A legfényesebb diadal

Hollandia nemzeti hőse, „sok-sok tengeri ütközet győztese, Ruyter Mihály admirális és fényesen öltözött kísérete könnyezve-nevetve ölelget-csókolgat 26 rongyos, csontig fogyott, mocskos férfit, majd együtt éneklik, azok hollandul, ezek magyarul a közös genfi nótára, a szabadulásért hálálkodó zsoltárt 1676. február 11-én a nápolyi kikötőben horgonyzó hollandiai hadiflotta zászlóshajóján" – írta Makkai László történész a 300. évfordulón, 1976-ban az Élet és Tudomány hasábjain. Miért lettek gályarabok a kiszabadult férfiak, és ki volt Ruyter Mihály admirális? Ennek jártunk utána. 

Leláncolt foglyok 

A protestáns prédikátorok az 1670-es években a Habsburgok abszolutista törekvéseinek és a vallásüldözésnek lettek az áldozatai. Szelepcsényi György esztergomi érsek királyi helytartóként 1673-ban rendkívüli törvényszéket állíttatott fel Pozsonyban, amely elé a következő évben 700-nál is több evangélikus és református lelkészt, iskolamestert, tanítót, kántort idéztetett be az ország egész területéről. A vád ellenük hivatalosan nem vallásuk, hanem magatartásuk, azaz hűtlenség, lázadásra való felbujtás és a törökkel való összejátszás volt – írta meg a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma. 

Az ezt követő büntetések – börtön, kényszermunka – után az életben maradtak közül 42 prédikátor továbbra sem tagadta meg hitét, őket 1675-ben Triesztbe hajtották, ahol fejenként 50 aranyért gályarabnak adták el őket. Közülük 32-en jutottak el Nápolyba. Voltak, akik Buccari kikötőjében raboskodtak. A prédikátorokat az evezőpadokhoz láncolták, és nagy fizikai megpróbáltatásoknak tették ki őket. 

„A prédikátorok üldöztetése nemcsak a hazai, hanem a külföldi protestáns közvéleményt is felkavarta. Az angol alsóházban, a holland rendi gyűlésen szenvedélyes felszólalások hangzottak el, beavatkozást követelve a magyarországi vallásüldözésbe. Svájci, svéd, német kérések, tiltakozások is érkeztek a császári udvarba, ahol a legszívósabb agitációt Hanel Bruyninx hollandi követ fejtette ki a prédikátorok szabadon bocsátása érdekében” – hangsúlyozta Makkai László. 

Ausztria és a vele szövetséges Spanyolország Franciaország ellen harcolt, és szükségük volt Hollandia segítségére. Ennek egyik feltételéül szabták, hogy az osztrák császár kegyelmezzen meg a gályarab prédikátoroknak. A holland kormány elrendelte De Ruyter tengernagynak, hogy miközben a spanyol hajóhad megsegítésére indul, szabadítsa ki a gályarabokat. A nápolyi spanyol alkirállyal megegyezett, majd 1676 februárjában a hajójára felvette az életben maradt 26 gályarab prédikátort, akik Velencén át Svájcba utaztak. Később a Buccariból kiszabadultak is csatlakoztak hozzájuk. 

Film is készült 

„Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam” – fogalmazott Michiel de Ruyter admirális, amikor megmentette a rabokat. A tengernagy több értékelés szerint is már életében legendává vált, később a történelem legkiválóbb tengernagyjai közé sorolták. 1673-ban lett a holland flotta parancsnoka, számos hadi sikert aratott az angolok, a franciák és a svédek ellen. 1676 áprilisában összecsapott a francia hajóhaddal, a csatában egy ágyúgolyó mindkét lábszárát összezúzta, majd hat nappal később belehalt a sérülésbe. 

Hollandiában folyamatosan megőrzik emlékét. A holland haditengerészetben már a XVII. századtól hajót neveznek el De Ruyter admirálisról, a mindenkori De Ruyter a holland flotta zászlóshajója. 1970 és 1981 között Michiel de Ruyter portréja szerepelt a holland 100 guldenes bankjegyen. 2015-ben jelent meg a mozikban a Michiel de Ruyter című holland film, amely a tengernagy életét dolgozza fel – a filmet Magyarországon Az admirális címmel mutatták be. 

A mártírság jelképe 

„A Habsburg-abszolutizmus politikai csődje után a vallásüldözés nemzetközi botrányba fulladt, Magyarországon összeomlott, s magával rántotta az abszolutista kísérlet utolsó esélyeit is” – írta Makkai László. Két évszázaddal később, Debrecenben 1895-ben emlékoszlopot állítottak a gályaraboknak, amelyet 1991-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatása során, a kiengesztelődés jeléül megkoszorúzott. Az emlékmű tábláján De Ruyter neve is helyet kapott. „Az emlékoszlopon bronzból öntött gálya mint a mártírság jelképe, nyitott biblia II. Tim 4.7. versével és cserkoszorú látható, oldalait aranyozott feliratok borítják” – írta meg a Magyar Hírlap 1895 szeptemberében, az avatást megelőzően. 
Néhány évtizeddel később, 1938-ban a Debreceni Református Kollégium megrendelésére Tamássy Miklós elkészítette a De Ruyter holland admirális kiszabadítja a gályarabságból a magyar református lelkészeket 1676-ban című festményét. Debrecenben utcát is elneveztek a holland tengernagyról. A Reformátusok Lapja 1976-os beszámolója szerint a gályarab prédikátorok kiszabadulásának 300. évfordulójára rendezett debreceni ünnepségen az admirális leszármazottja, F. P. J. de Ruyter de Wildt is részt vett, és elmondta, hogy a „család ma is híven ápolja a nagynevű ősapa emlékét, hiszen Hollandia fénykorának nemzeti hőse ő”.