Emberevéssel vádolt ártatlanok pere
A magyar történelem egyik tragikus eseménysorozata mintegy 250 évvel ezelőtt zajlott Kemencén. Alaptalanul vádoltak meg cigányokat eltűnt emberek meggyilkolásával és emberevés bűntettével, közülük negyvenegyet kivégeztek. Az áldozatok emlékére nemrég emlékkövet állítottak és ünnepi szentmisét tartottak a Börzsöny szívében fekvő faluban.
Kép: Az egykori vármegyeháza tömlöcében zsúfolták össze a bűnösnek tartott személyeket, Fotó: Borzák Tibor, Forrás: Szabad Föld
Talán az olvasók némelyikében is felvetődik a gondolat, hogy mi értelme van több mint kétszáz év távlatából egy ilyen históriát előbányászni. Bennünk is felmerült, hogy lehet-e megnyugtató módon állást foglalni, és az igazság kiderítésével, a döntő bizonyítékok feltárásával határozottan kijelenteni, hogy ez az egész szörnyű történet nem más, mint az akkori igazságszolgáltatás tévedése. Justizmord, azaz ártatlan emberek kivégzése volt téves bírói ítélet alapján? Egyértelműen igennel kell válaszolnunk – írja a szerzőpáros, Puskás Péter és Végh József az Előítélet és vérpad (Az emberevéssel vádolt cigányok pere) című könyvének előszavában. Az alapos kutatómunkára és a források elemzésére épülő kötet eddig kétszer, 1997-ben és 2021-ben jelent meg, melynek nemcsak helytörténeti jelentősége van, hanem a cigányság egyetemes történetének megismeréséhez is nagyban hozzájárul.
A XVIII. század végének legnagyobb szenzációja két, ártalmatlannak tűnő esettel kezdődött: 1782 márciusában elfogtak és előállítottak egy családot, Zsigárd Istvánt és feleségét, Kuraly Máriát, valamint fiukat, Zsigárd Mihályt. Azzal vádolták őket, hogy betörtek a viszokai mészárszékbe és a felsőalmási jegyző kamrájába, utóbbit ki is fosztották. Az ügy azonban itt nem ért véget, a családfő a botozások hatására nemcsak lopásokat, hanem egy emberölést is magára vállalt, s ezt követően a hatóság nyomozásba kezdett.
Megindult az áradat, Zsigárd összesen 15 rendbeli állítólagos rablógyilkosságot vallott be, az újonnan letartóztatott emberek pedig szinte egymásra licitálva további eseteket soroltak, így a perben összesen már 31 gyilkossággal kellett elszámolniuk. Amit persze nem tudtak megtenni, mert nem követtek el ilyen súlyos bűncselekményt. Abban a reményben, hogy a helyszínelés során megszökhetnek, többen még azt is vállalták, hogy megmutatják, hol hantolták el az állítólagos tetemeket. Persze ez sem járt eredménnyel, sőt azt követően még keményebbek lettek a kínzással való kényszervallatások, annak ellenére, hogy Mária Terézia 1767-ben megtiltotta az efféle brutalitást.
A vallatók bizonyítékokat akartak, hisztérikusan kérdezgették, hová tüntették el az áldozatok tetemeit, mire az egyik gyanúsított a verésektől elszenvedett fájdalomtól elcsukló hangon azt válaszolta, hogy megették őket. Ettől kezdve több vármegyére kiterjesztve valóságos hajtóvadászat indult a cigányok ellen, holott védőjük szerint is jogilag teljesen megalapozatlan volt a vád ellenük, ártatlanságukhoz nem fért kétség.
Végül több mint kétszáz embert gyűjtöttek be és tartóztattak le. Hamarjában megtelt a kemencei vármegyeháza tömlöce, ahol összezsúfolódva vártak sorsukra az emberek. A jegyzőkönyvet szlovák nyelven írták, amit latinra is lefordítottak. Az emberevés bűnére 84 esetben történt beismerő vallomás, ezért is nevezték őket a perben „veszedelmes söpredéknek”.
Negyvenegy vádlottat ítéltek halálra 1782. augusztus 10-én és 21-én. A kivégzéseket a Kemence és Perőcsény közötti Nyúzóvölgyben, valamint Báton és Csábon hajtották végre. Az asszonyokat pallossal lenyakazták, a férfiakat felakasztották, lábuknál fogva kerékbe törték, a legfőbb bűnösöket pedig felnégyelték és testrészeiket elrettentésül kiszögezték egy szégyenoszlopra. A halottakat a jelen lévő cigányokkal szerszám nélkül, csupasz kézzel hantoltatták el.
A kegyetlen históriának nagy európai visszhangja volt. II. József császár a Wiener Zeitung 1782. augusztus 31-i számából értesült a történtekről, és azonnali magyarázatot követelt a Hont vármegyei ügyről. Kormánybiztost küldött a helyszíni vizsgálatok lefolytatására, rendeletben megtiltotta a további vádlottak kivégzését, és az ítélet végrehajtása előtt minden rendkívüli esetet fel kellett terjeszteni az uralkodóhoz, aki kegyelmet adhatott az elítéltnek. A bírák végül felmentettek mintegy ötven embert, de további halálos ítéleteket is kiszabtak az ügyben, melyeket a császári kegyelem szerint börtönbüntetésre, kényszermunkára és száműzetésre változtattak. Gondoskodtak az árván maradt gyerekek további sorsáról is.
Eljött a megbékélés ideje
A Kemencén történtek után 200 évvel, 1982-ben a Nyúzóvölgy területén a meghurcolt cigányok emlékére kopjafát állítottak, majd a 240. évfordulón, 2022-ben a megbocsátás szellemében emléktáblát avattak a hajdani vármegyeháza falán és szentmisét tartottak az áldozatok és a kegyetlenségeket elkövetők lelki üdvösségéért. Idén október 19-én pedig a kivégzések helyszínéhez közel emlékhelyet alakítottak ki, ahol emlékkövet helyeztek el. Ezen az eseményen beszédet mondott Pongrácz János, Kemence polgármestere, Mezei István, a Farkas János Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténész, az ünnepi szentmisét pedig dr. Székely János megyés püspök, a Magyar Püspöki Kar elnöke mutatta be. – Sajnos, a modern kor növekvő társadalmi kockázatai különös okot szolgáltatnak arra, hogy a többször is feledésbe merült kemencei tragédia tényeivel, lényegével szembenézzen a magyar társadalom, saját története részeként tudatosítsa az egészet, erkölcsi elégtételt szolgáltasson legalább a túlélők leszármazottainak. Amitől valamennyien szabadabbá válunk, mert hiszen öntudatlanságunkban is nyomaszt az ismeretlen emlék, mindenkit, mert ez az emlék nem rossz álom, hanem igazi, meg nem gondolt gondolat a régmúltról, annak előzményeiről, ténylegességéről és fel nem tárt, máig folytonos hatásairól – mondta beszédében Mezei István, aki régóta szívén viseli a kemencei tragédia áldozatainak sorsát, korábban pedig emléktáblát állíttatott az 1848/49-es magyar szabadságharc cigány hőseinek a Hadtörténeti Múzeum udvarán, valamint alapító-menedzsere a világon is egyedülálló magyar cigány futballistákból álló, verhetetlen válogatottnak.
