Beletört a bicskája a reformdömpingbe
Kalapos királyként vonult be a történelmünkbe II. József, ugyanis nem koronáztatta meg magát a Szent Koronával, és nem tett esküt. Így formálisan nem is kötelezte magát a magyar rendi alkotmány tiszteletben tartására. Uralkodásának egy évtizede alatt több mint hatezer rendelet született. Mielőtt 1790. február 20-án meghalt, intézkedései nagy részét visszavonta. A történészek között máig nyitott a kérdés: II. József német-római császár, magyar és cseh király türelmetlen kísérletező, alkotmánysértő uralkodó vagy felvilágosult reformer volt?
Kép: A király a halálos ágyán – már betegen vonta vissza rendeleteinek zömét
Nagyszabású tervei ellenére József – míg anyja, Mária Terézia élt – meglehetősen korlátozott cselekvési szabadsággal bírt. Bár 1764-ben Frankfurtban római királlyá koronázták, a következő évben atyja hirtelen halála után német császár is lett, és az anyja a Habsburg Monarchiában társuralkodóvá nevezte ki maga mellé – mégis, Mária Terézia szinte minden területen továbbra is fenntartotta magának az ellenőrzés és a döntés jogát.
József, hogy ebből a számára elviselhetetlen helyzetből szabaduljon, inkognitóban hosszú utazásokat tett ebben az időszakban. Feljegyzett mindent, amit arra érdemesnek tartott, útközben tett megfigyeléseiből több ötletet merített későbbi reformjaihoz, mint tanulmányaiból.
Anyja 1780-ban bekövetkezett halála után egyeduralkodóként villámgyorsan látott munkához. Azt hirdette, hogy birodalmában egyedül az ő akarata számít, és mindenki neki tartozik engedelmességgel. Saját magát az állam szolgájának tekintette, és szorgalmasan gyártotta a rendeleteket: uralkodása alatt több mint hatezret adott ki, átlagosan minden hétköznap kettőt. Sokszor hibás döntéseket hozott: például 1784-ben birodalmának minden országában kötelezővé tette a német hivatali nyelv bevezetését, és Magyarországon feloszlatta a rendeleteit rendre megvétózó vármegyéket.
Elutasította a koronázást, így sem a magyar Szent Korona, sem Szent Vencel cseh koronája nem került a fejére, mivel az magával vonta volna a koronázási esküt is. Ezért nevezték őt – Ányos Pál azonos című verse nyomán – már a kortársak is kalapos királynak. (Sőt, az önálló államiságot szimbolizáló Szent Koronát később Bécsbe vitette.) Semmibe vette a hagyományos rendi kereteket, komoly lépéseket tett a nemesség ellenállásának letörésére.
Kezdettől fogva az elavult úrbéri rendszer eltörlésére törekedett. Az 1784-es jobbágyrendelete megszüntette a röghöz kötést, azaz szabad költözést, házasodást és mesterségtanulást biztosított a parasztságnak. Még a jobbágy megnevezést is eltörölte.
A vallás- és egyházpolitika terén is újításokba kezdett. Türelmi rendeletével (1781) széles körű engedményeket adott a református, evangélikus és ortodox egyházaknak, később a zsidóknak is, a katolikusokkal azonban még így sem lettek teljesen egyenjogúak. Az egyházi ceremóniák közül az egyszerű, énekes vasárnapi istentiszteletekre helyezte a hangsúlyt. Feloszlatta azokat a szerinte „haszontalan” szerzetesrendeket, amelyek nem tanítással vagy betegápolással foglalkoztak.
Utasítására az első országos népszámlálásra 1784 és 1787 között került sor; ennek alapján az uralkodó egységes, mindenkire vonatkozó adózást akart bevezetni. Szerencsétlennek mondható a császár külpolitikája is, ennek következtében Németalföld elszakadt a Monarchiától, a magyar rendek már a poroszokkal tárgyaltak egy esetleges dinasztiaváltásról, és időközben a török háború (aminek költségeit jórészt Magyarország állta) holtpontra jutott.
Apropó, poroszok! „A császár erényes és jó szándékú uralkodó, de túlságosan siet. Egyetlen uralkodó sem változtathat meg mindent egyszerre anélkül, hogy fel ne kavarja alattvalói nyugalmát. A reformokat az időhöz kell igazítani, nem az elképzelésekhez” – olvasható II. Józsefről II. (Nagy) Frigyes porosz király levelezésében az 1780-as évekből.
A rendeleti kormányzással uralkodó József rendszere az 1780-as évek végére hanyatlásnak indult. Tetézte a bajokat, hogy a harctéren terjedő járvány a fronton tartózkodó uralkodót is megfertőzte. II. József, hogy mentse, ami még menthető volt, 1790. január végén – a türelmi, a jobbágy- és az alsópapságot érintő rendelete kivételével – visszavont minden, Magyarországra vonatkozó rendelkezést, és utasítást adott az országgyűlés összehívására. Azzal a tudattal halt meg február 20-án, hogy politikájával teljes kudarcot vallott.
Mi az alapvető különbség anya és fia között? Mária Terézia elindította az állam modernizálását: a központi hivatalrendszer kiépítésével, egységesebb adóztatással, közigazgatási reformokkal és az úrbérrendezéssel, közben kompromisszumot keresve a rendekkel. A fia viszont gyorsan modern államot akart csinálni belőle, a rendeket megkerülve. Nem sikerült.
Mit gondoltak róla a történészek?
∗ Szekfű Gyula árnyaltan látta a királyt: II. József nem zsarnok volt, hanem türelmetlen reformer, aki jóval megelőzte a korát, ezért ütközött ellenállásba.
∗ Kosáry Domokos úgy véli, hogy a jozefinizmus nem pusztán uralkodói akarat, hanem egy korszak racionalizáló törekvése volt. Nem Magyarország ellen, hanem egy működőképesebb államért cselekedett – csakhogy a rendi Magyarország más logika szerint működött.
∗ Hanák Péter rámutatott: a politikain túl itt kulturális összeütközés is történt. Az uralkodó felvilágosult abszolutizmusa a rendi társadalommal ütközve szükségképpen vált konfliktusossá. A központosító, modernizáló állam találkozott a helyi autonómiák világával.
∗ Romsics Ignác szerint II. József hatása inkább hosszú távon és későbbi fejlődési irányokban mérhető – nem azonnali sikerben. Reformjai előkészítették a modern polgári átalakulás feltételeit, még ha közvetlen eredményei korlátozottak is maradtak.
∗ Benda Kálmán szerint a magyar nemesség számára II. József nem reformer, hanem alkotmánysértő uralkodó volt. Ami modernizáció volt az uralkodó szemében, az jogfosztásnak tűnt a rendi elit számára.
