Dorombolnak a kávé mellé

A kávék és a macskák szerelmesei ma már itthon is élvezhetik azt a különleges, Ázsiából útjára indult szolgáltatást, amely két kedvencük párba állításából született meg. Ez a macskakávézó.

TörténetekBalogh Boglárka2023. 08. 17. csütörtök2023. 08. 17.

Fotó: Balogh Boglárka

Macskák kávézó Fotó: Balogh Boglárka

A nem mindennapi üzleti koncepció 1998-ban bukkant fel először a tajvani Tajpejben, ám igazi népszerűségét Japánban érte el, amikor Oszakában Macskák Órája néven 2004-ben megnyílt az első kávézó. Az azóta elmúlt csaknem két évtized során már százötvennél is több hasonló macskakávézó várja a vendégeket.

A „személyzet” legtöbbje olyan mentett egyedből áll, akik szeretik az ember társaságát, és egymással is jól kijönnek. A kávézás itt nem épp a legolcsóbb kikapcsolódás, Tokió egyik legnépszerűbb üdülőhelyén 3500 forintnyi jent kérnek egy óra cicaidőért, ehhez jön aztán a kávé meg a sütemény.

Ha az árak nem is, a házirend mindenütt ugyanaz: a macskák biztonsága és kényelme érdekében szigorúan tilos például felébreszteni az alvó kedvenceket, egyik helyről a másikra vinni, vakuval fényképezni. A kávézók nemcsak a turistákat vonzzák, de megannyi japán is betér egy forró italra, süteményre, no meg simogatásra. A legtöbb városban élőnek ugyanis nincs helye vagy ideje saját macska gondozására. Ráadásul a négylábúak egyfajta terápiát is jelentenek: ez jól látszik azoknak az öltönyös üzletembereknek a számából, akik hetente akár többször is betérnek, hogy a telefont kikapcsolva, a laptopot félretéve megfeledkezzenek a munkáról, és a házi kedvencekre koncentráljanak. 

Macskák kávézó
Fotó: Balogh Boglárka 

Japán után az egyik legfelkapottabb macskakávézókra szakosodott ország Thaiföld, Phuket szigetén járva mi sem hagyhattuk ki. Rawai főutcáján nagy tábla hirdeti a cicákat, így egyik délután, mikor a legtöbben a tengerparton hűsölnek, betérünk a kávézóba. Cipőnket az üzlet előtt hagyva, kezünket alaposan megmosva mehetünk csak a belső térbe. Gondosan bezárom magam mögött az ajtót, épp egy fekete-fehér macska lopakodik a szoba sarkában lévő óriási kerékhez. Mancsát puhán előrenyújtja, majd egy szempillantás alatt felugrik a kiszemelt helyre. Hosszú, elegáns mozdulatokkal sétál, miközben a kerék forog. Mikor megunja, leugrik, odalép a mellette lévő asztalhoz, óvatosan a gőzölgő kakaó mellé kuporodik, és fejét egy elragadtatott kislány kezébe hajtja.

Macskanagyhatalom vagyunk

Ezer főre Magyarországon jut a legtöbb cica egész Európában, szám szerint 236. Mintegy hárommillió kóbor macska azonban az utcán tengődik sokszor betegen, sérülten. Társállatként, házi kedvencekként hiába kerültek előtérbe az utóbbi évtizedekben, a helyzet nem sokat javult. Ezt fokozza, hogy a tartásuk mikéntje sem változott meg gyökeresen, még mindig sokan kijárós és ivaros macskát nevelnek, ami egyre nagyobb mértékben növeli a kóbor állatok számát.

A Nemzetközi Állatjóléti Alap kezdeményezésére 2002-ben létrehozták a nemzetközi macskanapot, melynek célja, hogy több figyelmet fordítsunk az emberiség egyik legrégebbi társállatára, a védelmükre, a velük való emberséges bánásmódra, a szeretetükre.

Rawai kávézójában tizenhárom mentett macska él békés, nyugodt körülmények között, Láthatóan remekül érzik magukat, egészségesek, csillog a bundájuk, jól tápláltak. Személyiségük is hamar kibontakozik: van, amelyik összegömbölyödve alszik, mások egymással birkóznak, a legszociálisabbak pedig az emberek lábaihoz dörgölőznek vagy felugrálnak az asztalra. Miként a házigazda, Anurak Malee mondja: itt semmi sem kötelező, az állatok bármikor elvonulhatnak, ha kedvük tartja, vagy ha magányra van szükségük. – A házirend szerint négyóránként ellenőrizzük a macskáinkat. Nyomon követjük a mozgásukat, hogy érintkeznek-e emberekkel vagy társaikkal, mikor isznak és esznek. Ismerjük a személyiségüket, ezért azonnal észrevesszük, ha valamelyikük nem nyugodt ebben a környezetben. Ilyenkor egy időre nem engedjük be a kávézóba, csak ha már újra van kedve játszani a vendégekkel. 

Macskák kávézó
Fotó: Balogh Boglárka 

Persze ahogyan ez már lenni szokott, nem mindenki örül az üzleti sikernek. Számos állatjóléti szervezet, köztük az angol Cats Protection élesen bírálja a jelenséget, mondván, a macskakávézó nem megfelelő környezet a cicák számára, mert zárt térben tartják őket, ahol rengeteg ember megfordul. Ez nem csak a fertőzések átvitele miatt veszélyes, de mivel a macskák többnyire magányos állatok, az összezártság a mentális egészségüknek sem kedvez. A szervezet kifejezetten ellenzi, hogy nagyszámú, 20-25 macskát tartsanak együtt egy helyen, emellett fő aggályaik közé sorolják azt is, hogy az idegenek, akik folyton meg akarják simogatni a cicákat, állandó stresszforrást jelentenek. 

Macskák kávézó
Fotó: Balogh Boglárka 

A macskakávézó-tulajdonosok, köztük Anurak is egyetértenek abban, hogy egyes állatok nem alkalmasak a kávézói életmódra, míg mások teljesen otthon érzik magukat ebben a környezetben. – Természetesen nagyon fontos a megfelelő macskák kiválasztása – magyarázza Anurak. – A mi esetünkben a menhely munkatársai, ahonnan a cicákat hoztuk, segítettek kiválogatni azokat az egyedeket, akik szerintük jól kijönnek egymással és remekül boldogulnak majd a kávézóban. Nálunk a cicák úgy élnek, mintha egy kolóniában lennének. Hozzáteszem, hogy örökbefogadó központként is működünk, a kávézó lehetővé teszi számukra, hogy megmutassák igazi személyiségüket, amit ketrecbe zárva nem tehetnének meg. A szórakoztatás mellett célunk, hogy a macskáink örök otthonra találjanak a segítségünkkel.

 

Itthon is népszerű

Ma már nem kell Ázsiáig utaznia, aki szeretné kipróbálni, milyen egy cicakávézó, hiszen akár itthon is beülhetünk a Cat Caféba a budapesti belváros szívében. Számos vidéki városban, így többek között Egerben, Szegeden, Debrecenben is találunk olyan vendéglátóhelyet, ahol doromboló négylábúak társaságában kávézhatunk.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek