Magyar kikötő az Adrián
Fiume – mai nevén Rijeka – gazdasági és politikai megfontolásokból kiadott uralkodói rendeletek útján lett a Magyar Királyság része. A város 1776 és 1918 között – kisebb megszakításokkal – Magyarország egyetlen közvetlen tengeri kikötőjeként működött. Mária Terézia 250 évvel ezelőtt úgy rendelkezett, hogy a település ügyeit a Magyar Királyságnak kell intéznie.
Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images Tarsatica, ez volt a neve a mai Fiume helyén állt ókori római városnak. A 4. században létrejött település elődje egy ősi liburn település volt, amely már évszázadokkal előbb keletkezett. A liburnok az Adriai-tenger északi partvidékén élt illír népcsoport tagjai voltak. Sztrabón ókori földrajzi író a Geógraphika című művében a liburnokat, vagyis a liburniaiakat az ókori Adria egyik legjelentősebb, legnyugtalanabb és legkiválóbb tengerésznépeként mutatja be. Kiváló hajóépítők hírében álltak. Az általuk kifejlesztett liburna nevű, rendkívül gyors, könnyű, két evezősoros és mozgékony evezőshajókat eredetileg kalózkodásra használták az adriai szigetek között bujkálva.
Az egykori Tarsatica a 8. század végén pusztult el, amikor 799-ben Erik, Friuli frank hercege – aki egyébként Nagy Károly sógora volt – hadsereget vezetett a térségbe. A hadjárat célja a frankok ellen fellázadt avarok leverése, valamint a dalmáciai térség biztosítása volt. Amikor a frank seregek elérték a Liburnia határán fekvő Tarsaticát, a város lakossága nem hódolt be, a helyiek tőrbe csalták a frankokat, és Eriket is megölték. A frankok bosszúra készülve visszatértek, majd megostromolták, elfoglalták, teljesen kifosztották és felégették a várost. A pusztítás következtében Tarsatica megszűnt, majd Trsat néven új település jött létre a korábbi város közelében található dombon. Az egykori Tarsaticát, a mai Fiume óvárosát a 13. században a Duino grófok irányításával telepítették be.
Külön test
Fiume a 15. század végétől a Habsburg-ház birtoka volt. A 18. század második felében II. József trónörökösként felvetette édesanyjának, Mária Teréziának, hogy a magyar áruk (gabona, fa) tengeri exportjának fellendítéséhez elengedhetetlen egy közvetlen kikötő. 1776. augusztus 9-én a királynő első rendeletével Fiumét Horvátországhoz csatolta, de azzal a kikötéssel, hogy a város ügyeit a Magyar Királyi Helytartótanácson keresztül kell intézni.
A királynő döntése feszültséget okozott. A túlnyomórészt olasz kultúrájú és anyanyelvű fiumei kereskedő elit nem akart beolvadni a horvát vármegyerendszerbe. Inkább a távolabbi, de hatalmas gazdasági hátországot jelentő Magyarországhoz akartak közvetlenül tartozni, hogy megőrizhessék széles körű kereskedelmi kiváltságaikat. A vitát lezárva Mária Terézia 1779. április 23-án a várost és a kerületét a Magyar Szent Koronához csatolt különálló testnek nyilvánította. Ezzel Fiume közvetlenül a magyar kormányzat, a mindenkori magyar fiumei kormányzó alá került, teljesen elválasztva a horvát közigazgatástól. A rendelet így fogalmazott: „Megengedjük, először, hogy ez a kereskedelmi város, Fiume, kerületével Magyarország Szent Koronájához csatolt külön testnek tekintessék továbbra is, és így kezeltessék minden vonatkozásban, és semmi módon se kevertessék össze a másikkal, a buccari kerülettel, mint amely ősidők óta a Horvát Királysághoz tartozik.”
A kiegyezés után
Törvénnyel a későbbi években szabályozták Fiume sorsát. Az 1807. évi 4. törvénycikk rendelkezése szerint „ő szent felségének jóváhagyásával, Fiume városa és kikötője, melyet Mária Terézia felséges császárné és királynő külön oklevelével már az országba bekebelezett, a jelen törvénycikkely által az országhoz tartozónak nyilváníttatik”. Néhány évvel később, a napóleoni háborúk idején a francia császár elfoglalta a várost, és 1809–1813 között az Illír Tartományokhoz csatolta. Utána rövid ideig osztrák irányítás alatt állt, majd 1822-ben került vissza Magyarországhoz. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Josip Jellačić horvát bán csapataival megszállta a várost, majd a szabadságharc leverése után a bécsi udvar büntetésből és hálából Horvátországnak adta, a magyar irányítás megszűnt.
Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően, az 1868-as magyar–horvát kiegyezés során Fiume státusában nem tudtak megegyezni: a magyarok vissza akarták kapni, a horvátok meg akarták tartani. Megszületett a fiumei provizórium, vagyis az ideiglenes állapot, majd a várost végül közvetlenül a magyar kormány alá rendelték egy magyar kormányzó vezetésével. Ekkor kezdődött el Fiume igazi aranykora. A magyar állam hatalmas befektetéseivel megépült a Budapest–Fiume vasútvonal, kiépítették a modern, hatalmas tengeri kikötőt, és itt működött a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia is.
Olaszok és horvátok
A magyar közigazgatás és a „magyar tengerpart” korszaka az első világháború végén, 1918 őszén omlott össze, amikor a Monarchia felbomlásával a várost előbb a délszláv állam, majd olasz szabadcsapatok szállták meg. Amikor 1918 októberében az utolsó magyar kormányzó elhagyta Fiumét, azonnal kitört a geopolitikai harc: a helyi olasz többség kiáltványban követelte az Olaszországhoz való csatlakozást, a környező horvát lakosság és az új Szerb–Horvát–Szlovén Királyság szintén igényt formált a városra. Ezért a párizsi békekonferencia döntéséig nemzetközi – francia, brit, amerikai és olasz – békefenntartó csapatok szállták meg a várost. 1919 szeptemberében Gabriele D’Annunzio olasz félkatonai szabadcsapatával puskalövés nélkül elfoglalta Fiumét. Miután Róma elhatárolódott tőle, D’Annunzio 1920-ban kikiáltotta a Carnarói Olasz Kormányzóságot. A következő évben Olaszország és Jugoszlávia rapallói egyezménye létrehozta független Fiumei Szabadállamot.
Benito Mussolini hatalomra jutása után, 1924-ben a római szerződéssel hivatalosan is Olaszországhoz csatolták Fiumét. A város elvesztette korábbi hatalmas magyar és közép-európai gazdasági hátországát, kikötői szerepe csökkent, egyszerű olasz határvárossá vált. A második világháború alatt, Olaszország 1943-as kiugrásakor a náci Németország vette át az uralmat a város felett. 1945 tavaszán Josip Broz Tito jugoszláv partizánjai foglalták el, majd a háborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés hivatalosan is Jugoszláviának adta a várost, amelyet betelepítették horvátokkal, és neve hivatalosan is Rijeka lett. Jugoszlávia 1991-es szétesése után Rijeka a független Horvátország része és az ország legfontosabb tengeri kikötője lett.
Fiume a dualizmus idején élte aranykorát, a város jelentős tengerparti központtá vált
Mária Terézia királynő
A település pezsgő élete az első világháború végén
megváltozott
