Új korszak kezdődött Budán

Kara Musztafa oszmán nagyvezír 1683-ban hatalmas sereggel vette ostrom alá Bécset. A császári főváros felmentésére érkező Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette keresztény koalíció a kahlenbergi csatában döntő csapást mért a törökökre. Ezt a történelmi pillanatot felismerve XI. Ince pápa hatalmas diplomáciai és pénzügyi erőfeszítések árán 1684-ben létrehozta a Szent Ligát. A szövetséghez a Habsburg Birodalom mellett a Lengyel–Litván Unió, a Velencei Köztársaság, majd később az Orosz Birodalom is csatlakozott, célul tűzve ki a törökök végleges kiűzését Európából. 

1686 nyarára a korabeli Európa egyik legnagyobb, 75–80 ezer főt számláló keresztény serege gyűlt össze a Duna mentén Lotaringiai Károly herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezetésével. A sereg gerincét császári, bajor, brandenburgi, szász és sváb ezredek alkották, de érkeztek önkéntesek is a kontinens minden részéből. Különösen fontos szerep jutott a mintegy 15 ezer magyar katonának – köztük Bottyán Jánosnak, a későbbi Vak Bottyánnak, valamint Eszterházy Jánosnak is. 

A falakon belül a nagyjából 12–15 ezer főből álló védősereg jól fel volt szerelve élelemmel, lőszerrel, és a várfalakat is megerősítették. A törökök tudták, hogy Buda elvesztése a magyarországi hódoltság végét jelenti, ezért elszánták magukat a védekezésre. 

Robbanás a falon 

A keresztény csapatok 1686. június közepén érkeztek meg Buda alá. Lotaringiai Károly a vár északi oldalán, a mai Óbuda és a Margit-szigettel szemközti részen verte fel táborát, míg Miksa Emánuel bajor csapatai a déli oldalon, a Gellért-hegy és a mai Tabán vidékén foglalták el állásaikat. Június 21-re az ostromgyűrű teljesen bezárult. Heteken keresztül éjjel-nappal bombázták a várat. Az ostromlók rohamokat indítottak a külső védművek ellen: június 24-én a bajorok sikeresen elfoglalták az alsóvárost, visszaszorítva a törököket a felső várfalak mögé. 

Július közepére a helyzet mindkét oldalon kritikussá vált. A hőség, a tiszta ivóvíz hiánya és a higiéniás körülmények miatt vérhas- és tífuszjárvány tört ki az ostromlók táborában, naponta százak halálát okozva. A védők helyzete sem volt jobb, a folyamatos ágyúzás miatt alig maradt ép épület a várban. Július 22-én egy jól célzott császári bombatalálat áttörte az egykori királyi palota pincéjét, amely a törökök legnagyobb lőporraktáraként szolgált. A korabeli krónikák szerint több mint 1500 tonna lőpor repült a levegőbe. A várfal egy csaknem hatvanméteres szakaszon leomlott, és a Duna vize is kilépett a medréből. A robbanás és a lehulló törmelék több ezer török katonát és civil lakost temetett maga alá. Lotaringiai Károly azonnal felszólította Abdurrahman pasát a megadásra, aki azonban, bízva a felmentő sereg érkezésében, elutasította az ajánlatot. 

A robbanás következtében kialakult résen keresztül július 27-én a szövetségesek általános rohamot indítottak, ez azonban kudarcba fulladt. Augusztus közepén megérkezett Szulejmán nagyvezír felmentő serege. A török fősereg délről próbálta áttörni az ostromgyűrűt. Augusztus 14-én a Nagykovácsi és Budakeszi környéki dombokon véres csata alakult ki a felmentő sereg és a szövetségesek megfigyelő hadtestei között. Lotaringiai Károly és a magyar huszárok visszaverték a nagyvezír támadását. 

Harc a végsőkig 

Lotaringiai Károly és hadvezértársai elhatározták, hogy szeptember 2-án megindítják a végső, mindent eldöntő rohamot. Hogy megtévesszék a nagyvezírt, a sereg egy része látványos felvonulást mutatott be a déli mezőkön, mintha a török fősereggel akarna megütközni, miközben a valódi csapásmérő erők az ostromárkokban rejtőztek el. 

Az északi oldalon Fiáth János és serege az elsők között jutott fel a bástyára. A védők az utolsó szálig harcoltak. A hetvenéves Abdurrahman pasa a mai Anjou-bástya közelében, kezében karddal, az első sorokban esett el, miközben katonáit tüzelte. A parancsnok halála után a török védelem morálisan összeomlott. 

Szeptember 2-án estére Buda 145 év után újra keresztény kézbe került. Buda 1686-os visszavétele után a következő években a keresztény seregek felszabadították Pécset, Szegedet, majd az 1687-es nagyharsányi és az 1697-es zentai csaták végleg megtörték az oszmán hatalmat a Kárpát-medencében. Az 1699-es karlócai béke hivatalosan is lezárta a török hódoltság korát. Buda felszabadítása ugyanakkor egy új korszak, a Habsburg-berendezkedés és az újjáépítés kezdetét is jelentette az ország számára. 

Rendkívüli esemény 

„Buda visszafoglalása korszakalkotó nemcsak Magyarország, de mondhatjuk egész Kelet- és Közép-Európa történelmében. Méltán ünnepelhetnők azt nemcsak mi, de velünk együtt a szomszéd nemzetek is” – írta a Budapesti Hírlap 1886 szeptemberében. A kétszázadik évfordulón a lap publicistája így írt: „A szept. 2-iki utolsó általános nagy roham visszaadta a hazátlan magyarnak fővárosát. Azóta is mindig méltó kegyelettel nézünk és Budavárára s nemzeti önbizalommal gondoljuk, ha a tisztes falakra tekintünk: Él magyar, áll Buda még!” 
Ötven évvel később, a 250. évfordulón a Pesti Hírlap így írt: „A kortársak Budavár visszafoglalását rendkívül nagy eseménynek érezték és ma, 250 esztendő történelmi távlatában is úgy lebeg fel előttünk, mint szinte megdöbbentő nagyságú esemény; jóval több volt egyszerű csatanyerésnél: egyszerre eldöntötte a Habsburg-birodalom, a hódító törökség és ugyanakkor Magyarország és Közép- Európa további sorsát.” A lap arra is emlékeztetett, hogy „Buda visszafoglalásának eredményei korszakosak Közép-Európa, az Osztrák ház, Magyarország és a török birodalom történetében”.