például a határon foglaltak le, amikor azt Angliába próbálták kijuttatni. Bár az amerikai békedelegáció tudta, hogy a Teleki-féle térképek hitelesek, nem vállalták a konfliktust a britekkel és a franciákkal, és távol maradtak a végső döntéshozataltól. 

A magyar államvezetés, ezen belül kiemelten Teleki, mindent megtett annak érdekében, hogy megpróbálja Magyarország veszteségeit minimalizálni. Egyértelmű, hogy a magyarok által készített térképek voltak a legobjektívebbek és legrészletesebbek, miközben a győztesek által benyújtottak elnagyolt és alacsony színvonalú munkák (ezt utólag még Amerikában is elismerték). Az a tény, hogy ezeket nem vették figyelembe a győztesek, és a békekonferencia nyilvános szakaszában nem is nézték meg őket, nem von le semmit ezen anyagok szakmai színvonalából. Ahogy gróf Teleki Pál azon érdemei­ből sem, ahogy megpróbálta ezeket eljuttatni a győztesekhez. 

Napjainkban a történészek, térképészek és tudósok közös felelőssége, hogy a múlt elhallgatott fejezeteit feltárják. Jeney János György munkája rávilágít arra, hogy részrehajló vagy torzított térképek politikai fegyverként szolgálhatnak – ahogy szolgáltak is hazánk feldarabolásához.