Ferrari, a 125 éves legenda

A Ferrari-márka atyja 1898. február 20-án született az olaszországi Modenában. Mivel édesapja saját lakatosműhelyt vezetett, a kisfiú számára a gépek, a fémmel való munka természetes közegnek számított, napjai nagy részét itt töltötte. Gyermekkorától kezdve rajongott az autókért. Mindössze tízéves volt, amikor elvitték egy autóversenyre, állítólag ez az élmény keltette fel benne a vágyat a versenyzés iránt. Álmai között 18 évesen még az is szerepelt, hogy operaénekes lesz, ám apját és bátyját 1916-ban elragadta a spanyolnátha, így egyetlen családfenntartóként hamar fel kellett nőnie. Otthagyta az iskolát, a modenai tűzoltóállomáson vállalt munkát. Egy évvel később csatlakozott az olasz hadsereghez, öszvéreket patkolt a 3. alpesi tüzérhadosztályban. Hamarosan azonban őt is ledöntötte lábáról a járvány. Miután nagy nehezen felépült belőle, leszerelt, s a háború után Torinóba indult szerencsét próbálni.

Tervei közt szerepelt, hogy tesztelőként a Fiatnál dolgozik, de mivel a jelentkezését elutasították, egy kisebb cégnél helyezkedett el. Rendkívüli karrierje akkor vette kezdetét, amikor 1919-ben Milánóba költözött, hogy a Costruzioni Meccaniche Nazionali tesztpilótája legyen. Még abban az évben bemutatkozott versenyzőként is, kategóriájában a negyedik helyen végzett. A következő évben csatlakozott az Alfa Romeo csapatához, kezdetben pilótaként, később a versenyzési osztály igazgatójaként húsz évig dolgozott náluk.

1923-ban a ravennai Circuito del Savio versenyen megszerezte élete első győzelmét, ott találkozott az I. világháborús pilóta, a tragikus balesetben elhunyt Francesco Baracca szüleivel. Az öreg Baracca gróf állítólag ekkor ajánlotta fel neki, hogy a híres ágaskodó lovas jelvényt – amellyel szeretett fia az 1918-ban bekövetkezett lezuhanásáig repült – használja az autóin. Enzo ezt a jelvényt kombinálta Modena városának élénksárga címerpajzsával, s így festette fel saját kocsijaira. Nem mellékesen, Ferrari abban az évben vette feleségül Laura Dominica Garellót.

1929-ben megalapította saját csapatát, a Scuderia Ferrarit, amely lényegében Alfa Romeókból állt. Kezdetben leginkább amatőr versenyzőknek adott autókat és motorkerékpárokat, természetesen jó pénzért. Versenyzői karrierjével 1931-ben hagyott fel, mert Laura ekkor már terhes volt a kisfiúkkal, Dinóval.

Bár az 1935-ös Német Nagydíjon hatalmas győzelmet aratott egyik autójával, két évvel később az Alfa Romeo úgy döntött, hogy ismét gyári csapatot indít a nagydíjakon. Enzo Ferrari megtarthatta a versenyigazgatói posztot, de 1939 őszén az új kocsi tervén összekülönbözött a cégvezetéssel, ezért elbocsátották. Ezt követően megnyitotta saját gyárát Modenában, és versenyautók fejlesztésébe kezdett. Ám a II. világháború közbeszólt, cége a hadigazdaság részévé vált, fémmegmunkáló gépeket gyártottak. A háború után Ferrari készen állt rá, hogy az ikonikus, vörösökként emlegetett modelljei kiguruljanak az istállóból.

Az első Ferrari, a 125 S modell 1947 márciusában született meg. Bár az autó az első versenyéről műszaki hiba miatt kiállni kényszerült, még abban az évben megnyerte a Római Nagydíjat, majd 1948-ban a Mille Miglia viadalt, 1949-ben a Le Mans-i 24 órás versenyt, 1951-ben a Brit Nagydíjat is, 1952-ben és 1953-ban Alberto Ascari ezzel az autóval aratott győzelmet a Forma–1-es világbajnokságon. A vállalat abban az időben kezdett országúti járműveket is gyártani – csak a gazdagok engedhették meg maguknak ezt a sportkocsit.

Az ötvenes évek sikerei mellett azonban Enzót a magánéletében tragédiák sújtották. Szeretett fiánál, Dinónál, akit kezdettől fogva birodalma örökösének tekintett, súlyos betegséget, izomsorvadást állapítottak meg. 1956. június 30-án, mindössze 24 évesen meghalt. Nevét a Fiat Dino és a Ferrari Dino őrzi, emellett a maranellói, ma is működő Dino Ferrari Gimnázium, amelynek célja, hogy fiatalokat képezzen az autóipar számára. Ezt követően, 1955-1965 között Ferrari hat versenyzője vesztette életét a pályán. Az 1957-es Mille Migliát követően emberöléssel is megvádolták, miután a közönség közé repülő autója kioltotta kilenc néző életét. Ha ez nem lett volna elég, az 1961-es, palotaforradalomként emlegetett vita során számos vezető mérnök hagyta el a csapatot, nem tetszett nekik, hogy Ferrari asszony mindenbe beleszólt.

Később – pénzügyi problémák miatt – Ferrari a vállalat 50 százalékát eladta a Fiatnak, s bár 1977-ben hivatalosan lemondott az elnöki pozícióról, az irányítást gyakorlatilag nem engedte ki a kezéből.

Laura halálát követően, 1978-ban, nyilvánosan beismerte, hogy van egy Pietro nevű, törvénytelen fia, aki még a negyvenes évek végén született a szeretőjétől. Valójában két családot tartott fenn: miként a barátai mesélték, egyszer itt költötte el a vacsoráját, másszor meg ott.

Enzo Ferrari a teljesítményéért megannyi elismerést, díjat kapott. Utolsó nyilvános szereplése, a Modenai Egyetem tiszteletbeli fizikadiplomájának átvétele után vesebetegség következtében, 1988. augusztus 14-én elhunyt. Öröksége és hírneve ma is töretlen, a róla elnevezett autók több mint 4000 futamot és 13 világbajnoki címet nyertek. Érdemei elismeréseként 1994-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába.